Rozsdagyár

DODECAHEDRON - kwintessens (2017)

2017. április 25. - Kovenant

dodecahedron_cover.jpg

A holland Dodecahedron nevű experimentális, extrém black metal zenekar második soralbuma a Season Of Mist kiadó gondozásában érkezett meg március 17-én "kwintessens" címmel és olyan kérdéseket vetett fel bennem a meghallgatása, melyeket mindenképpen tisztázni kellett a recenzió megírása előtt. Végül azonban maga a lemezkritika szolgált arra, hogy választ találjak ezekre a kérdésekre: mi a zene, hol végződnek a határai (ha egyáltalán végződnek valahol), megítélhető-e bármilyen produkció művészi színvonala a befogadói közeg hiányában, de egyáltalán: mi a fene volt ez?

A kortárs rockzenének vége: abban az értelemben mindenképpen, hogy teljesen elveszítette képességét arra, hogy a nagyközönség által kedvelt, szeretett és dúdolható dalokat írjon, melyek slágerré válnak aztán. Egy egyre szűkülő gettóvá vált, mely már csak múltjából él: a fiatal csapatok szinte sportot űznek abból, hogy minél szélsőségesebb, a fősodorbeli hallgatóság számára befogadhatatlan zenét írjanak. Az egész rockzene fejnehézzé vált: az extrém stílusok úgy veszik át az uralmat a komplett színtér felett, hogy reménye sincs egy-egy dallamosabb, ha tetszik, rádióbarát szerzemény vagy banda befutásának. 

Erre a folyamatra konkrét példákat találhatunk más területen is: így halt meg a komolyzene a második világháborút követő szűk egy évtizedben, de erre a sorsra jutott a képzőművészet is talán még egy kicsit előbb. A közérthetőség ellen és a szűk szakmai elitnek való megfelelésből vagy dacból készült művek végül eljutnak az abszolút nulláig. A festészetben az orosz-ukrán Kazimir Malevics 1919-es Fehér négyzet fehér alapon című képe, míg a komolyzenében John Cage híres 4'33" című műve jelenti a végpontot (négy perc harminchárom másodpercig kell ugyanis a darab során teljes csendben maradnia az előadónak, egyetlen hang lejátszása nélkül: a vicc az, hogy nagyzenekari verziója is létezik a zongoradarabnak, melyet rendszeresen elő is adnak, valamint lemezfelvétel is készült a zseniális szerzeményről).

A határok elérése természetesen magát a művészetet öli meg: egyrészt teljesen elveszíti és elidegeníti magától közönségét, mely máshol keres szórakozást (lásd a popkultúra teljes térnyerését), másrészt pedig ellehetetleníti további művek születését, hiszen a végpontról már csak visszafordulni lehet, a nosztalgia pedig szintén a halál előszele.

Ha pedig nincs közönség (értsd: senki sem kíváncsi a produktumra), akkor marad a szakmai elit, a pályatársak ítélete, mely művészi despotizmushoz vezet (azaz pár ember dönt a művek sorsáról saját ízlése és világlátása szerint). Gondoljunk bele, ha mondjuk egy autodidakta zeneszerző egyedül nő fel egy szigeten és ott alkotja meg darabjait egy barlangban talált kottapapír és toll segítségével, annak reménye nélkül, hogy bárki valaha is meghallgassa szerzeményeit, akkor ki dönti el, hogy művészet-e az, amit létrehozott vagy éppen ócska fércmunka, netalán giccs?  

A holland Dodecahedron szinte már kortárs komolyzenei szinten próbálja új utakra terelni a black metalt: olyan tájakra kalauzolja hallgatóit, melyek bejárása talán egy ősöreg, denevérürülékkel és állathullákkal teli verembe való alászállásnak felel meg. A "kwintessens" meghallgatása leginkább sportteljesítmény: komoly erőfeszítést igényel, rendkívül nehéz és kellemetlen, és azon kívül, hogy elmondhatjuk, ezt is megcsináltuk, nem ad semmit, sőt, inkább energiát vesz el az embertől.

A dalokban csak foszlányokban fedezhetők fel dallamok: post-metal alapokra építkező, tehát korántsem hagyományos black metal ez. Három átkötés és öt tétel teszi ki a negyvenegy percnyi játékidőt, de mintha egy időhurokba kerülnénk: nem sikerül kikeverednünk ebből a zajmasszából. A Finale című majd' négyperces instrumentális zörejhalmaz a mélypont: koncepcionális szerepe semmi, elektronikus, torzított effektek egymásutánisága az egész. 

Hagyományos dalszerkezet (verze-refrén, hangszeres szóló) itt nem létezik: teljesen atonális, disszonáns hangzások, akkordok örvénylenek itt, melyeknek néha sikerül csak olyan hatást kelteniük, mintha emberi érzéseket akarnának közvetíteni. Mintha egy kétmilliárd fényévnyi távolságban létező, szilíciumalapú civilizáció produkcióját vagy éppen a kontinentális talapzatok egymásra csúszásának felgyorsított hangját hallgatnánk. 

Az természetesen felismerhető és érezhető, hogy a dalok mögött koncepció húzódik, tudatos munka eredménye ez, tehát egyáltalán nem valami amatőr borzalommal van dolgunk, sőt: óriási, le nem tagadható munka lehet a hollandok albuma mögött, hogy kifejezetten olyan művet hozhassanak létre, mely tulajdonképpen emberi befogadásra alkalmatlan.

A korong többszöri meghallgatása közben olyan érzés fogott el, mely még a legtriviálisabb és legbanálisabb popslágerek esetében sem: fizikai rosszullétet éreztem és csendre vágytam. Ha ez volt a Dodecahedron szándéka, akkor valóban tökéletes munkát végeztek. Olyan határhoz értek el, melyet túlhaladni már csak a teljes csenddel lehet, amúgy John Cage módjára: nem emberi, azaz embertelen zene ez (mert az, ez kétségtelen: rendezett, értelmes zaj). Spóroljuk meg magunknak tehát ezt a negyven percet: tudjuk azt, hogy ilyen is van, de lépjünk tovább.

4/10 

dodecahedron_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7112446095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.04.26. 00:05:01

miről szól ez a cikk?? nem hallgattál még ilyen zenét?
belehallgattam, teljesen rendben van, már második hallgatásra kezd összeállni nekem a benne lévő rendszer.
egyik albumukat szoktam hallgatni, az is hasonlóan nagyon jó zene.

Slepy 2017.04.26. 00:45:28

A Tetrahedron szörnyű.
A Dodecahedron pedig tűrhető.
Minden elismerésem a cikkírónak aki többször is végigszenvedte az albumot.
Jutalmul küldöm neki az alábbi dalt. youtu.be/1eW310XUNcQ

Gyingizik 2017.04.28. 00:16:09

Megdöglök a röhögéstől, köszi.

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2017.05.11. 00:01:21

Szerintem ez egy kurva jó lemez, köszi a fikázását, emiatt néztem utána, megérte. :-D
süti beállítások módosítása