Kifejezetten foglalkoztatott, hogy vajon hányan jönnek erre az elég különleges bulira. Ennek az egyik oka, hogy a Pestilence elég nagy veteránnak nevezhető és ugyan volt olyan időszak, amikor nem üzemeltek, azért nem egy igazi klasszikus thrash/death anyagot sikerült lerakniuk az asztalra. A másik oka, hogy ezen kívül még két különböző buli volt aznap, ebből az egyik az A38-on, a másik meg a szomszédos teremben. Örömmel tapasztaltam, hogy ugyan nem volt teltház közeli az állapot, de nagyon szép tömeg gyűlt össze. És akkor lássuk, hogy maga a koncert hogyan sült el. 

Az estét a magyar Archaic nyitotta. Legutóbbi albumuk, a tavalyi "How Much Blood Would You Shed To Stay Alive" egy iszonyatosan combos anyag lett (lemezkritika ITT), úgyhogy ennek előismeretében nem kicsit vártam, hogy mit fognak alkotni. Az eredmény leigázott. Borzasztóan intenzív bulit nyomtak a srácok, ráadásul egy nagyon színes programmal. Én ugyan most láttam őket először, de biztosan nem utoljára. Annyira egyben volt az egész, hogy ezt még akár 90 percen át is simán bírtam volna nézni/hallgatni. 

A játék feszes volt, óramű pontosságú, de volt egy nagyon sajátos íze, egy olyan extra, mely azért kiemeli őket az átlag magyar felhozatalból. Jósa Tomi meg a tökéletes frontember: ezt ugyan már többször bizonyította, de még így is fel-fel kapja rá az ember a fejét minden alkalommal. Sokoldalú ének, végtelen lelkesedés, ez minden tiszteletet megérdemel. 

A holland Distillator neve valamelyest ismerősen csengett korábbról, azzal is tisztába voltam, hogy thrash metalt játszanak, viszont talán egy EP-n kívül még semmit nem hallottam tőlük, az alapján meg elég nehéz lett volna belőni, hogy pontosan mit is várok. Úgyhogy a meglepetés erejére hagyatkoztam, aztán vagy tetszik a dolog vagy nem.

Nagyjából másfél dal után rájöttem, hogy egész frankó kis old-school thrash hangulatot sikerült teremteniük. Mint külsőségekben, mint zenében. Amúgy többször eszembe jutott róluk a Destruction, viszont ezt pozitívumnak fogom fel. Jó kis pörgős bulit csináltak, egész állat dalokkal, és érezhetően a közönségnek is bejöttek. Igazából egy bökkenő volt az egésszel. Volt egy gitár átszerelés, mely nem igazán akart sikerülni, de becsületére szóljon az énekes/gitáros Laurens Houvastnek, hogy még így is próbálta a legjobbat kihozni a helyzetből és egy fél dal után rendeződött is a hangzás. Összességében egy jópofa koncertet nyomtak le, azt nem tudom, hogy főzenekarként egy-másfél órában mennyire jönne át ugyanez, de egyszer majd csak kiderül. 

A brazil Rebaelliun koncertjét nagyon vártam, mert az este egyetlen tisztán death metal csapata volt, és ezzel engem meg lehet venni kilóra. Már ha jó. Elég masszívan kezdtek, ez egy biztató jel volt, viszont ez tartott nagyjából a koncert harmadáig, ahol kénytelen voltam belátni, hogy amit hallok/látok, az iszonyat unalmas. Félre ne értsetek, szeretem az ilyen tisztán zsigeri, ős-death pusztítást, viszont kell, hogy legyen benne valami extra.

Itt nem feltétlenül eszméletlen zenei megfejtésekre kell gondolni, inkább valami olyan hangulati vagy összképi tényezőre, melytől érdekes, figyelemfelkeltő lesz a produkció. Ebben sajnos semmi ilyen nem volt. Nem volt rossz, amit hallottam, csak annyira nem tudott beindítani, hogy az elképesztő. A program összeállításánál, gondolom, az volt az elképzelés, hogy a legdurvább, legdarálósabb dalokat írják össze, csak arra nem figyeltek, hogy ezzel egy ilyen masszívan egyhangú, monoton kalapálást sikerült levezényelni, mely kb. öt percig izgalmas. Sajnálom, mert nagyon rápörögtem a bulijukra, főleg mert az eddig megjelent három albumukat mind nagyon kedvelem, csak pont olyan összeállítást raktak össze ebből, amely hosszútávon inkább altató hatású. 

Minimális csúszással, de színpadra állt az este főprodukciója, a Pestilence. Az előzetesen beígért retro-program elég sok embert vonzott a színpad elé és én is nagyon kíváncsi voltam, hogy mi vár ránk. Jelenthetem, maximálisan tartották a szavukat. Olyannyira, hogy a 2000 után albumok egyikéről sem játszottak. Az viszont meglepett, hogy az egyik legklasszikusabb lemezükről, a "Consuming Impulse" korongról csak két dal csendült fel (Dehydrated, Out Of The Body). Viszont ezentúl minden más teljesen rendben volt.

Hogy még egy kicsit emlegessem ezt a pöpec kis programot, azt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nagyon örültem neki, hogy a harmadik albumukról, a '91-es "Testimony Of The Ancients"-ről az összes fontosabb dalt elhozták, bár a Testimony és a Lost Souls tételeket kicsit hiányoltam, de ez bőven megbocsátható. 

Előadásban viszont semmi kirívó nem történt a színpadon. Egyszerű, de feszes játék, igazából hiba nélkül előadva. Az egyetlen teátrális része az egésznek az énekes/gitáros Patrick Mameli jelenléte volt. A kisugárzása egy dolog, kicsit olyan New York Hardcore beütésű a fazon a fura hajával és a tonnányi tetoválásával, viszont én még életemben nem láttam énekest, aki egy doboz tejet vitt volna fel magával színpadra. Hiába, a fizimiskáján is látszott, hogy az egészséges életmód és a sport jelentős része az életének. 

A többiekre sem lehet panasz. A dobos Septimiu Hărşan pontosan és húzósan játszott, és egy pillanatig nem lehetett érezni rajta fáradtságot. A basszer Tilen Hudrap is hozta a kötelezőt, Ő amúgy ismerős lehet a Vicious Rumors soraiból is. Nekem mégis a legnagyobbat a szólós Calin Paraschiv játéka dobta az egészen. Precíz, kimért előadás, mindezt olyan lazasággal, hogy majd szétesett. Nem mellesleg nagyon haverkodott a közönséggel, amit mindig jó látni. 

Összességében egy jó kis koncert volt a Pestilence bulija. Bár kicsit hullámzott az előzenekarok teljesítménye, de a lelkesedés mindben megvolt. Remélem a januárban megjelent "Hadeon" albummal még visszatér hozzánk ez a holland metal gépezet, mert azokat a dalokat is mindenképpen be kell mutatniuk a közönségnek, a siker garantált!