Soha nem vallottam magamat egy megveszekedett hardcore fanatikusnak, bár volt egy határozott Sick Of It All / Madball korszakom, viszont metal rajongásom mindig erősebbnek bizonyult. Szórványos emlékeim voltak a Pro-Pain munkásságáról, viszont soha nem voltam elkötelezett azzal kapcsolatban, hogy komolyabban is beleássam magam a srácok munkásságába, viszont ez a buli valamiért izgalomba hozott. Úgy döntöttem, kap még egy esélyt a hardcore színtér. Először azt hittem, hogy megbánom, de végül más lett a kicsengés.
A koncertáradatot a pécsi Dirty Dawn kezdte, akiket egy viszonylag mérsékelt érdeklődéssel bíró közönség figyelt. Egy ideig gondolkodtam is rajta, hogy vajon mondjuk 1-2 órán belül mekkora lesz a tömeg. Ezenfelül a srácok elég lelkesen tolták a tömeg arcába sajátos felfogású hardcore-jukat. Külön felkaptam a fejem egy dalra, ami szimplán csak Gonorrhoeás kurvák néven mutattak be. Merész. Nem hozták le a srácok a csillagokat az égről, de bemelegítésnek egész jó volt.
10 perc árszerelés után színpadra állt a Sonic Rise. Különleges buli volt ez a bonyhádi srácoknak, ugyanis ezután a buli után határozatlan időtartamú pihenőre küldik a zenekart. Figyelmesen hallgatva őket, sajnos olyan 3-4 dal után untam meg az egészet. Elég tufa az egész ahhoz, hogy egy tök jó pogó muzsika legyen, viszont egy-egy ének téma olyan rettenetesen szólt, hogy többször összerándult a gyomrom. Sajnáltam, mert zeneileg meglenne bennük az a plusz, ami miatt érdemes lenne őket követni, viszont a vokális feeling pusztítás borzasztóan lenyomta az egészet.
Az osztrák Seek & Destroy munkássága eddig ismeretlen volt számomra. Az eddig egy demóval és 2 stúdióalbummal rendelkező csapat nem tűnik a színtér legaktívabb csapatának - legutóbbi lemezük a 2013-as "Kuigrobn's Finest Madness Selection #1", ez sem tegnap volt - viszont többen is emlegették már őket nekem, úgyhogy most örültem, hogy végre megismerhetem ezt a csapatot. Elég egyszerű hc-t tolnak, viszont hangulatosat. Van egy olyan húzása, ami ha nem is feltétlen zúzza össze a kedves hallgatót, viszont mindenképpen ott tartja a színpad előtt. Az egész produkció nagyon egyben van, és némi poénkodás is belefért.
Az este két főzenekara közül a Don Gatto foglalta el a színpadot. Ugyan a srácok már megjárták a Wacken-t is - igaz, mint a Metal Battle egyik esélyes zenekara, de ez akkor is hatalmas teljesítmény -, de itt is olyan természetességgel nyomták a lazaságot, mintha 2 hete léteznének. Magukat chainsaw hardcore-nak jellemzik, és valamilyen szinten passzol is hozzájuk ez a megnevezés. Ha egyszer beindul, akkor mindent letarol, ami elé kerül.
Nagyon rámentek a szórakoztatásra, látszott, hogy maguk a srácok sem veszik véresen komolyan az egészet. Acélos angolul, németül és magyarul poénkodott, és esetenként olyan mérhetetlen pózolásba tört ki, hogy ehhez képest a '80-as, '90-es évek akciósztárjai maximum vizesnyolcasok. Egészen szép tömeg gyűlt össze a fogadásukra, nem mondanám telt hát közelinek az állapotot, de az a kb. 200 ember olyan lelkesen bólogatott, mintha ez lenne a létezés alfája és omegája. Jó volt látni, minél előbbi ismétlést!
Az este főbandája a hamisítatlan New York Hardcore nagyágyú, a Pro-Pain volt. Mikor jött a hír arról, hogy megtámadták Gary Meskil énekest, akkor nem gondoltam, hogy bármilyen koncert is lesz a közeljövőben, még inkább csak annak örült volna mindenki, ha túl éli. Na most kérem, ebből mint olyan, semmi nem látszott a bulin. Gary bomba formában nyomta végig a koncertet, mintha misem történt volna. Abban a szűk 60 percben, amit a színpadon töltöttek, szinte minden fontosabb dal szerepelt.
A hangulat felejthetetlen volt. Itt metálos és hc-s együtt zúzott. Végig olyan feszes tempót diktált a Pro-Pain, hogy az irigylésre méltó (talán még az Ektomorf hasonló) és egy pillanatig sem tűntek fáradtnak.Ez igen, így kell csinálni a hardcore-t. Én részemről köszönöm az élményt, remélem minél hamarabb visszatérnek!
