Rozsdagyár

GUS G - Decemberi lemezbemutató az A38-on

2018. november 02. - Felicium

gusg.jpg

Fearless című új lemezével (lemezkritika), és egy igazi rock and roll énekessel érkezik Gus G december 6-án Budapestre. Az Ozzy Osbourne zenekarából, és a Firewindből ismert görög gitáros mellett egy svájci hard rock brigád, a Maxxwell, és egy dallamos rocknótákat ígérő müncheni csapat, a Magical Heart is játszik ezen az estén az A38 Hajón.

Áprilisban jelent meg Gus G Fearless című új albuma az AFM Records gondozásában, a 2015-ös Brand New Revolution-t követve. Ez a görög származású, Kostas Karamitroudis néven született gitáros első lemeze azóta, hogy 2017-ben távozott Ozzy Osbourne zenekarából. Az új lemezen Dennis Ward énekes-basszusgitáros (Pink Cream 69, Unisonic), és Will Hunt dobos (Evanescence) játszik a 37 éves Gus mellett.

„Dennis és én már évek óta szoros együttműködésben dolgozunk, ő volt például a legutóbbi Firewind album, az Immortals producere is.” – mesélt Gus a német-amerikai gyökerű zenésszel fennálló kapcsolatáról. – „Zeneileg ugyanazon a hullámhosszon vagyunk, így a Firewind lemez felvétele után egyszerűen folytattuk a közös a munkát. Küldtem neki néhány demót a készülő lemez új dalairól, és amint azok összeálltak, elkezdtem a lehetséges énekes személyéről gondolkodni… Dennis ekkor javasolta, hogy maradjunk meg a dobossal együtt trióként, vele a mikrofon mögött. Sokan nem is tudnak róla, hogy Dennis nemcsak hogy kiváló dalszerző, énekes és producer, de nagyszerű énekes is. Rögtön megtetszett a javaslata, hiszen tudtam, hogy így egy olyan lemezt tudunk rögzíteni, amilyenre korábban még nem volt alkalmam.”



Will Hunt dobos kiválasztása is gyorsan ment. Gus így folytatta: „Will igen előkelő helyen volt a kívánságlistámon. Aztán a szerencse is rám mosolygott, mert egy frankfurti fellépésünk során ugyanabban a szállodában laktunk Will-lel, így lehetőségem volt beszélgetni vele, és végül ráállt a dologra. Később a stúdióban találkoztunk, ahol bő három nap alatt feldobolta a teljes lemezt. Egy igazi profi, aki nagyszerűen érzi a zenét, és lendületesen játszik.”

Az új lemezt hallgatva azt is megállapíthatjuk, hogy a két meghívott zenészhez hasonlóan Gus is igazán kitett magáért: ismét bizonyítja, hogy nagyszerű gitáros, mind technikai tudását, mind dalszerzői képességeit tekintve. Az új lemezen kőkemény metal groove-ok, sötét hangulatú szóló- és basszusgitár-riffek szolgáltatják az alaphangot, és Dennis karakteres énekhangja mellett instrumentális dalok is helyet kaptak, amelyekben a főhős is megcsillanthatja gitárosi képességeit. Találunk ráadásként egy feldolgozást, méghozzá a Dire Straits Money For Nothing című klasszikusát. A Force Majeure című dalhoz pedig videó is készült, amelyben az UFO legendás gitárosa, Vinnie Moore is feltűnik:

A lemezt bemutató turné most ősszel indul, és december 6-án érkezik Budapestre. Az A38 Hajón Gus Dennis Ward és Milos Meier (Dymytry) dobos társaságában lép színpadra. A Fearless turnéhoz két további zenekar is csatlakozik: a svájci Maxxwell lehengerlő hard rock nótákat ígérve mutatja be idén szeptemberben megjelent, Metalized című friss nagylemezét, míg a 2014-ben alakult, müncheni Magical Heart dallamos rocknótákat hoz, Another Wonderland című debütalbumukról.

A Livesounds bemutatja: Fearless European Tour
2018. december 6., csütörtök 18 óra
Budapest, A38 Hajó
Gus G, Maxwell, Magical Heart koncertek
Belépő: november 6-ig 5900 Ft, utána 6500 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és a http://www.a38.hu weboldalakon, a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint az A38 recepcióján.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://gusgofficial.com/
http://maxxwell.ch/
http://magicalheart.de/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/2076260502640242/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5814339381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása