2017. június 12-én a Five Finger Death Punch a felbomlás határán táncolt. A hollandiai Tilburg városában a zenekar hatalmas botrányon ment keresztül. Ivan Moody énekes teljesen másnapos volt, így Tommy Vext ugrott be, hogy elénekelje a dalokat. Kezdés után három perccel végül Ivan is felkerült a színpadra, csatlakozva a zúzáshoz. A fellépés közben Ivan bejelentette (szerinte teljesen józanul és megfontoltan), hogy ez lesz az utolsó Five Finger koncertje. Természetesen zenekari társai már menet közben kiakadtak, James Hook a Burn MF alatt földhöz vágta a gitárját és több dalt kihagyott az így is igen rövid programból. A koncertet követő napon a banda repülőre ültette Ivant és hazaküldték rehabilitációra. Közel egy év telt el, azóta és csapatunk újabb lemezt hozott ki, immáron a hetediket. Chris Kael basszusgitáros szerint a zenekar erősebb, mint valaha volt. Valóban így lenne?
"And Justice For None". Nem emlékeztet minket ez a cím valamire? Furcsa is lenne, ha nem minden metal rajongónak a Metallica "...And Justice For All" című lemeze jutna eszébe az új név hallatán. James Hook és Báthory Zoltán gitárosok adtak interjút a Blabbermouthnak, melyben elmondták, hogy az album címét két dolog ihlette. Az elsődleges a jogi vita volt, amelyet a Prospect Park kiadó kezdeményezett, miszerint a zenekar megszegte a szerződését. A pert végül egyik fél sem nyerte meg, egyértelműen innen jött Ivan Moody kifejezése, hogy justice for none (senkinek sem szolgáltattak igazságot!). A zenekari tagoknak megtetszett a kifejezés és úgy döntöttek, hogy részben tiszteletből a Metallica felé, részben az internetes trollok kiakasztásáért megtartják Ivan mondatát albumcímnek.
Miután 2017 december elsején a zenekar kiadta az "A Decade Of Destruction" válogatáslemezt és azt is bejelentették, hogy megkezdődtek a munkálatok az új felvételen. A friss korong a korábbi albumoknál is jobban az elmúlt év és hónapok tapasztalatait dolgozza fel. Az érzéseket és emlékeket, melyek a csapat tagjait érték a botrány közben és azóta. Érdekes tudni, hogy a Five Finger dalok úgy készülnek, hogy a zenészek megírják először a zenei alapot, majd odaadják Ivannak az anyagot és elmondják neki, milyen érzések ihlették, esetleg mondanivalót éreztek ők közelinek a felvételhez. Báthory Zoltán szerint ő úgy ír dalt, mintha filmzenét készítene, így a fejében minden riff és dal, melyet kitalálnak, egy történetet mesél el.
A dalok elemzése előtt ki kell térjek Ivanra, hiszen frontemberként a zenekar legfontosabb tagja, főleg, ha az elmúlt év történéseit vesszük szemügyre. A nyári rehabilitáció más volt Ivan számára, mint a korábbiak. Az ő szavaival élve minden rehab után megtisztult a teste, a feje is rendben volt, de a lelkében még mindig dúlt a káosz. Kezdetben borzasztó harag fűtötte, hogy a társai hazaküldték, és nélküle folytatták a turnét. "Haver, ha nem kezdesz valamit ezzel [alkoholizmus], akkor meg fogsz halni" – mondták a többiek. Ivan csak később döbbent rá, hogy igazuk volt. A tavaly nyári tragédiáknak (Chirs Cornell, Chester Bennington halála) legalább jó oldala is van, mert egy kiváló zenész viszont megmenekült. Ivan megerősítette, hogy a halálesetek nagy hatást gyakoroltak a kijózanodására. Rádöbbent, hogy élni akar és olyan zenét írni, melyben az emberek ténylegesen észreveszik, hogy "figyelem, ennek a srácnak borzasztó fájdalmai vannak" és nem elkésve tűnik fel, hogy segítségért kiált, mint ahogy az Chesterrel történt (lásd a Linkin Park lemezkritikánkat ITT).
Az album kezdődalával, a Fake-kel már korábban is találkozhattunk, hisz a lemezről az elsők között megjelent tétel volt. A Five Finger Death Punchhoz méltó gyűlölet és utálat árad belőle, a korai lemezek hangzásával és beállításaival, de a régebbi művek zenéjével. Ez a tulajdonság az egész korong keményebb dalaira jellemző: újszerű, kiválóan kevert hangzás, de a korábbi művekre hajazó riffek és technikák. Valószínűleg nem véletlen, hogy ez az album nyitódala. Továbbá azt is valószínűnek tartom, hogy ez reflektálás a fentebb említett jogi harcokra: egyfajta bemutatás a Prospect Park felé.
A második és harmadik dal erősen összekapcsolódik, mindkettőnek fontos jellemzője a sztárélet elemzése. Ha az albumot egy történetnek vesszük, akkor a második a Top Of The World azt a pillanatot mutatja be, amikor a bandánál betelt a pohár Ivannal. Nem megértőek, nem tudják elfogadni, amiket csinál, helyre kell rázódjon, mert különben nemcsak ő, hanem az egész zenekar lezuhan a Világ tetejéről és viszlát rocksztár élet. A harmadik dal a Sham Pain. Emlékszem, többen jöttek oda hozzám, mikor megjelent a dal, hogy mi ez a nyavalygás a pénzről és hírnévről, a Five Finger tönkrement, ellágyultak.
