Különös szeglete a metalvilágnak a portugál Moonspell. A még a '80-as évek legvégén, eredetileg Morbid Godként indult csapat először black metallal próbált definiálódni, de ez néhány kisebb kiadvány után bebukott. Az első album már Moonspell név alatt látott napvilágot, bár itt még annyira nem voltak elrugaszkodva az eredeti önmaguktól, míg második lemezükre markánsan megváltoztak, innentől meg szinte minden korong hozott valami újat.
Nem csak a zenei megoldások terén igaz ez, de időnként stílust is váltottak. Elég csak a '99-es "The Butterfly Effect" albumra gondolni, ahol ha nem is Ministry meg Fear Factory szinten, de kaptunk egy jó adag ipari fémet. Legutóbbi albumuk, a 2015-ös albumuk "Extinct" egy komoly visszakanyarodás volt az első két-három lemezükhöu és az év egyik legütősebb anyaga lett, nem csak saját műfaján belül. És most itt van az "1755", melyről előzetesen annyi volt a biztos, hogy az egész portugálul lesz felénekelve.
Végig kellett hallgatnom párszor az albumot ahhoz, hogy ne egy teljesen felületes vélemény maradjon bennem róla. Elsőre tényleg nem tudtam eldönteni, hogy amit hallok, az tényleg nem tetszik vagy zseniális, csak tőlem idegen. Aztán úgy a huszonikszedik hallgatás után rájöttem, hogy itt hirtelen annyi minden változott, hogy első pár alkalomra nem tudtam befogadni. De vegyük sorra.
Az album hangulata hibátlan Moonspell, első perctől az utolsóig. Már az első Em Nome do Medo egy kísérteties atmoszférával megáldott darab, kicsit mintha egy gonosz varázsló kántálását hallgatná az ember. Elég feszült dal, hasonló hangulatú nótával a banda történetében nem nagyon találkoztam még. Ja igen, ugye Fernando Riberionak híresen vámpíros az egész karaktere, ez főleg élőben jön ki nagyon. Na ezen az albumon egy az egybe Drakula. Főleg az előbb említett dalban.
Külön érdekesnek tartom a címadó nótát, mely egy-egy momentumában akár még Sabaton is lehetne, főleg a refrén miatt. Elég erős ez a dal is, de a refrén visz mindent. Ilyen masszív kóruspillanatokat szintén nem nagyon hallottam még Moonspell lemezen. De ha tévedek, akkor elnézést.
Az a rettentő érdekes az új albumon, hogy mintha elmozdultak volna kicsit szimfonikus irányba, de mindezt úgy, hogy közben megmaradt az eredeti jellege az egésznek. Megszaporodtak a kórusrészek, ez még egy kis power metal hangulatot is kölcsönöz az összképnek. Erre remek példa a bizarr klippel megtámogatott In Tremor Dei vagy az elsőként kihozott Todos Os Santos. Még az Evento című dalt emelném ki, melytől esküszöm, Irrieligious vízióim lettek.
Pedro Paixão témáig ezúttal is aláznak, akár gitárról, akár samplerekről van szó. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert ezek miatt hallgattam végig annyiszor az "1755"-öt, ahányszor. Zeneileg ugyan nem ez lett a legerősebb anyaguk, de tele van érdekes, hogy úgy mondjam, már-már heavy metalos megoldásokkal is. Ez Ricardo Amorim gitárjain is érezhető, talán még jobban is, mint eddig bármikor.
Aires Pereira basszusjátéka viszont talán most a legerősebb, olyan talapzatot biztosít a zenének, hogy az tényleg példaértékű. Ugyanez elmondható Mike Gaspar dobtémáiról is. Valahogy ez a két figura együtt egy olyan egészet alkot, amire minden második bandának szüksége lenne. Fernando hangját már dicsértem, viszont arra még kitérnék, hogy ennyi hörgéstémát én a "Night Eternal" album óta nem hallottam, és azt kell mondanom, most kimondottan jót tett az anyag összképének.
Hogy végeredményben milyen lemez lett az "1755"? Na, itt vagyok bajban. Mert amit hallottam, az elsőre nemhogy nem vett le a lábamról, sőt, kifejezetten untam, aztán úgy négy-öt további meghallgatás után azért kinyílt előttem, viszont sokáig így is tanácstalan voltam.
Saját műfaján belül egy elég különleges album, főleg a sok különböző árnyalata miatt, viszont ha csak az elmúlt nyolc év fősodorbeli metaltermését nézem, akkor ez egy elég átlagos album. Rossznak semmiképpen sem rossz, viszont elég sokszor végig kell rajta futni, mire teljesen befogadja az ember. Bár ez is egyénfüggő, biztos lesznek, akik már az első 70 másodperc után kapásból hat Moonspell-pólót vesznek fel. Január 21.-én az A38-on kiderül, hogy vajon élőben hogyan működik az album, én bizakodó vagyok.
8/10
