Újabb üde színfolt jelent meg a hazai zenei palettán, mely friss megjelenése mellett hűen őrzi egy elmúlt korszak örökségét s érzésvilágát. Erőteljesen a '70-es évek klasszikus és hard rock zenéinek hatása érezhető a Dog With Two Bones muzsikáján, mindez nem is meglepő annak fényében, hogy a zenekar alapját egy Deep Purple és Rainbow feldolgozásokra épülő project adta.
A 'kölcsönvett' slágerek mellett alakulnak a saját dalok, nem titok: az alkotói folyamatban Richie Blackmore munkássága is mély nyomot hagyott. Mindehhez ízelítőül szolgált a most megjelent 'Graveyard Boogie' című tétel, s a hozzá készült, képi világában is az említett korszakot megidéző videoklip. S ha már új nóta, szólaljon meg a színpadon is: augusztus 20-án a Gozsdu Manó Klubban az 'Adamfest 30' névre keresztelt születésnapi buli keretén belül fog felcsendülni sok más, eddig élőben el nem hangzott dallal együtt, s egy-egy szám erejéig felelevenítésre kerül pár régi zenekar is (mint a Lazy Blues Band és a Native Fusion). A produkcióban számos vendég is tiszteletét teszi, köztük Scholtz Attila (Cry Free) valamint az Angliából hazalátogató Gamsz Árpád (Avenford). A belépés díjtalan, jó hangulatba kerülni, a zenekarral mulatni annál inkább ajánlott!