A Madrass zenekar 2007 őszén alakult Budapesten azzal a céllal, hogy a csapat tagjainak addig főleg rockzenéből táplálkozó ismerete más stílusokkal is bővüljön. A modern (főként rock) zenei hatások mellett már akkor nagy szerepet szántak a kárpát-medencei és a keleti népzenei hagyományoknak. A Madrass tagjai jelentős múlttal és tapasztalattal rendelkeznek, hiszen nagyjából húsz éve vesznek részt a magyar könnyűzenei életben. Folyamatosan koncerteznek és alkalmanként stúdióalbumokat is létrehoznak. Legutolsó EP-jük 2014 tavaszán jelent meg "Hulljatok levelek" címmel.

„…életcélom a népzene megőrzése” – vallja Fehér Nóri. A Kormorán énekesnője (lovas színházi és győri teátrumi szerepei mellett) új tagként a közelmúltban csatlakozott a folkrock és világzene különleges kombinációját játszó Madrass együtteshez. A csatlakozásról, énekesi és színészi pályájáról, a vajdasági gyökereiről, a népzenei tradíciókról és rockzenei szenvedélyről kérdeztük.

Nóri, hogyan kerültél kapcsolatba a Madrass együttessel?

Az idén nyáron akadtam rá a zenekar hirdetésére, hogy új énekest keresnek, és egy belső hang azt súgta, írnom kell nekik. Néhány levélváltás után megbeszéltük Hricsóval (az együttes basszusgitárosa – a szerk.), hogy találkozunk. A nyári találkából végül őszi lett, mert mindenki nagyon elfoglalt volt, hiszen zenészkörökben a nyár a főszezon. Októbertől azonban felgyorsultak az események. Egy alkalommal meghallgattak a fiúk, s azóta, mikor időnk engedi, próbálunk.

Ismerted őket korábban is? Van kedvenc Madrass-dalod?

Bevallom őszintén, hogy előzőleg nem ismertem a zenekart és a dalaikat. Viszont szerencsére ez mára már megváltozott, és már kedvenc dalom is van. A Mosolygós.

Miért a népzenei hagyományokat ötvöző rockdalok gyakorolták rád a legnagyobb hatást? Értve ezalatt, hogy a Kormorán mellé most felsorakozott a Madrass is, és bár a műfajon belül eltérő zenei és szövegvilágbeli stílust képviselnek, azért a rock- és a folktradíció közös pont.  

Gyerekkorom óta része az életemnek a népzene. Nemes egyszerűséggel és őszinteséggel fejez ki olyan érzelmeket, amelyeket a mindennapi életből merít. Nem cicomáz, nem ferdít. Ezt az értéket kellene megőrizni. Nekem életcélom a népzene megőrzése. Sajnos ahhoz, hogy a nagyközönség számára is befogadható legyen, ötvözni kell más populárisabb zenei stílusokkal. Ha ezáltal egy kicsit is hozzáteszünk ahhoz, hogy fennmaradjon, akkor szerintem jó úton járunk. Hiszen maga a népdal nem szűnik meg, csak átalakul, variálódik. Különböző korok különböző hatásai érték. Mi most a modern kor hatásaival „sokkoljuk”.

A folklór-muzsika szeretetét mennyire határozza meg, hogy vajdasági – zentai – születésű vagy?

Biztosan kihatással van rá. De tudatosan ezt így soha nem fogalmaztam meg magamban. Az biztos, hogy ahhoz a kis gyökérhez, ami még megmaradt otthon, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodunk és vigyázunk rá.

Él egy toposz a határontúliakról: szabadidejükben népviseletbe bújnak, fonókba járnak, hibátlanul (és ízesen) szólalnak meg magyarul, merthogy számukra létkérdés a nemzeti identitás. Van ebben valami igazság?

Vajdaságban nem mindig könnyű magyarnak lenni, de a sors furcsa fintora, hogy határon túliként Magyarországon sem egyszerű… Otthon kisebbség, itthon „magyarul kiválóan beszélő szerb állampolgár”. Ami előtt ma is értetlenül állok. Ennyire kimosták az emberek agyát? Miért olyan nehéz azt megérteni, hogy mi is ugyanannyira magyarok vagyunk, mint a Magyarországon élő emberek? Csak az országnak azt a részét ahol mi élünk, elszakították 1920-ban. Az én családom már az 1700-as években is ott élt, ahol most, magyar családként. Nagyapáim testvérei közül többen is harcoltak Magyarországért különböző háborúkban magyar honvédként. Természetesen hibátlanul beszélünk magyarul, hiszen magyarok vagyunk. Bár-mennyire is próbáltak bennünket asszimilálni a trianoni békeszerződés után a különböző politikai korok.

