A tatabányai Agregator is azon néhány hazai banda közé tartozik, akiken úgymond felnőttem és meghatározó szerepük volt tizenéves koromban. A koncertek mindig különleges hangulatúak voltak és Tas tipikusan az a metalénekes, aki hörög is meg nem is, és annak ellenére, hogy mély tartományban mozog, mégis mindig érthető a szöveg is mellé. A legutóbbi lemez "Emberség" címmel 2009-ben jelent meg, így a rajongók, velük együtt én is, már nagyon várták az új kiadványt.
Ennek ellenére sajnos csak most jutott el hozzám a "Semmiből, a semmin át" teljes anyaga, melybe nagy lendülettel vetettem bele magam. Ezúttal Köteles Leanderrel dolgoztak, ami meg is látszik a hangzáson, ugyanis egy modernebb vonalat kapott a zene amellett, hogy kellően Agregatoros is tudott maradni.
Az album indító tétele a Vérnász, mely egy középtempós, de mégis lendületes dal. A két gitár végig harmonizálással operál és a történet egy se-veled-se-nélküled kapcsolatról szól, ahol nincs kizárólagosan hibás fél, azaz közös erővel teszik tönkre magukat és mindent maguk körül. A szólót sem bonyolítják túl, de mégis kellően beleillik az adott dalba és a csapat által képviselt stílusba is.
Az ezt követő Hol a senki jár régóta ismerős lehet mindenkinek, ugyanis ehhez készült az első szöveges videó, mely jelezte, hogy készül az új korong. A szöveg egy kapcsolat végéről, a szétválásról szól. Visszavonulni valahova, a két világ közé, ahol az ember össze tudja szedni magát vagy egyszerűen csak létezik ott, elütve az időt, amíg tart az éj. Az album nyitányával megalapozott hangulatot és lendületet viszi tovább, sőt a tempón még emel is és így az egyik leggyorsabb dal a korongon.
Az égő bokrok kertje egy metalosabb felütéssel indul, ahol a gitárok végig dominálnak a kellően szögletes riffek és nagyszerű dallamok tengerében. "Ez a nóta nagyon súlyosan szól, plusz az akusztikus rész miatt van egy ilyen spirituális íze, így nyerte el 'Az ember tragédiájának' drámájával és az égő bokrokkal való szakításról szóló titulust és a zene hangulata hozta hozzá a szöveget is" - mesélte erről Tass. A tempóban ismét nincs megállás, ugyanis dübörög tovább Az egésztől innen, mindenen túl, mely nekem elhozza a lemez legjobb refrénjét. Mind mondanivalóban, mind dallamban, keménységben és hangszínben ez az egyik legjobban eltalált dal. Ez volt az a tétel ráadásul, ahol bevonták a közönséget és kialakult egy hatalmas metalkórus, mely a zenekar rajongóiból áll. Amellett, hogy rettenetesen jó ötlet volt ez a húzás, még a dalnak is plusz lendületet kölcsönzött, ami még szerethetőbbé tette. Többek közt énekel benne Tóth Balázs (Tesstimony), Tad (Dalriada) és Zsüli (Széles Zsolt - Christian Epidemic). Ez lett az a dal, melyet már régen terveztek elkészíteni a tragikus balesetben elhunyt basszusgitárosuk, Roland, és több más eltávozott barátjuk tiszteletére.
Az ötödik dalhoz érve ismét közelítünk a középtempó felé a Mivégre című számmal, mely Tass elmondása szerint számára élete fő műve, amit az Akela és a HIM is inspirált. Ezt a kettős érzést a metalos, néhol parasztos riffek és a dalszöveg/ének komor borongós hangulata hozza meg. A Styx folyó hídján egy bólogatós, igazi headbanges metalnóta, mely sokat operál az akusztikus, kevésbé torzított gitárokkal, de sosem viszi ezt túlzásba, csak pont annyit tesznek bele, ami változatossá és dinamikussá teszi ezt a tételt. Ez az inkább spirituális szövegek közül való, közeli szerettek – családtagok, barátok – elvesztéséről szól. A hangulata olyasmi, mintha állnánk a hídon, nézve a távozókat és eltűnődnénk saját mulandóságunkon. Ezzel szemben a Nem hiszem nagyon is a jelenről beszél, ugyanis a szövege a felelősség vállalásával foglalkozik. Sokszor látjuk, hogy valaki mindig a külső körülményeket szidja, várja a sült galambot és azt, hogy mások oldják meg a problémáit. Ez sajnos a mai világunk egyik legnagyobb gondja, ami ellen tenni kell. Lendületes, gyors dal.
Lezárásként átverekedjük magunkat A semmin át, mely dallamvilága hasonlít a "Szürkület" album címadójához (a mostani lemez címe annak a dalnak a szövegéből származik). A szöveg arról az érzésről szól, amikor nem tudod elviselni a mindennapokat és csak az éjszaka az, ami itt tart, ami még értelmet hoz a létezésbe. Utána pedig nem maradt már semmi, csak a Zaj. A szöveg lényegében egy régi dal, az Aki néma egyfajta folytatása. Azóta eltelt tizenöt év és míg annak idején Tass az egyéni hang tömeg általi elnyomottságát járta körül, most inkább az információs adástengerben átélhető magány érzése foglalkoztatta.
Ha egyben tekintünk a "Semmiből a semmin át" lemezre, akkor egy egységes, modern hangzással operáló Agregator lemezt látok magam előtt. A szövegek és az énekek most sem csak azért vannak, mert nem instrumentális a zenekar, hanem igen is súlya van a szavaknak és igazi emberi történetek rejtőznek a dalszövegek mögött. Annak idején ezért is szerettem annyira a csapatot, mert sosem erőltették magukra azt, hogy írjunk egy dalt, mert kell. Ez a lemez azért készült eddig, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy beérjen. És bár nehéz volt kivárni az éveket, abszolút megérte, mert az egyik legerősebb album készült belőle.
9/10
