Nagy Dávid tíz évig gitározott a Pokolgépben, most meg háromfős zenekarával könnyed, mégis húzós rockzenét csinál. Hé, kereskedelmi rádiók, a Szálanként című dal az a Hooligans-beütésű, rádióbarát rocksláger, melyet a repertoárotokba kerestek.
Bár nem vagyok Pokolgép-rajongó, de nagyon elismerem a munkásságukat. Szóval amikor laza kíváncsiságból rákerestem Nagy Dávid nevére (aki nem azonos a Depresszió-dobos Nagy Dáviddal) és megláttam a tíz év Pokolgép-tagságot, egyből előhalásztam a lemezt, mely Hammer-melléklet volt korábban. Nagy Dávid az egyik Rómeó Vérzik lemez ("A Három") produceri munkálatait is végezte már, így sejtettem, hogy tetszetős gitárhangzást és kövér riffeket fogok hallani.
Azt kell mondjam, hogy Nagy Dávidnak nagyon nagy lelki szüksége volt arra, hogy megírja ezt a lemezt. „Könnyítek magamon”, ahogy az egyik dalcím is mondja. Mivel verseket is ír, ezért a dalszövegeket könnyű volt megalkotnia. Több dalnál az volt az érzésem, hogy előbb született meg hozzá a szöveg vagy éppen egy szövegötlet és arra épült rá a dal. Ezt a feltevésemet a zenész e-mailben is megerősítette. Éppen ezért csodálkozom azon, hogy miért csak kilenc dal és egy instrumentális bevezető van a lemezen. Még plusz három-négy tökös nótáig igazán szívesen elhallgattam volna a "Hangos lesz" korongot. Csapattársai Tengely Viktor (basszus) és Piller Alex (dobok).
Introck: szűk egy percnyi gitárkodás. Ujjgyakorlatnak, könnyű felkészülésnek megteszi, de egy ilyen gitár-basszus-dob összeállítású számban szívesen hallgattam volna egy lelkes, nagyívű gitárszólót is. Mégiscsak a Pokolgép egykori gitárosáról van szó. Mivel ez egy „na, kilépek a világ elé” anyag, ezért az Introckban számítottam volna egy brillírozó, hosszan építkező, katarzisba forduló szólóra. Nem rossz így sem a nóta, csak lehetett volna jobb is.
Nem haltam meg: magabiztos, középtempós tétel a zenészlétről, ars poetica a folyamatos ténykedésről. Ez sem ugrik nagy magasságba, hanem szelíden bejátssza magát a hallgató fülébe. Egy határozott kiállás a túlélésről. Megvan benne az „uh, ez keményen eltalált” érzés, de a domináns hangulat a „nem haltam meg, mint látod, hiába temetnél.” Munkahelyen simán el lehet hallgatni. Ízes, rövid gitárszóló díszíti.
Nem fél a haláltól: felszabadultabb, lendületes dal, a sikerorientáltak himnusza. Nagy Dávid ritkán ereszti ki a hangját, elvégre elsősorban gitáros, de amit ki akar fejezni énekdallamokkal, azt sikerül. A gitárszóló nagyon klassz a dalban. Ennek a darabnak is üzenete van, miszerint próbálkozni kell lehetőségeink szerint, beledögleni csak nem fogunk, legfeljebb nem kell irreális célokat, könnyű utakat magunk elé vizionálni.
Tavasz, menj haza: tavaszi bulinóta! Szalonspiccesen tök jó lehet baráti társaságban énekelni. A csápolós középtempót vidám ugrabugra váltja fel, megint jó gitárszólókkal.
Szívrobbanás: masszív gitárriffekre épül ez a tétel, könnyen elkezd rá bólogatni az ember. Könnyen érthető szöveg, tulajdonképpen a pőre őszinteségről szól, még ha kevésbé fényes is. A lemez fő mondanivalójának ezt a gondolatmenetet érzem, Nagy Dávid behatárolt énekképességei miatt is. Egy interjú jut az eszembe a Fish! zenekar énekesével, Kovács Krisztiánnal. Ő úgy nyilatkozott egy netes cikkben valamikor: „közepes énekes vagyok és jó előadóművész.” Szerintem fontos, hogy egy zenész reálisan kezelje a határait. Nagy Dávidra azt mondanám, hogy közepes énekes és jó gitáros. Azon pedig megemelkedett a szemöldököm, hogy a „Nem kell égi jel/ Mózes, Ezékiel” sorpárban ötszótagos rímet találtam. A szerző nem törekszik folyamatosan ilyen nyelvi bravúrokra, de azért néha villant ilyeneket.
