Magazinunk digitális hasábjain számtalan alkalommal megpendítettük már a heavy metal bealkonyulásával kapcsolatos húrokat. Ezt most már sem túlfeszíteni, sem pedig lazítani nem akarom, csak annyit tennék hozzá, hogy a nyolcvanas években kicsírázott doomos heavy metal a kivétel, ugyanis talán ez az egyetlen olyan vonulata a stílusirányzatnak, mely nem lett agyonjátszva, és meglehetősen kevés képviselője is akad.

A Candlemass, Memento Mori, Sorcerer és a többiek által képviselt heavy doomnak 2024-ben is van létjogosultsága, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2016-ban megalakított francia csapat, az Ecclesia március 8-án érkező "Ecclesia Militans" című második sorlemeze, melyet az Aural Music gondoz majd.

Az Ecclesia egyházi ihletettségű dalszövegekkel, valamint a Ghost zenekarra hajazó külsőségekkel operál, de a lényeg nem ezen van, hanem a zenén. Az pedig valami eszméletlen jó! Úgy ötvözik a Tony Martin-érás Black Sabbath- és a Candlemass-féle heavy doomot, hogy a hideg futkos az ember hátán a gyönyörűségtől.

A banda első lemeze sem volt rossz, de az még nem szárnyalt olyan magasságokban, mint az új album. Ha nem is az összes nóta, de úgy a lemez háromnegyede iszonyú erős, jómagam így január közepén rögtön kikiáltottam az év legjobb anyagának, jöjjön bármi. Ebben az esetben lehetne akár szó elfogultságról is, ugyanis mind a Candlemass-féle zenei világ, mind pedig a „The Eternal Idol-Headless Cross-Tyr” szentháromságot megalkotó Black Sabbath hatalmas kedvencem.

Kezdjük az Arnhwald R. névre hallgató énekesükkel: nem csak a középtartományban teszi oda magát, de néha olyan sikolyokat is megereszt, hogy a polcunkon porosodó kínai malacpersely hajszálrepedések sokaságát ölti magára. Hatalmasakat énekel, ám ez önmagában mit sem érne, ha nem olyan zseniálisan megírt kompozíciókhoz adná hozzá a magáét, mint például az If She Floats vagy az Antecclesia.

Papi kántálás, harangszó vezeti fel az albumot a Vade Retro című intró képében, majd berobban az If She Floats: a heavy/power alapokra felhúzott dal tulajdonképpen az énekhang megérkezésekor izzik be igazán, de akkor nagyon. Arnhwald ügyesen lavírozik a különböző tartományokban, a refrént pedig különösen lúdbőröztetőre varázsolja. A két bárdista keze alatt sziklaszilárd riffek hasítanak, a ritmusszekció pedig hézagmentesen igazodik hozzájuk.

Piszkosul húzós power metalos riffekkel operál a következő tétel, az Et Cum Spiritu Tuo és persze az énekdallam itt is kiveri a biztosítékot. A srác hangját Mats Levén és Tony Martin keresztezéseként tudnám leginkább jellemezni. Egyébként két másik bandában is érdekelt, mindkettő black metalban utazik.

Az Antescclesia című dal a legendás Candlemass nyomvonalán halad, málházós doom metal a javából. Mint már említettem, van egy-két kevésbé combos szerzemény is a lemezen, de ezek egyike sem gyengíti az anyagot, mindössze annyiban mások, hogy nem üt ki rajtunk a libabőr, miközben hallgatjuk őket. Más szóval nem tudok semmilyen negatívumot felemlegetni, kerek egész a történet.

Ha szereted a Candlemass-t és a Tony Martinos Sabbathot, akkor az Ecclesia neked írta ezt az albumot. A csalódás kizárt, a libabőr garantált.

10/10