Az 1994-ben még Nocta néven megalakult svéd Craft sokáig amolyan totálisan underground black metal zenekarként működött, melyet csak a színtér, illetve a stílus elkötelezett rajongói, no meg talán a szaksajtó érdeklődőbb és nyitottabb része ismert. A zenekar pályáját az sem segítette, hogy egészen 2014-ig egyáltalán nem léptek fel élőben, koncerteket és fesztiválköröket sem vállaltak, illetve a lemezeik között jó öt-hat éves szüneteket tartottak.
Az eredeti felállásból mára csak Joakim Karlsson ritmusgitáros és fő dalszerző, illetve a John Doe álnév alatt alkotó John Sjölin szólógitáros maradt, a 2005-ben távozó Daniel Halén dobos helyére azóta sem sikerült állandó tagot behozni, így vendégzenészekkel veszik fel lemezeiket (a friss anyagnál Daniel Moilanen sietett a segítségükre).
Most azonban úgy tűnik, hogy a svédek készek előjönni a homályból és szintet lépni mind a terjesztés, mind pedig az ismertség terén. 2014 szeptemberétől koncertzenekarrá váltak, illetve leszerződtek az igen jó nevű Season Of Mist kiadóhoz, melynek gondozásában június 22-én meg is jelent a csapat ötödik soralbuma "White Noise And Black Metal" címmel.
Nos, a Craft a black metal szofisztikáltabb, ha tetszik, agyasabb és kreatívabb válfaját műveli, de ez egy mákszemnyit sem vesz el a stílus esztétikájából, hozzáállásából és nihilizmusából. Sőt, a svédek pontosan azzal érik el azt, hogy a lemez meghallgatását követően az ember csak bámul ki a fejéből és jó fél óra kell, mire ebből a rendkívül nyomasztó, embergyűlölő és végtelenül nyomorúságos hangulatból képes is kijönni, hogy tudatosan vágták vissza a feketefém extremitását, agresszivitását és túlzásait. Ehelyett inkább a kompozíciós elemekkel, a remekül eltalált, gyakran disszonáns riffek csúcsra járatott ismétlésével keltik ezt a brutálisan sötét atmoszférát.
Az itt Nox néven futó Mikael Pettersson énekes az egyik - ha nem is a legfontosabb - tényezője a mizantróp életérzésnek, mely szinte süt a korongból. Tipikus black metal acsarkodás ez, de nem a magasabb regiszterekben megvalósított károgás, hanem inkább a középtartományban dolgozó köpködés. Nox előadásmódja minden dallamot, szimpátiát, könyörületet vagy megértést nélkülöz: ha elolvassuk a csapat szövegeit, meg is értjük, hogy miért.
Bár az egyik kedvenc stílusom a black metal, ez mindig is szigorúan a zene kapcsán nyilvánult meg: a szövegvilágon vagy röhögök (luciferisták, hahó!) vagy teljes mértékben elutasítom azt keresztényellenes, embergyűlölő, nihilista és "minden rossz, tegyünk ezért mindent még rosszabbá" jellegű megközelítése miatt. Mindezek ellenére a Craft volt eddig az egyetlen olyan feketefém banda, melynek a szövegei - ha nem is elgondolkodtattak, de - megrendítettek és sajnálatra késztettek.
Az ilyen bandák esetében ugyanis a dalszövegek egyrészt igencsak primitívek, ezért képtelennek bizonyulnak arra, hogy bármiféle érzelmi kötődést alakítsanak ki szerző és befogadó között, másrészt nagyon érződik rajtuk, hogy még maga a szövegíró sem gondolja komolyan azt, amiről énekel: színészkedés, megjátszás, pozőrködés az egész.
A Craft szerzeményei azonban olyan fokú lelki nyomorúságot, magányt, reményvesztettséget és az abból kinövő általános gyűlöletet és megvetést sugároznak, hogy bizony ezt már nem lehet viccnek venni. Egyszerűen érződik, hogy a szövegíró saját érzéseit közvetíti: ami pedig különösen riasztó, hogy a szövegek mindenféle obszcenitást vagy durvaságot nélkülöznek. Nincs is ezekre szükség: a puszta mondanivaló válik félelmetessé.
Az emberi lét és ebből következően minden emberi kapcsolat, morális megfontolás, érzelem totális értelmetlenségét mutatja be a "White Noise And Black Metal" album. Ebből az alapállásból (fehér zajból, ahogy a lemez fogalmaz) természetesen csak a gyűlölet virágozhat ki, semmi más: ha mindent ununk és megvetünk, akkor önmagunkat fogjuk hamarosan a legjobban gyűlölni, a kör így pedig be is zárul.
Ennek az önmagába visszaforduló spirálnak állít zenei emléket a korong: éppen ezért eléggé megterhelő a végighallgatása, de szerencsére a zene (bár tökéletesen valósítja meg a totális elidegenedés és lelki üresség atmoszféráját) érdekes és kreatív. Nagyon ritkán van csak szüksége a svédeknek arra, hogy blastbeatekhez nyúljon: végig középtempóban darálnak a dalok, ráadásul meglepő módon más határterületekhez is előszeretettel nyúlnak.
Az Undone tétel például disszonáns, modern death metalos hangulatot hoz, a záró White Noise pedig középtempós, bólogatós thrash/death riffel támad. A legérdekesebb azonban a kifejezetten hard rockos, de mégis furcsán megcsavart gitártémák jelenléte: ilyen az Again alaptémája vagy a Darkness Falls elején és középrészén előbukkanó gitármenet is (ez egyébként az egész lemez legizgalmasabb darabja is).
A svéd Craft tehát egy rendkívül tudatosan megírt, okosan építkező és tökéletes atmoszférateremtő erővel rendelkező korongot tett le az asztalra. Talán túlzás ezt mondani, de létrehozták a szélsőséges agressziót koncepcionálisan nélkülöző black metal albumot, mely pontosan ettől válik félelmetessé. Sötét, súlyos, megrázó teljesítmény.
9/10
Fotó: Ester Segarra
