Vasárnap ismét hazánkba látogatott a kultikus thrash metal csapat, Sepultura. Legutóbb 2012-ben találkoztam velük a FEZEN Fesztiválon és bár sosem voltam hardcore rajongó, mindig is elismertem az együttes munkáját, így akkor is örömmel mentem meghallgatni őket. Ezért is vártam ezt a hétvégét, hiszen közel hat év telt el azóta, hogy utoljára megnéztem őket.
A turné hazai állomását a budapesti Barba Negra Music Clubban tartották és a brazil banda nagyszerű zenekarokat válogatott össze arra, hogy befűtsék a klubot. Az első Fit For An Autopsy sajnos a korai kezdés miatt méltatlanul kevés ember előtt tartotta második magyarországi koncertjét. A New Jersey-i death csapat ennek ellenére maximálisan odatette magát.
Innen kezdődött az este számomra igen érdekes része, ugyanis van egy jó barátom, aki nagyon otthon van a keményebb metal műfajokban és rákérdeztem nála, hogy mit gondol az előzenekarokról. Nos, a Goatwhore volt az az együttes, melyet külön kiemelt, hogy miattuk akár egy különálló koncertért is megéri utazni. Nekem ennyi elég volt. Belefüleltem pár dalba és izgatottan vártam, hogy a húrokba csapjanak.
A Goatwhore zenéje igazán érdekes. Van benne thrash, death, de még heavy metal elemekkel is bőven büszkélkedhet. Jó kis vaskos muzsika volt és igazán megérte ott lenni. Egy zavaró dolog volt számomra, hogy az ének az elejéhez képest nagyon behalkult és a zene mögé került egy idő után. Ennek ellenére élvezetes koncertet adtak, de kicsit veszített így az értékéből.
A közvetlen előzenekar az Obscura volt, akikről szintén nem sokat hallottam eddig, ellenben jó érzéssel vártam a koncertet. Azért ha a Sepultura őket választotta maguk elé, akkor az rossz nem lehet, gondoltam. Jól is tettem ezt a megállapítást, mert bődületesen jó koncertet láttunk. Szó szerint leszedték a fejemet a helyéről. A 2002-ben alapított német death / progresszív metal zenekar nem okozhatott senkinek sem csalódást. Végre jobban szólt a színpad és karcolt a zene, ahogy kell. Ötletesek és igen élvezetesek voltak a dalok. Ahogy hazaértem, azonnal rávetődtem a csapat albumaira és azóta sem értem, hogy maradt ez ki nekem. Rájuk már igen mutatós tömeg gyűlt össze és sem a fényre, sem a hangra nem lehetett panasz. A színpad teljes mértékben készen állt arra, hogy a brazil nagyágyú bevigye a "finishing move"-ját.
Ahogy a cikk elején is említettem, sosem voltam amolyan ős-Sepultura rajongó. Azt kell, hogy mondjam, a 2012-es koncerthez képest, így klub körülmények között, egy sokkal élvezetesebb műsort kaptunk. Igaz, az új albumot hallgattam (lemezkritika ITT), de általában nem ismertem a dalokat, mégis óriási kedvvel bólogattam végig a közel másfél órás bulit. Dinamikus, súlyos és iszonyatosan energikus volt, amit ott műveltek a srácok. A dobos előtt meg külön le a kalappal, mert úgy kalapálta végig az egész koncertet, hogy azt más egy dalig sem bírná. Néha nekem fájt a dob helyett egy-két ütés, pedig én is dobos vagyok. Szóval minden tiszteletem és fejet hajtok Eloy Casagrande előtt.
Az is elhangzott úgy körülbelül a buli felénél, hogy már 20 éve (1998 - "Against" lemez) Derrick Green a frontember. Valamiért bennem egy későbbi évszám élt, de most ez is a helyére került. Rengeteg jó és különleges dalt hoztak el nekünk, de nem merném letagadni, hogy a Roots Bloody Roots című dalt vártam a legjobban. Nem lett volna igazi Sepultura-koncert enélkül, így utolsó tételként eljátszották ezt a klasszikust is a tömeg legnagyobb örömére. Ezek után örömmel fagytam oda az utcára hazafelé menet, mert egy olyan este volt, melyet bűn lett volna kihagyni.
