Alaposan rájár a rúd Howard Jonesra: egészen elképesztő, amin az elmúlt pár évben keresztülment, mindenféle értelemben. Hogy mindezek után mégis itt van és ráadásul egy kiváló új albummal jelentkezik zenekarával, az tényleg maga a csoda, mely már önmagában megsüvegelendő. A Nuclear Blast kiadó gondozásában március 30-án jelent meg "Revival" címmel a Light The Torch bemutatkozó albuma: nem benned van a hiba, ha ez nem mond semmit, noha ez egy évek óta működő banda harmadik sorlemeze.
Menjünk vissza a kályhához: Howard Jones a Blood Has Been Shed nevű metalcore banda énekese volt 1997-től kezdődően. Három kiadott albumot követően aztán a frontember és Justin Foley dobos csatlakozott a Killswitch Engine tagságához. A csapat Jones segítségével érte el legnagyobb sikereit, de 2012-ben az énekes cukorbetegsége miatt, melyet tovább rontott a hektikus turnézás és az abból eredő életmód, kénytelen volt távozni.
Ahogy az egészségi állapota javulni kezdett, váratlan megkeresés érkezett hozzá: Francesco Artusato gitáros (All Shall Perish) és John Sankey dobos (Devolved) projektjükhöz kerestek egy megfelelő énekest. A demót meghallgatva Jones igent mondott, 2013-ban pedig csatlakozott hozzájuk a Bleeding Through basszusgitárosa, Ryan Wombacher, majd Roy Lev-Ari gitáros, de ő már 2015-ben távozott is. Ez már teljes joggal volt nevezhető bona fide szupergroupnak: a zenekar a Devil You Know nevet választotta magának. A rocksajtó is nagy érdeklődést tanúsított a csapat iránt, a Nuclear Blast kiadó pedig gyorsan le is igazolta őket.
A 2014-es bemutatkozásuk, a "The Beauty Of Destruction", majd a 2015-ös folytatás, a "They Bleed Red" (lemezkritika ITT) mind jól sikerült, de nem jött össze a nemzetközi áttörés, mondhatni, hogy a metalcore underground szintjén maradtak. Pedig a stílus sablonos vonalán messze túlmutató, kifejezetten slágeres és Howard Jones hangjának köszönhetően a színtérből azonnal kiemelkedő produkcióval állt elő az együttes.
Ahogy aztán lenni szokott, a kezdeti nehézségek szépen begyűrűztek a tagok személyes kapcsolataiba is: John Sankey és a zenekar másik három tagja között véglegesen megromlott a viszony és Sankey távozott a bandából. Azonban a válás nem ment egyszerűen: a Devil You Know turnékötelezettségeit vendégdobosokkal oldotta meg, de Sankey hivatalosan nem kommunikált a zenekarral. Először az együttes mögött lévő cégben meglévő részesedését nem akarta eladni. Amikor végül erre rábólintott és megnevezett egy jelentős összeget, a többiek úgy döntöttek, hogy a tisztázás érdekében elfogadják és kifizetik a volt dobost. Erre Sankey mégis visszavonta ajánlatát és kijelentette, hogy csak ügyvédjein keresztül hajlandó tartani a kapcsolatot.
Ezt a lehetetlen helyzetet a Devil You Know (amely folytatni akarta a turnézást és a lemezkészítést) végül úgy oldotta meg, hogy egyszerűen a három tag nevet váltott, így lett belőlük Light The Torch. Mike Sciulara dobos csatlakozásával végül a felállás is stabilizálódott és már egy kész albummal állhattak a kiadó és a menedzsment, no meg a rajongók elé.
A meglehetősen bonyolult etnogenezis ismertetése után az egyetlen lényeges kérdés, hogy az egyik fő dalszerző (nevezetesen Sankey) távozása után van-e létjogosultsága a bandának, azaz jó-e a zene, amelyet most letettek az asztalra.
A válasz egyértelműen és hangsúlyosan igen. Egyrészt én bármit hajlandó vagyok meghallgatni látatlanban is, amiben Howard Jones énekel. A figurának a színtéren annyira egyedi, az afro-amerikaiakra jellemzően mély és érzelmes, lélekig ható hangja van, amelyre én bármikor és bárhol vevő vagyok. Ráadásul egyedi dallamaival azonnal felismerhető bármi, amiben részt vesz.
A "Revival" érdekes album lett: egyrészt az eddigieknél is dallamosabb (ha tetszik, befogadhatóbb), a refrének érdekesebbek, ámde talán kicsit poposabbak is (ami egyáltalán nem baj), azonban vannak igazán gonosz riffek is a dalokban, ráadásul Jones, aki az elmúlt időszakban egyre inkább szenzációs tiszta énekhangjára állt át, most szinte minden tételben előveszi egy kicsit a metalcore-os, szigorúbb üvöltését, igaz, csak jelzésszerűen és akkor, amikor azt a nóta megköveteli (kiállások, breakdownok során például).
Az egész lemez mindent vivő slágere a The Safety Of Disbelief: ez egy akkora nóta, hogy a kiadó helyében orrba-szájba tolnám és akkora promóciót csapnék köré, hogy mindenhonnan ez folyna, mert zseniális a tétel. De igazából mindegyik szerzemény potenciális rádiós siker lehetne, mert bármilyen thrashes, groove-os vagy éppen szinte dallamos death metal riffel indul is egy-egy nóta (lásd a klasszikus metalcore The Bitter End vagy a Raise The Dead című számokat), már a verzéknél, de legkésőbb a kórusoknál szépen kiegyenesedik az agresszió és bekúsznak azok a szép, simogató dallamok.
Az egyetlen szerzemény, mely teljes mértékben kilóg a korongról, a The Sound Of Violence, mely címéhez méltóan egy non-stop, két és fél perces üvöltözés és darálás, dallamok nélkül. A Light The Torch azonban nagyon érzi ezt a finom melódiákkal teli, utaztatós, álmodozós megközelítést: a The God I Deserve, a záró Judas Convention is ilyenek, de kifejezetten eltalált még a tempósabb Calm Before The Storm is.
Nagyon nagy előnye versenytársaival szemben Jonesnak és társainak, hogy képesek elsőre megkülönböztethető, önálló dalokat írni, bár kétségtelen, hogy nagyon karakteres dallamvilággal rendelkeznek, mely bizony kivasalja, egységesíti az egész produkciót. A hangzás kifogástalan, teljes mértékben a mai sztenderdeknek megfelelően van belőve, azaz igazi csili-vili, modern megszólalás jellemzi az albumot, de kifejezetten hallgatóbarát a dolog, nem valami digitális csikorgásról és túlvezérelt, előrekevert hangerő-vetélkedésről van itt szó szerencsére. A borító viszont elképesztően fapados benyomást kelt: mintha egy, a kilencvenes évek második feléből itt ragadt pixelművész készítette volna, annyira borzalmas.
Maga a zenei tartalom azonban nagyon is rendben van. Remélem, hogy most már a brigád valóban arra tud koncentrálni, ami a dolga, azaz a koncertezésre, a dalszerzésre és a karrierjük építésére. Nagyon megérdemelnék: ehhez pedig tökéletes háttér a "Revival".
9/10
