Átlagos kelet-európai, illetve magyar rockrajongók számára kevés befogadhatatlanabb produkció létezik, mint a francia Wrath From Above bemutatkozó lemeze, melyet az Apathia Records adott ki február 3-án "Beyond Ruthless Cold" címmel. A black metal stílusán belül egy apró, de annál befolyásosabb csoport, az NSBM, azaz a náci ideológiájú black metal bandák köre régóta működik már, de most először találkozhatunk a poláris ellentétével, egy, a szovjet/kommunista/második világháborús tematikát felvállaló hasonszőrű csapattal.

Természetesen nem előzmény nélküli ez a megközelítés: a Marduk 1999-es "Panzer Division Marduk" lemeze amolyan általános hivatkozási pont a színtéren, zenei kíméletlensége és második világháborús szövegvilága okán. Bár a Marduk több alkalommal világosan leszögezte, hogy az égadta világon semmi köze a neonáci szubkultúrához és a korongjuk a háborús borzalmakról és csatákról szól mindenféle ideológia nélkül, a Wrath From Above olyannyira megéli ezt a retro-szovjet érzésvilágot, hogy még Facebook-oldalukon is elvtársaknak hívja rajongóit. Lelkük rajta!

Franciaországban hagyománya van a legszélsőségesebb és leagyamentebb szélsőbalos társulatoknak (a 2012-es elnökválasztáson 2 trockista párt jelöltje is 2% körül kapott, de a maoista nézetek is mérhető támogatottsággal rendelkeznek, a különféle anarcho-szindikalista agysebészekről meg ne is beszéljünk), mégis meglepő ez a témaválasztás. Persze olyan dolgokat könnyű támogatni, melyek kihatásait sosem tapasztaltuk meg a saját bőrünkön és kamaszos lelkülettel meg egészséges tájékozatlansággal bátran képzeleghetünk egy általunk idealizált, de a valóságban őrült kegyetlenségéről elhíresült történelmi jelenségről. Az NSBM rajongói is pontosan ugyanezt teszik: különbség a két hozzáállás között gyakorlatilag nincs is a két embertelen és tömeggyilkos ideológia vonatkozásában. 

Hogy a dolog még szélsőségesebb legyen, a Wrath From Above a két talán legdurvább stílust, a brutális death metalt és a leghentelősebb black metalt vegyíti zenéjében. A szinte artikulátlan halálhörgések és a legmegveszekedettebb fekete fém rikácsolás, valamint a tremoló és a death riffelés folyamatos váltakozásához még hozzájárul a programozott gépdob büntető pattogása-csörömpölése és tulajdonképpen meg is érkeztünk: a bő negyvenperces, a két intrót nem számolva kilenctételes korong legyalulja a fejünket, ámbár valahol a tizedik perc környékén felüti a fejét az egyik legemberibb érzés, mely fajunk történetében viszonylag újdonságnak és luxusnak számít: mégpedig az unalom.

A szerzemények - mondani sem kell - gyakorlatilag teljesen megkülönböztethetetlenek: az egész produkció egybefolyik valami acsarkodó-gomolygó masszába. Tulajdonképpen a nóták riffjei, vokális részei százszázalékosan csereszabatosak egymással: tetszés szerint szerkeszthetnénk át az egyes szegmenseket bármelyik dalba, pontosan ugyanazt az eredményt kapnánk. Talán az utolsó, Everlast című nótában fedezhetünk fel egy olyan gitártémát, amely távolról valamiféle szláv motívumra emlékeztet, illetve a Permafrost című szerzemény tartalmaz akár atmoszferikusnak is nevezhető dallamokat. 

Úgy érzem, hogy a francia banda mindent kihozott ebből a maguk választotta zenei világból, sőt, azt hiszem, hogy túl is lőtt a célon: talán egy négyszámos EP sarkosabban és takarékosabban bemutathatta volna ezt a szélsőséges stíluselegyet, de akár egy kislemezzel is megelégedhettek volna. Aki szereti az önmagáért való kísérletezést, a "merjünk minél keményebbek lenni" megközelítést, illetve a toleranciaküszöbe is megfelelően magas, az bátran tegyen egy próbát az elvtársakkal. A pontszámhoz minden jóindulatomra szükségem volt.

6/10