A Season Of Mist kiadó november 7-én jelenteti meg a finn Ghost Brigade negyedik soralbumát. A csapat 2007-ben alakult, minden egyes lemezével fokozatosan növelte rajongótáborát, a kritikusok egyből a keblükre ölelték őket. A kérdés, hogy negyedik korongjukra, melynek elkészítése most több mint három évébe került a finneknek az eddig szokásos kettő helyett, sikerült-e olyan dallamokat pakolniuk, amelyeket akár évekkel később is szívesen visszahallgatunk.
Nos, a melódiák terén a feladatot a hattagú brigád tökéletesen oldotta meg, ez már a nyitó "Wretched Blues" számban érezni, sőt mi több, meggyőződésem, hogy ez a nóta az utóbbi évek legjobb metal száma, az egész műfajt beleértve. Egyértelműen melo-death szerzemény, üvöltős énekkel (Anders Fridén módra), de olyan elementáris erő és fogósság, valamint elképesztő dinamika van a számban, hogy az ember szinte első hallgatásra megkedveli. Ha ebben a szellemben folytatták volna az egész lemezt, könnyen az év albuma lehetett volna a "IV", de sajnos a kép azért ennél vegyesebb.
A második dal, a "Departures" elején - melyet szinte Porcupine Tree-féle énekdallamok kezdenek - beindul a Katatonia hatás, amely majdnem az egész lemezt végigkíséri. Ez nem feltétlenül baj, mert a Katatonia elsőrendű muzsika, de azért Katatonia-lemezeket még mindig Jonas Renske tud írni és énekelni a legjobban.
A lemez csúcspontja egyértelműen a 10,5 perces, epikus "Electra Complex", mely szinte egymagában összegzi azt, hogy hol tart ma a Ghost Brigade. Melankolikus, az előbb említett svéd bandára hajazó ének- és gitártémák, melodikus death metal göteborgi módra hihetetlenül jól eltalált dallamokkal és egyfajta stoner/doom érzés, mely főleg az "Aurora" vagy a "Stones And Pillars" szerzeményekben fedezhető fel a legmarkánsabban (ez utóbbiban kellemes Amorphis-hatások is bejöhetnek a hallgatóban, valahonnan a "Tales From The Thousand Lakes" album időszakából).
Furcsa kettősség jellemzi a lemezt. Sokadik hallgatásra már egyértelműen kettéválik az anyag; az elszállósabb, Katatonia-dallamokkal és gitártémákkal operáló, valamint a keményebb, doomosabb számokra, melyek azonban iszonyatosan fogós dallamokkal vannak ellátva. Az "Anchored" pedig valamiféle átmenet a kettő között, tiszta verzékkel és üvöltős refrénnel, talán a pár évvel ezelőtti és néhány lemezzel korábbi In Flames is visszaköszön itt.
A "The Knife" című szerzemény megint a keményebb arcélét mutatja a csapatnak, szinte Ministry-t idéző, gépies riffelés van a dalban, indusztriális jellegű elektronikával megtámogatva, de aztán jön megint a melodikus refrén és megint minden visszazökken a rendes kerékvágásba. Unatkozni tehát nem fogunk a lemez hallgatása közben, sok olyan dolog jött most be, ami a GHOST BRIGADE korábbi korongjait nem jellemezte. A produceri/hangmérnöki munka szinte tökéletes, kellemesen, tisztán szól az anyag, kiegyensúlyozott a kép, minden hangszer tökéletesen és jól hallható, nincsen semmi elkoszolva vagy elmaszatolva, mégis organikus a hatás.
Így a lemezkritika végére mégis megmaradt bennem a kisördög. Bár az év végi TOP10 listámba mindenképpen bekerül a korong, egy ilyen dalszerzői képességekkel megáldott csapat esetében különösen zavaró, ha a banda túlságosan a példaképek által kialakított és berendezett világban él, illetve ha ennyire látszik, hogy hosszú távon is ott akar berendezkedni. A "IV - One With The Storm" kétféle irányt mutat a GHOST BRIGADE számára. Az egyik a már említett, más által létrehozott világ kényelmes belakása, és ez nem vezet sehová. A másik a kísérletezősebb, kockázatvállalósabb; egyedi ízek, egyedi dallamokkal. Most már csak akarni kell.
9/10
