Ahogy a lemez nyitó tételében Snake énekli: "A new era has arrived ...". Bizony, új korszakba lépett a kanadai sci-fi/thrash/progresszív metal négyesfogat, a Voivod. Szeptember 21-én jelent meg a Century Media gondozásában tizennegyedik stúdióalbumuk "The Wake" címmel és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a csapat valami olyasmivel állt elő, ami egy harmincöt éves zenekar esetében szinte egyedülálló: amellett, hogy zenéjük azonnal, szinte az első hangjegytől kezdődően felismerhető, új irányokba indultak el és az eredmény korántsem magába fordulóan öncélú.
Valljuk be, a kétezres évek közepén egy lyukas garast sem tettünk volna fel arra, hogy minden idők egyik legkülönösebb és egyben legizgalmasabb rockbandája, a Voivod túléli fő dalszerző-gitárosának, Piggynek a halálát. A 2008-ban csatlakozott Daniel Mongrain, majd a másodjára is kilépő basszusgitáros, Blacky helyére lépő Dominique Laroche érkezésével ma már csak a dobos-zenekarvezető Away és a 2002-ben visszatérő frontember, Snake dolgozik a bandában az eredeti felállásból és önkéntelenül is a Slayer aktuális (azaz jelenlegi) reinkarnációjára asszociálhatunk: az amerikai thrashistenek pedig most futják pályájuk utolsó körét.
A kanadai franciáknál azonban valahogy más most a csillagok állása: a Voivod ugyanis meg sem közelítette soha az említett pályatársuk népszerűségét és sikerét, habár a metalra tett hatásuk, befolyásuk mértéke hasonló. A Voidod öt évvel ezelőtt jelentkezett utoljára nagylemezzel, 2016-ban pedig egy bőséges és korrekt EP-vel (kritika ITT), de láthatóan jól érzik így magukat és örömmel, valamint megújult kreativitással zenélnek.
A Voivod három zenei hatás eredőjeként jött létre: a hardcore punk, a hagyományos heavy metal és a hetvenes évek klasszikus progresszív rockja érhető a leginkább tetten munkásságukban. Ezeknek az összetevőknek a súlya aztán korszakonként változott a kanadaiak esetében: a "Dimension Hatröss" koronggal bezárólag leginkább a hardcore/thrash dominált, majd jött a progresszív, elszállósabb érájuk (melynek csúcsa az 1991-es "Angel Rat"). Az ezt követő, Eric Forrest fémjelezte kilencvenes évekbeli két album visszahozta ugyan a zúzást, de igazából csak lábjegyzetnek bizonyult a banda történetében.
2003 óta a zenekar visszatért klasszikus, leginkább nyolcvanas évekbeli hangzásához, de a hangsúly egyre inkább a progresszivitás irányába tolódott el. Már az eddigi utolsó korong, a 2013-as "Target Earth", majd az azt követő EP is jelezte, hogy Daniel Mongrain egészen új ízeket hozott be a csapat világába, de ez azt is jelentette, hogy valami el is tűnt a Voivod zenéjéből.
A "The Wake" valahová a "Nothingface" korszakába kormányozza vissza a csapat hajóját: korántsem olyan dallamos, mint az azt követő "Angel Rat", de távol áll a "Killing Technology" vagy éppen a "Dimension Hatröss" darálásától is. Daniel Mongrain gitározásában találhatjuk meg a lényegi különbséget: ha nagyon velősen szeretnénk fogalmazni, akkor azt mondhatnánk, hogy riffmunkája hozza a disszonáns akkordokat, de hiányzik belőle a fifika, a váratlanság, míg szólói teljes mértékben nélkülözik azt az eszement, mániákus agressziót, mely Piggy sajátja volt. Ehelyett megérkezett a rendkívül technikás, dzsesszes szólómunka, mely nem rosszabb, csak más atmoszférát teremt.
Az új album rendkívül egységes, kidolgozott hangulatú dalokkal van telepakolva: az Always Moving talán az, melyik a legdallamosabb, míg a nyitó Obsolete Beings tételben mutatkozik meg Daniel Mongrain zseniális gitározása a legjobban. A kicsit dilis, tempós, frenetikus szólóval és egészen őrült refrénnel operáló Orb Confusion nagy meglepetés lehet még a legrégibb rajongóknak is, de a koronaékszer minden bizonnyal a záró, bő tizenkét perces Sonic Mycelium, mely annyi ötletet és jobbnál jobb zenei megoldást tartalmaz, hogy a neo-thrash bandák a fél karjukat odaadnák értük.
Eszementen jó hallgatni a lemezt: egész egyszerűen annyira más, mint a kortárs metalszíntér mai produkciói, hogy gyakran olyan érzésem volt a manapság oly jellemző lemezdömping után, mintha egy füstös koncerteremből kimentem volna a friss levegőre. Egyszerre furcsa és szomorú érzés, hogy egy majd' negyven éves zenekartól kell olyan zenei nyitottságot és innovatív hozzáállást megtapasztalnunk, mellyel a fiatal, trónkövetelő bandáknak kellene előállnia.
A legnagyobb fegyvertény a Voivod szempontjából az, hogy a "The Wake" simán odatehető a klasszikus anyagaik közé: izgalmas, újító és érdekes. Természetesen nem hétvégi haveri sörözések aláfestőzenéje, munka mellé háttérzenének sem ajánlanám, de hát aki ilyen elvárásokkal közelít a kanadaiakhoz, az nagyon eltévesztette a házszámot. Agyas, fifikás, intelligens, ravasz metal ez: elborult, gyakran őrült, na de pontosan ezért szeretjük a Voivodot. Az az út, melyet 1982 óta megtettek, példaként állhat minden kezdő csapat előtt: magazinunk év végi toplistáján pedig eggyel kevesebb lett a kiadó hely.
9/10
