Az amerikai Witherfall egyfajta amerikai underground prog-power szupergroup. 2013-ban indult az együttműködés Jake Dreyer gitáros (Iced Earth, White Wizzard, Kobra And The Lotus), Joseph Michael énekes (White Wizzard, Midnight Reign), Adam Sagan dobos (Into Eternity, Circle II Circle) és Anthony Crawford basszusgitáros között, aki például Alan Holdsworth vagy Virgil Donati szólóanyagain is közreműködött. Bemutatkozó albumuk a Century Media gondozásában jelent meg október 6-án "Nocturnes And Requiems" címmel és sajnos rendkívül szomorú aktualitást kapott: Adam Sagan 2016 végén, a lemez készítésének végső fázisában elhunyt.
A Witherfall a klasszikus amerikai progresszív metal (Crimson Glory, Fates Warning, illetve az újabbak közül a Symphony X), illetve a kicsit thrashesebb Nevermore világát ötvözi neoklasszikus szólókkal, epikus, tradicionális, gyakran falzettbe átcsapó heavy/power énekkel, valamint a King Diamond összetettebb albumainak ("Conspiracy", "The Eye") hangulatával.
Ez igencsak jól hangzik és szerencsére az ehhez szükséges, tökéletes instrumentális tudással felvértezett zenészek is adottak, hogy enyhén fogalmazzunk. Joseph Michael személyében egy erőteljes hangú, a fenti stílusokat kívül-belül ismerő, azokat akár rutinból is hozni képes frontember került a banda élére. Nagyon egyenletes és meggyőző teljesítményt nyújt végig, egy-két dologba lehet talán csak belekötni, de arról majd lentebb.
A negyvenhét perces korong nyolc tételéből három afféle instrumentális vagy akusztikus átvezetés, így tulajdonképpen öt teljes, a végletekig kidolgozott, sokféle téma- és tempóváltást tartalmazó, igen hosszú dalt kapunk. Nagyon kiérezni az egész lemezből, hogy a zenészek itt tényleg saját örömükre és mindenféle elvárásnak hátat fordítva jöttek össze: mindent kihoztak tulajdonképpen ebből, amit csak lehetett, ráadásul a lehető legmagasabb szakmai színvonalon.
A "Nocturnes And Requiems" címéhez - és utólagos módon, a sajnálatos módon bekövetkezett halálesethez méltóan - sötét, ha tetszik, melankolikus zenét tartalmaz. Az albumot végig Dreyer gitárjátéka uralja, mely annyira domináns (gondolom, ő a fő dalszerző a csapatban), hogy bármennyire is egy énekes szokta általában meghatározni egy együttes profilját a leginkább, itt Michael inkább csak színezője, krónikása, mintsem főszereplője a dolgoknak.
Már a nyitó Portrait című dalban zanzásítva megkapjuk az egész lemez tartalmát: keményen, thrash-progosan előgördülő riffek, kétlábdobok, illetve a Malmsteen-iskolát színjelesre teljesítő neoklasszikus gitárszólók. A zúzást időről időre dallamosabb kórusok törik meg, ami korántsem gond, mert jólesik néha fellélegezni ebben a hatvantonnás páncélosmonstrumban.
Dreyer egy kifejezetten hangulatos, akusztikus latin jellegű gitárfutamot is kibont a What We Are Dying For című számban és itt végképp meggyőződhetünk hangszeres képességeiről, ha eddig bármiféle kétségünk lett volna ennek kapcsán.
Az End Of Time talán az egyetlen kakukktojás a korongon: ez a szerzemény tényleg olyan, mintha a "Conspiracy"/"Them" King Diamond testvéralbumokról maradt volna le. A dal elég rendesen Dream Theater-szerűen indul, hogy aztán a majd' tízperces darab berobbanásával Michael egy az egyben hozza azokat a Csomolungma-magasságú többszólamú kórusokat, melyek a dán legenda legfőbb védjegyei. Ezzel két gondom is van: egyrészt az énektémák elég rendesen kilógnak az egész lemez hangulatából, másrészt céltalannak érzem ilyen szintű zenészektől - akárcsak egy hobbi stúdióprojekt kapcsán is - ezt a fajta megközelítést.
Visszatérve Michael egyébként kiváló teljesítményére, egyetlen aggályomat hoznám csak fel. Több alkalommal is tör ki indokolatlanul magas sikolyokban (ráadásul teljesen váratlanul), ami bizony már középtávon is elég zavaró tud lenni. Tudom és értem, hogy a nyolcvanas évek közepi amerikai progresszív/power vonal jellegzetessége volt ez a vokális produkció, de véleményem szerint efelett végérvényesen eljárt az idő.
Összességében egy komoly, érett, komor hangulatú, gitárszólókban bővelkedő, igazi metalalbumot kaptunk a Witherfall bemutatkozásával. Nem tudom, hogy az ismert történések fényében lesz-e ennek folytatása, de ha nem, akkor is érdemes volt az amerikaiaknak elkészíteniük ezt a magas színvonalú progresszív metal alkotást.
8,5/10
