A modern, progresszív, djentes metalt játszó holland Textures bejelentette feloszlását. A Facebook-oldalukon közzétett, eléggé szikár közleményük szerint a hatodik soralbumukat, a "Genotype" című anyagot már ki sem adják, viszont egy búcsúturné még várható tőlük.
Még 2016-ban jelent meg a "Phenotype" című soralbumuk (lemezkritika ITT), melynek tematikai folytatása lett volna a friss korong. Hogy bármit is rögzítettek volna a stúdióban, arról nem nyilatkoztak, de azért bízhatunk abban, hogy valamikor előkerül még néhány fiókban őrzött daluk, talán egy ritkasággyűjteményen.
A 2003-ban a színtérre érkező banda öt nagylemezzel és számtalan koncerttel a háta mögött távozik a rockvilágból. A búcsúturnéra idén novemberben kerül sor egy rövid Európa-turné képében. A hozzánk legközelebb eső helyszín és időpont: Bécs (The Chelsea), november 26.
Ez pedig a közleményük:
Hölgyeim és uraim!
Nem lehet ezt könnyen kimondani, szóval csak kirakjuk ide ezt a közleményt:
A Textures feloszlik.
Személyes okok vezettek ehhez a döntéshez, melyet persze nem kapkodtunk el. Ezek a személyes okok egyre nehezebbé tették, hogy olyan termékeny és produktív csapat maradjunk, mint amilyen mindig is voltunk korábban és amilyennek lennünk is kell. Enélkül az elkötelezettség nélkül a Textures csupán halvány árnyéka lenne annak, amilyen a múltban volt.
A feloszlások sosem egyszerűek és mindig problémákat vetnek fel. Sajnos be kell jelentenünk, hogy a régóta várt hatodik albumunk, a "Genotype" már nem fog megjelenni, azaz nem válik dupla albummá a "Phenotype". Legalábbis az elkövetkező években biztosan nem.
A Textures feloszlása természetesen nem jelenti azt, hogy a bandán belül személyes ellentétek lennének. A jelenlegi és korábbi tagok között nagyon is szoros a kapcsolat és a döntés semmilyen feszültséget nem okozott. Továbbá az egyes tagok továbbra is folytatják a zenélést és új zenei kihívásokat keresnek majd. Tartsátok nyitva a fületeket és szemeteket, ne maradjatok le semmiről!
Köszönjük az összes barátunknak, zenésztársainknak és kollégáinknak, hogy végig együtt dolgozhattunk velük. Természetesen külön köszönet illeti a rajongóinkat, akik az évek során végig támogattak bennünket. A ti elkötelezettségetek, szeretetetek és a koncerteken való jelenlétetek nélkül nem tudtunk volna részt venni ezen a fantasztikus utazáson, melyre egész életünkben emlékezni fogunk!
Reméljük, találkozunk a búcsúturnén! Viszlát!