Akik így vélekednek, azok nem gondolnak bele, hogy igenis nem csak öröm és boldogság a rocksztárság. Én kifejezetten örülök, hogy dal készült a hírnév ezen oldaláról is. A Sham Pain mondható az album központi dalának. A szöveg említi a kiadót, mely beperelte őket, és bemutatja azt is, hogy a viszontagságok és a függőség ellenére Ivan igenis látja a boldogságot és elégedett az életével. Szerintem a szám üzenete, hogy örülj annak, amid van, és ez kifejezetten fontos dolog. Amikor Ivan egy interjúban a gyerekeit, a családját, a kocsiját, házát és kutyáját említi, amikor azt mondja, megvan mindene és boldog, akkor elgondolkodhatunk, hogy a klipben, a refrén alatt miért bulizásokat látunk. Vajon tényleg az a fontosabb az életben, a buli és hírnév vagy a család?
A negyedik dal az első a balladákból (a sok közül), és egyben az egyik feldolgozás is, Kenny Wayne Shepherd Blue On Black-je. A Five Finger Death Punchnak azt mindenképp meg kell adni, hogy tökéletes feldolgozásokat készítenek. Direkt nem a saját műfajukból merítenek ihletet, de minden tételhez társítanak pluszban egy olyan erőt, amitől metal a metal. A dal részben keserűséget, részben elfogadást sugároz, kiválóan passzol az album repertoárjába.
A lassú kiállás után visszatér a kemény zúzás a Fire in the Hole-lal, ami tökéletesen visszahozza az érzést, melyet Ivan érezhetett a detoxban. A belső égést az elvonástól, a bűntudattól és a fájdalomtól. És akkor jön a pillanat, amikor rádöbben, hogy lépnie kell. Megszületik az elhatározás, hogy feláll és ez a pillanat van esszenciájában megragadva a következő balladában, az I Refuse-ban. Ivan elutasítja, nem hajlandó a hozzá hasonló alkoholista művészek útjára lépni. A dal teljes ízében magától beszél, a legerőteljesebb ballada az új lemezről, és lehet az egész életműből is.
Újabb csapatós tétel: It Dosen't Matter, központja a bűntudat, de erővel és határozottsággal. Pörgős, Five Fingerékhez illő, de felejthető. Viszont az albumon folytatódik a kemény zúzás és következik a When The Seasons Change, mely az utolsó az előre bemutatott dalokból. Úgy érzem, eléggé jól ismerem a Five Fingert , de ilyen szerzeménnyel még nem találkoztam. A zenekar főbb témái a nyers düh és a vívódás, míg ez a szerzemény konkrétan a támogatásról, és a másiknak való segítségnyújtásról szól. Kifejezetten meglepődtem, amikor először találkoztam vele, de a végén világossá vált, hogy ez egy olyan dal, mely most nem Ivan szájából szól, hanem a többi srác mondja el azt. Arról beszél, hogy a bandatagok ott vannak a barátainak, és támogatják, segítenek neki felállni a mocsárból, hisz egy zenekar valahol egy család is.
Lassú szám után a legtöbb albumon vagy koncerten folytatódik a csapatás, de az "And Justice For None" elidőzik még a hangulaton, és egy kemény, torzított, de lassabb dallal folytat: Stuck In My Ways. A cím önmagáért beszél, a téma továbbra is Ivan vívódása, de érdemes figyelni erre a dalra, mert igazán érdekes riffek vannak benne. Jön újra a zúzás, de a Rock Bottom az It Doesn't Matter tételhez hasonlóan felejthető szerintem.
Ekkor már az albumon senkit nem ér meglepetésként, hogy ismét lassú dalhoz érünk, ezúttal az "A Decade Of Destruction"-on megjelent The Offspring-feldolgozáshoz: Gone Away. Ivan Moody kedvenc zenekara a The Offspring, így a Five Finger életműben kihagyhatatlan egy feldolgozás tőlük is. Tökéletesen sikerült, legalább olyan jól, mint a Blue On Black, ha nem még jobban. A záródalok egyike, a Bloody egy nagyon sötét és egyszerre ijesztő hangulatú tétel. Nem annyira kiabálós, inkább kísérteties. Ezzel a számmal a Five Finger megmutatja, hogy a korong végéig érdemes figyelni rájuk, mert ebben a dalban tőlük sose látott technikákat hallhatunk. Sajnos a zárótétel, a Will The Sun Ever Shine a korábbi 5 (!!!) ballada után elég semleges.
A deluxe kiadásra szerencsére a srácok plusz 3 kemény és erőteljes dalt raktak, melyekből egyet emelnék ki, a másik kettő maradjon egyéni felfedezés. A limitált kiadásban az említett tétel, a Trouble az első szerzemény elé került a lemezen. A Trouble a Gone Awayhez hasonlóan megjelent a válogatásalbumon, de örülök, hogy itt is helyet kapott. Kár, hogy nem az eredeti korongon, mert napjainkig szerintem ez a legjobb Five Finger Death Punch dal. Tempós, király szólókkal, énekelhető refrénnel, melynek a legjobb sora: "There's no excuses!" (Nincs kifogás!). Hihetetlen fontos üzenet és számomra ezt nyújtja igazán a zenekar. Fel kell állni és meg kell csinálni, függetlenül attól, hogy azt mondják, lehetetlen, hogy nehéz és fáj, hogy mások ezért utálnak, követned kell az álmaid és a hited, és akkor eléred a céljaid.
A hetedik Five Finger Death Punch album megmutatja, hogy a zenekar összeszedte magát, rendezték a problémáikat és újult erővel tudnak a rajongóik elé állni. Az anyag kiválóan van elkészítve, az egyedüli kritika, mely érheti, hogy túl sok lassú, balladás dal van rajta. Másik viszont kifejezetten örülhetnek, mert sokan vannak, akik számára ez a banda igazán megnyerő oldala.
9/10