Könnyítek magamon: kétértelmű címmel és bitangul barátságos gitárriffekkel indul ez a dal. Biztos voltam abban – és ki is derült -, hogy előbb születhetett meg a szöveg/cím, mint a zene. A cím obszcén sugallatával ellentétben nem WC-zésről szól a dal nagy része, hanem a lelki súlyok ledobásáról, megkönnyebbülésről. Fogós dallamok, kényelmes ritmusok, nagy-nagy lazulás. Azért nem kell attól tartani, hogy csak lelkizés van, mivel a dal második része már egy útszéli pössentést jelenít meg, aminek végén az énekest elütik... A fekete humort mégsem úsztuk meg!
A lemez vitathatatlanul legnagyobb slágere a Szálanként. Nagyon penge duettet sikerült összehozni Mogyórossy Adriennel a Cherry Bomb formációból. Na, ez az a férfi-nő párkapcsolati dalbomba, melyet a rádióknak rotációkban lenne érdemes leadniuk. Karcos férfi, illetve bársonyos és kidolgozott női énekhang, „szeretlek/nem szeretlek” vívódás, veszekedés és ami a legfőbb: mindkét fél részéről szándék a kibékülésre. Megérzésem nem csalt: előbb lett meg a szövegötlet, mint a dal. A „szálanként” háromféle értelmezéssel bír, ahogyan előrehaladunk a szövegben: először a férfi emleget saját hajtépést szálanként, majd a párkapcsolatát féltő nő ötven cigit szív el szálanként, végül együtt éneklik, hogy a kapcsolatuk maradékát össze kellene kötni – szálanként. Mesteri koncepció!
3 perc 15 másodpercnyi gyönyör a fülnek, rádiós lejátszási időre optimalizálva (a filmes cipőcsoszogást, stb. nem számolva bele). Mogyoróssy Adrienn kitűnő választás volt ebbe a dalba partnerként, a Youtube-on meghallgattam az egyéb feldolgozásait is (Whitney Houston, Adele, stb.). Gyémánt van a torkában ennek a nőnek. Gyakorlatilag ismétlőn hallgattam ezt a nótát napokon át. Adriennek konkrétan annyira tiszta és kidolgozott a hangja, hogy Dávid korlátozottabb hangterjedelme itt néha visszafogja a dalt. Az utolsó négy „Szálanként”-ismétlésnél érdemesebb lett volna hagyni az énekesnőt érvényesülni, hogy egyedül énekelhesse a dal díszítéseként funkcionáló magasakat. Nem kellett volna erre a részre a férfiének. Itt a kevesebb több lett volna. Ettől még a dal nagyon jó.
Szörnyek az ágy alatt: az első EP-ről átmásolt dal, klippel. Szintén kitűnő riffek, bólogatásra és táncra hívó ritmusok. Mondanám, hogy ez egy heavy metal gitáros által készített hard rock lemez, némi blues-os keserédes mellékízzel, de csak annyira, hogy az még jól essen. Maga a szöveg az álmainkban, tudatalattinkból előmászó negatív gondolatainkról, félelmeinkről tár elő rémképeket.
A „legbluesosabb” című és zenei világú dal az Ezt megiszom, aztán még maradok. Ismerős helyzet, mi? Nem kevés önkritikával írta meg régebbi alkoholproblémáit Nagy Dávid: „ez az utolsó, ígérem...” De lehet ezt poénra is venni, koncertzáró dalnak például ideális. Nem csak a macskajajt idéző gitárszóló és a viháncolós ritmusú refrén miatt, hanem mert ráadás előtti dalként jól funkcionál ez a hamiskodás: „ez az utolsó, ígérem.” A blues-jellegű részeket újra és újra visszapörgettem. Nem kevés alkohol tapasztalata hozhatta elő ezt a nemes rozsdájú búsongást!
Végezetül a sok tánc, csajozás-pasizás, nagy megmondások és szeszgőz után elérkezik a Szélcsend. Albumzáró dalnak tökéletes ez az akusztikus finomság. Koncert közbeni pihenőként is jól funkcionálhat, árasztja magából a békét és nyugalmat. Atmoszferikus szövegvilága elvisz minket egy rövid utazásra a természetbe. Úgy tűnik, hogy nagy gyakorlata van a szerzőnek az egy szál gitáros, akusztikus, visszafogott cuccokban, szóval nem csodálkoznék, ha majd valamikor kiadna egy akusztikus szólóalbumot is.
Bármennyire nem mondhatnám, hogy követem a hard rock vagy a klasszikus heavy metal világát, ez bizony egy pöpec album lett, a Szálanként képében egy potenciális rádióslágerrel. Emellett Nagy Dávidnak még szerintem jót tenne a sokszori gyakorlás egy énektanárral – a Pokolgép zenekar 2017-es Véssétek fel dala pedig talán nem lett volna annyira '80-as évekbelien „mindegy, csak írjunk valamit”-szagú, ha Nagy Dávid írhatta volna meg a szövegét. Nem sértés, csak észrevétel.
Angyal Gyula írása (www.angyalgyula.gportal.hu)
8,5/10
Fotó: Petró Adri
