A Trevor Strnad énekes és Brian Eschbach ritmusgitáros vezette amerikai extrém metal csapat nyolcadik soralbumához érkezett: október 6-án jelent meg a "Nightbringers" a Metal Blade gondozásában és a csapat hozzáállásáról sokat elmond, hogy 2000-ben történt megalakulásuk óta sosem váltottak kiadót. Bár számos tag fordult meg a csapatban a két alapító körül, a The Black Dahlia Murder hihetetlen elkötelezettséggel és rendszerességgel, pontosan kétévente jelentkezik egy-egy új koronggal (előző albumuk lemezkritikáját ITT olvashatod). 

Metalcore, death metal, melo-death, deathcore: ki-ki választhat magának egy címkét, mely a legjobban tetszik neki és rábiggyesztheti a The Black Dahlia Murder mellkasára. Egyik jelző sem igaz és mégis egyszerre igaz mind: néhány részletben mindegyikre ráismerhetünk, de a legjellemzőbb dolog, ami eszembe jut a zenéjük kapcsán, az a dinamizmus és az energia. No meg a sebesség ... erre érdemes lesz még visszatérni.

2016-ban kivált a bandából Ryan Knight gitáros, aki az utóbbi négy stúdióalbum szólóiért felelt: ez bizony érvágás lehetett a javából, mert Knight eszement dolgokat tett le az asztalra, a fentebb említett recenzióban is hangsúlyoztam a szerepét a zenekar befogadhatóságának elősegítésében. Helyére Brandon Ellis érkezett a Cannabis Corpse soraiból és szerencsére mindenki megnyugodhat: gyakorlatilag hézagmentesen vette át elődje pozícióját és olyan dallamos szólókat rittyentett fel a korongra, hogy öröm hallgatni.

Sokan mondják, hogy minden The Black Dahlia Murder album egyforma és ők igazán koncerteken tudnak kiteljesedni: ebben bizony van igazság és én lennék az utolsó ember, aki vitatkozna ezzel. Most azonban éreztem változást, mégpedig azt, hogy a banda riffjeiből mintha eltűnt volna a dallamos death metal és visszakanyarodtak volna kicsit az amerikai halálmetal floridai hőskorszakához (á la Morbid Angel).

Ha lehetséges, még zakatolóbbak, még gyorsabbak lettek a dalok: olyan darálás és aprítás folyik, hogy néha komolyan megsajnálja az ember Alan Cassidy dobost, aki végigcsépeli blastbeatekkel a meglepően rövid, mindösszesen harminchárom perces anyagot. Én itt érzem a lemez egyik gyengeségét (egyébként ezt általánosan is igaznak vélem a The Black Dahlia Murder eddigi korongjaival szemben is): egyszerűen túl sok és túl gyors minden, ami történik a dalaikban, emiatt annyira összefolynak a szerzemények, hogy csak néhány jobban elkapott riff vagy szólórészlet erejéig vagyunk képesek visszaemlékezni konkrét tételekre. Mintha egy végtelenített TBDM-stúdiószalagot hallgatnánk ...

Értékelem a szólókat, melyek elképesztően hangulatosak és egyedül vállalják magukra a nótákban a dallamvezetést, de egy szóló ehhez kevés, mert az alapstruktúrát jó esetben csak kiegészíti: az énektémának és a riffeknek kell memorizálhatónak lenniük. Trevor Strnad a lelkét is kiüvöltheti ebben a bő félórában, de az üvöltés az üvöltés marad, attól csak még inkább összemosódik minden. A frontember ismét elképesztő technikával váltogatja az igazi death metalos hörgését, illetve a metalcore-os (számomra meglehetősen nehezen tolerálhatónak bizonyuló) üvöltözését. 

Sokkal befogadhatóbb lehetett volna a "Nightbringers", ha a kilenc tétel közül kettő lassabb, középtempós vagy akár elszállósabb, atmoszferikusabb, azaz egyszerűen változatosabb lett volna. Így viszont az az érzésem, hogy egyforma, nyaktörő sebességgel száguldunk végig a harminchárom percen és az előző koronggal ellentétben most még a refrének sem nyújtanak nekünk segítséget vagy támpontot.

A kiadó által megküldött promóciós anyagban a zenekarvezető hatalmas előrelépésről, minden eddiginél nagyobb változatosságról beszél a friss kiadvány kapcsán: nem tudom, lehet, hogy két különböző lemezt hallgattunk, de én sem jobbnak, sem pedig rosszabbnak nem érzem a "Nightbringers" lemezt az "Abysmal" albumnál és ez egy alapemberét éppen elveszítő együttes esetében nagyon nagy szó.

Azok a death metal arcok, akik a dallamos, invenciózus gitárszólókat is szeretik, aranybányára fognak itt bukkanni, akik viszont a göteborgi melo-death színtér rajongói, azok bizony akár egy combos csalódásba is belefuthatnak. A The Black Dahlia Murder rajongói viszont a kedvenceiktől elvárható, a csapat zenei világában kifejezetten magas színvonalúnak minősülő lemezzel gazdagodhatnak.

8/10