Viszont el kell, hogy keserítselek. Nem járunk viseletben fonókba. Természetesen vannak olyan települések a szórványban, ahol még ma is őrzik az adott falu viseletét, amit ünnepekkor fel is vesznek, szigorúan betartják a hagyományokat, ilyen például Gombos és Kupuszina. Azonban ez általánosságban nem húzható rá a határon túli magyarságra. Magyarországon is vannak olyan települések, ahol viseletben járnak, és őrzik a hagyományokat.

Ingázol a vajdasági otthon és Magyarország között? El fog jönni az idő, amikor megállapodsz, letelepedsz, és családot alapítasz?

Igen, elég sokat ingázok. Havonta egyszer, ha időm engedi, többször is szeretek hazamenni. A munkám miatt is sokat utazok, hiszen a koncertjeim többsége nem Pesten van. Otthon meg lehet nyugodni, kiszakadni a rohanásból, meg lehet állni. Természetesen szeretnék megállapodni és letelepedni, de hogy ennek az ideje mikor jön el, az még előttem is titok.

A körülmények hozták úgy, vagy tudatos döntésed volt, hogy az anyaországban tanulj és dolgozz, nem utolsó sorban azért, mert magyar előadóművészi-énekesnői karriert az anyaországban lehet befutni?

Az, hogy Magyarországon tanuljak, tudatos döntés volt. Néprajz-ének szakot végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd Budapesten, az ELTE-n. Azért volt tudatos döntés, mert a magyarság néprajzáról Magyarországon lehet tanulni, és én az anyanyelvemen akartam tanulni a saját népem kultúrájáról.

Nem énekesnőnek készültem. Imádok és imádtam már kicsi gyerekként is énekelni, de az élet soha nem arrafelé sodort, hogy éneket tanuljak. A zene mindig része volt az életemnek, és akármit is tanultam vagy csináltam, mindig mindenben ott volt velem.

Miképp lettél a Kormorán együttes énekesnője?

Szegeden voltam egyetemista. A tanszéken hamar kiderült, hogy szeretek énekelni, ezért sok lehetőséget kaptam konferenciák, kiállítások alkalmával a szereplésre. Egy ilyen konferencia alkalmával ismerkedtem meg Gáspár Álmossal (a hegedűsünkkel), akinek akkor nagyon megtetszett a hangom, és elkérte a telefonszámom.

Sokáig nem történt semmi, majd érkezett egy telefonhívás egy közös ismerősünktől, hogy én mért nem vállaltam el, hogy a Kormorán albumán énekeljek? Én teljesen értetlenül álltam a kérdés előtt, hiszen engem nem keresett senki. Végül is kiderült, hogy valójában nem engem hívogattak, hanem egy másik vajdasági leányzót.

Az ismerősöm azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és összehozott egy találkozót nekem a zenekar zongoristájával és zeneszerzőjével, Szűts Istvánnal. Találkoztunk, vittem neki hanganyagot, nagyon megtetszett a hangom neki is, és megindult a lavina. Meghívtak vendégként egy-két albumra énekelni, majd a 2010 decemberében megjelent Magyar kettős című Kormorán-albumon már hivatalosan is én énekeltem, mint a zenekar énekesnője.

Zenei ambícióid, elhivatottságod mellett színésznői képességeidet is kamatoztatod: játszol a komáromi Magyar Lovas Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is. A zenével nem érezted teljesnek magad?

A színház is véletlenül került az életembe. De egyáltalán nem bánom. Sőt! Hatalmas kihívás volt, hiszen soha nem tanultam színészetet. Nem azért csinálom, mert nem érzem magam teljesnek csak a zenével, hiszen a színházban is zenélek. Zenés darabokban játszom, a színházban is folyamatosan énekelek, és tanulok is egyben. Színpadi jelenlétet, mozgást, ami nagyon sokat segített énekesnőként felszabadulni a színpadon. A színház nekem egy folyamatos tanulás és kihívás.

Egy interjúdban azt mondtad: „…nagyon szétszórt is vagyok… De a zene minden oldalról része az életemnek, és ez mindig kihúz a pácból”. Gyakran kerülsz „pácba”? Mondhatjuk, hogy a zene az életed vezérlőfonala?

A zene és az éneklés mára már teljesen meghatározza az életem. Nincs olyan nap, hogy ne énekelnék, vagy ha nincs előadásom vagy koncertem, ne dúdolnék valamit otthon. Ha rossz kedvem van, azért, ha jó kedvem van, azért éneklek.

