A Rain Without End Records október 18-án jelentette meg a svéd/francia death/doom csapat, az Enshine második albumát "Singularity" címmel és talán nem túlzás azt állítani, hogy a dallamos doom stílus idei legerősebb lemezét kaptuk kézhez. Bár a finn Swallow The Sun aktuális megjelenése még hátravan, de azt ki merem jelenteni, hogy ebben a szinte arisztokratikus, a kereskedelmi megfontolásokra semmit sem adó közegben az Enshine tulajdonképpen a kvintesszenciális dallamos doom korongot készítette el, ahonnan nincsen hová továbbmenni.
Jari Lindholm svéd gitáros és Sebastien Pierre francia énekes még 2009-ben alapította meg ezt a közös projektet. Mindkét zenész jól ismert az underground berkeiben: Lindholm az Exgenesis, a Seas Of Years és a Slumber nevű bandákban játszott, míg társát a Cold Insight vagy Fractal Gates soraiból ismerhetik a műfaj rajongói. 2013-ban jelentkeztek "Origin" című bemutatkozó lemezükkel és bár óriási hullámokat nem kavartak, de a stílus szerelmesei minden bizonnyal felkapták a fejüket a produkció hallatán. Ez már tényleg a rétegzene rétegzenéje: alig hinném, hogy Európában pár ezer embernél többen ismernék és hallgatnák az Enshine albumait, nem mintha ez bármit is levonna teljesítményükből, sőt, talán inkább arról a kompromisszummentes megközelítésről árulkodik, melyet ez a nemzetközi együttműködés megalakulása óta követ.
Természetesen nincs szó arról, hogy a csapat alapjaiban forgatta volna fel az adott műfajt és hozott volna valami egészen újat, hanem az Anathema, Katatonia, My Dying Bride, korai Paradise Lost hatásait egybegyúrva, azok legjobb pillanatait továbbgondolva készítette el a "Singularity" korongot. De a korong pontosan attól a lebegős, elszállós, libabőröztető hangulattól válik teljesen egyedivé, mely már az Enshine sajátja és amit érdekes módon leginkább a billentyűsök kiemelt szerepe alakít.
Az In Our Mind és az Astrarium, Pt. II című tételek hallatán teljesen egyértelműen a Pink Floyd halhatatlan klasszikusa, a Shine On You Crazy Diamond ugrott be. Emlékszem, 1999. augusztus 11-én a Balatonon volt alkalmam végignézni a teljes napfogyatkozást és a kiülős vendéglátóhely a hangulat megteremtéséhez pont a "Wish You Were Here" korongot adta le, mintegy háttérzenének. Egészen elképesztő volt a hatása: szinte misztikus élmény volt az, a brit progresszív banda talán legsikerültebb albuma pedig tökéletes választásnak bizonyult.
Ezt az 53 perces albumot leginkább egy nyári éjszakán a falusi fűben heverve, a csillagokat bámulva tudnám leginkább élvezni, de a Budapesti Planetárium bármelyik műsorának aláfestőzenéjeként is funkcionálhatna. Sok rokonságot érzek a The Gathering 1995-ös "Mandylion" albumával hangulatilag: itt is ugyanaz a sci-fis, utaztatós, a műfaji skatulyából több alkalommal kitüremkedő zenéről van szó, mint a hollandoknál pontosan húsz évvel ezelőtt.
Mivel a "Singularity" kifejezetten egybefüggő album, számokat nem is érdemes nagyon kiemelni. Van itt súlyosabb, pörgősebb, bólogatós tétel is (Resurgence, Echoes), valamint egészen finom, tiszta énekkel kísért elszállás is (Adrift), valamint csodálatos instrumentális szerzemény (a záró Apex), így a korong nagyon változatos, de mégis rendkívül egységes atmoszférájú. A dallamok, a hangszerelés, a megszólalás pedig egészen lenyűgöző: a mai tucatprodukciók tengerében nagyon jól esik hallgatni, mennyi energiát és időt tett a két tag ebbe a kiadványba, nem is beszélve a szenzációs borítóról.
Tényleg kivételes lemez lett ez: bár a szintén finn Shape of Despair idei albuma, a "Monotony Fields" is erősre sikeredett (lemezkritika itt), de egyrészt az a még jobban belassult funeral doom stílusban fogant, másrészt én az Enshine teljesítményét kiugróbbnak érzem. A hangulat, a dallamszerzés kiérleltsége és a változatosság szempontjából mindenképpen. Sok lemez esetében kerül elő a "minél többet hallgatod, annál több részlet bukkan elő" klisé, de mint minden klisé és sztereotípia, ez is egy alapvető igazságból indul ki és tökéletesen passzol a "Singularity" jellegéhez is. Magába szippant a korong, nehéz szabadulni az atmoszférájától.
2015-ből még bő két hónap van hátra: nagyon kíváncsi vagyok ugyan a novemberi-decemberi megjelenésekre, de csodálkoznék, ha az Enshine nem szerepelne az év végi TOP 10-es listámon.
10/10
