A metal színtéren aligha találhatunk manapság jobban felkapottabb és agresszívabban reklámozott csapatot, mint az ukrán Jinjer. Természetesen ez senkit sem hagy hidegen: sokan félájultan borulnak le előttük és csak szuperlatívuszokban tudnak róluk beszélni, míg mások már csak zsigerből is, a divatos zenekarok rutinszerű utálata okán mindösszesen gúnyosan mosolyognak az ukránok hallatán. Ráadásul a Jinjer olyasfajta zenét játszik, mely kifejezetten korspecifikus, azaz a rohamosan öregedő és egyre inkább utánpótlás nélkül maradó metalközösség legfiatalabb generációját célozza meg.
A Napalm Records gondozásában július 29-én kiadott "King Of Everything" már a harmadik a sorban két, korábban szerzői finanszírozással napvilágot látott albumot követően. Természetesen mondani sem kell, hogy a stílus metalcore, de deathcore, djent/prog, groove és nu metal hatásokkal fűszerezve. Tegyük még hozzá, hogy frontemberük egy rendkívül dekoratív hölgy (Tatjána Shmailyuk), aki férfikollégáit megszégyenítő módon hozza a hörgéseket és üvöltéseket, továbbá, hogy a háború dúlta Kelet-Ukrajnából származó zenekart a kiadó rendesen meg is támogatja (sokak szerint már-már túlzásba esve a promócióval), és akkor már érthetővé is válik az a gyűlölöm-imádom viszony, mely sokakat a bandához fűz.
Én is felfokozott várakozással ültem le meghallgatni a lemezt és elég rendesen meg is lepődtem a végére. Egyrészt tényleg tiszteletet érdemlő és valljuk be, irigylésre méltó az az elképesztő profizmus és a hallhatóan rengeteg, a zenekarba ölt munkaóra és energia, ami az ukránokat jellemzi. Másrészt azonban semmi olyasmit nem hallottam, amit több tucat másik angolszász banda már ne játszott volna el lemezek százain.
A Jinjer szinte minden dala ugyanarra a sémára épül: pincemélyre hangolt, basszuskiemeléssel súlyosbított, szanaszét tördelt, djentes riffekkel operáló matekmetál, ezt kíséri Tatjána egészen brutális deathcore-os hörgése (ha ez nem a stúdióvarázslás gyümölcse, akkor a hölgy tényleg a genetika legújabb csodája) vagy éppen középfekvésű metalcore-os üvöltözése, majd a refrénekben az amerikai post-hardcore, dallamos metalcore szabványmelódiái érkeznek. Tulajdonképpen ennyi és nem több.
Hogy ez aztán kevés vagy sok, nem én vagyok ezt megmondani hivatott. Kétség kívül a metalcore/djent színtér egyik kiemelkedő teljesítménye ez jelenleg: érdekes, lenyűgöző szépségű és brutális hangú énekesnő, kifogástalan hangszeres tudás, vérprofi hozzáállás, tudatosan irányított karrier, megfelelően fősodorbeli stílus. Csak éppen számomra valami rettenetesen hiányzik.
Meggyőződésem, hogy a nyugati piac számára úgynevezett egzotikus országokból származó zenekarok (egy pillanatra álljunk meg és merengjünk el ennek a kifejezésnek a minőségén, színvonalán és mögöttes tartalmán, merthogy mi, magyarok is ide tartozunk) nem azzal tehetnek szert sikerre a világ szerencsésebbik és gazdagabbik felén, hogy tucatjával termelik ki a huszadik-harmincadik Britney Spears/Rihanna/akárkicsoda klónt, hanem ha saját kultúrájukon alapuló, egyedi produkcióval állnak elő.
Ha nem olvasom a Jinjer zenekari biográfiáját, az életemben meg nem mondtam volna, hogy a Jinjer Ukrajnából származik. Igaz, sok mai, angolul éneklő és egyenzenét játszó fiatal banda azt értékeli legnagyobb dicséretnek, ha saját magukról azt olvassák, hogy "öregem, ez olyan, mintha egy brit/amerikai brigád tolná, nem is hiszem el, hogy magyarok/lengyelek/bolgárok". Hát ez az. És itt eszembe jut a honfitárs Drudkh (lemezkritika ITT), akik ugyan egy teljesen más színtéren, de tökéletes példáját hozzák annak, hogy igenis lehet művészileg érvényes, kimagasló színvonalú teljesítménnyel előállni, mely százszázalékosan a saját hazájuk hagyományain és örökségén alapul.
Az átfazonírozás, az (akár külső hatásra, akár belső, megfelelésre hivatott indíttatás miatti) gyártósablonba passzírozás pedig mindennél szomorúbban hallható az utolsó, szambásan popos Beggar's Dance című tételben. Tatjána itt egy az egyben hozza a Gwen Stefani által még a kilencvenes évek közepén meghonosított popcica affektálást és nyávogást, de olyan mesterkélten és művi módon, hogy az már fájdalmas. Talán most kéne megállni és elgondolkodni. Kár lenne ezért a csapatért. Hallhatóan tehetségesek és kutya keményen megdolgoznak a remélhető jövőbeni sikerért.
7,5/10