Amikor már teljesen kétségbe esnék, hogy ebben a hónapban már nem is lesz fellépésem, akkor mindig jön egy felkérés vagy valami új lehetőség, tehát a zene mindig kihúz a „pácból”.

Hogyan tudod összeegyeztetni, hogy egyszer a Doktor Zsivágóban játszol Győrött, másszor a Magyar Lovas Színház Kincsem előadásban, aztán jön a követező Kormorán-fellépés, amihez innentől kiegészül egy Madrass-koncerttel?

Nehézségek árán, de sikerül. Sok-sok kommunikáció. Amit még én is gyakorlok. Magamat menedzselem, amiben nem vagyok túl jó. De a lényeg, hogy mindenhol mindent kommunikálni kell, a színházban is és a zenekarban is.

Miért akartál énekes lenni? S miért színésznő? Kik motiváltak, hogy ezeket a pályákat választottad, kik a példaképeid?

Tudatosan, soha nem haladtam olyan úton, hogy én énekesnő vagy színésznő szeretnék lenni. A színpad egész életemben vonzott, de az odavezető lépcsőig kerülő úton jutottam el.

Nagy példaképeim nincsenek. Soha nem voltam rajongó típus. Vannak énekesnők, akiket nagyon szeretek, például Lara Fabian, Katie Melua vagy Norah Jones. Mondhatjuk példaképeknek vagy akár segítőknek is őket. Főként abban segítenek, hogy hogyan tudom mindazt, ami bennem van átadni a közönségnek. Hiszen egy énekes a színpadon fogja és kirakja a szívét a közönségnek. Elmondja minden bánatát, örömét, gondolatait a világról. Nyitott könyvek vagyunk. Ezáltal iszonyúan sebezhetőek is. Ezt nem mindenki teszi meg. Nekem is idő volt, amíg annyira fel tudtam szabadulni, hogy minden érzést, ami bennem volt, át tudtam adni.

Az útkeresés része volt, hogy középiskolás korodban olyan zenekarokkal koncerteztél, mint a Garázs – az esztergomi Watch My Dying előzenekaraként –, amely elég távol áll a folkrocktól?

Hogyne! Szerintem minden kamasz átesik hasonlókon. Zenekart alapítanak a haverokkal, a hangszerek szólnak, ahogy szólnak, a lényeg, hogy élvezik, amit csinálnak. Akkoriban én is nagyon élveztem! Lázadtam, mert mindenki más is lázadt körülöttem, így együtt lázadtunk! Akkor épp ciki volt a népzene. De ez így volt jó!

Két albumon is énekelsz a vajdasági Bara-party blues-rock zenekarban – tervezed, hogy folytatod ezt a zenét, vagy lezárult az életedben, mert, mondjuk, nincs már rá időd?

Sosem fog lezárulni. A mai napig, ha van időm és otthon vagyok, elmegyek a próbáikra, koncertjeikre, ahol néha még énekelni is szoktam. Virág Imre a zenekar vezetője és dalszerzője fantasztikus dalokat ír. A mai napig nagyon szeretem azt a hangulatot, azt a stílust, amit ők képviselnek a zenéjükkel. A Bara-party egy örök szerelem nekem.

Népdalénekesként, magadat egy szál gitárral kísérve is szerepelsz különféle rendezvényeken. Biztosak vagyunk benne: a népzene szívügyed. Misszió?

Sajnos erre manapság már kevés lehetőségem akad. De az biztos, hogy a népzene szívügyem. Minden nyáron elmegyünk Erdélybe a párommal, ami azért sem véletlen, hiszen Ő erdélyi. Két hétig ott vagyunk, és élvezzük a néptánc és a népzene szépségét Kalotaszentkirályon és Válaszúton. Feltöltődünk és ebből a mérhetetlen tiszta energiából, az ottani öregektől tapasztalt emberségéből merítve, folytatjuk tovább a munkánk Magyarországon.

Mi az, ami megfogott a Madrass zenéjében?

A Mosolygós dal volt, ami legelőször megfogott. Azt éreztem, hogy igen, na, ez az a dal, amit én is úgy kiírtam volna már magamból. A hangulatában és a zenéjében is egyaránt megtaláltam benne magam.

Ehhez a sok elfoglaltsághoz miből merítesz erőt?

Az otthonból merítek erőt. Az otthoni nyugalomból, a családomból. Nem véletlen hogy sokat járok haza. Ez leírhatatlan, és a legtöbb embernek talán felfoghatatlan is, de ahogy átlépem a határt, másképp érzem magam. Még a levegőt is máshogy szívom be. 

Internet: www.madrass.hu, facebook.com/madrassband, www.soundcloud.com/madrassband