Vannak albumok, melyekről azért jó írnom, mert jól érzem magamat tőlük. A legtöbb ilyen. Aztán itt van az "Embodiment" a furcsa nevű, de brutális Grrrmba doom-sludge-death duótól, melyről azért jó írnom, mert így végre túl vagyok rajta. Pozitív értelemben. Az "Embodiment" egy folyamatos riffhempergés a kelet-európai borúlátásban, depresszióban, frusztrált gyűlöletben.

Amikor először hallgattam bele Szakács Bence és Liptai Gergely új anyagába, egyből letaglóztak az ólomsúlyú riffek. Bencét illetően képben voltam a Jack zenekar miatt, Liptai Gergely korábbi csapatai közül pedig a netről a My First Knife tűnt ismerősnek (a Grrrmba előző korongjáról ITT írtunk kritikát). Szóval azon kaptam magamat, hogy újra és újra hallgatom ezt a kellemetlen, de mégis etető zajtömeget, mely egyrészt minden tétellel lehozott az életről, másrészt annyira minőségi, hogy mindig visszatévedtem rá.

Így eléggé ambivalens kapcsolatom alakult ki az anyaggal. Bizarr szójátékként a lemezcím nekem nem a megtestesítés jelentést idézte a zenék hallgatása közben, hanem a bekebelezést (engulfment). Mert ezek a lassú, kellemetlen, feltartóztathatatlanul mászó hangok nem eresztettek, hanem felkínálták a szenvedés komfortját, az elfásulást. Mintha egy sötét, száraz, langyos amőba mászna az ember fejére és nem a testszöveteket kezdené el emészteni, hanem az életösztönt. Szóval minden végighallgatás után csak néztem ki a fejemből, hogy mi a fenét csinálok én itt ezen a bolygón, meg ki ez a két humanoid, akik a pszichológiai hadviselésükkel felmorzsolják az aznapi lelkesedésemet.

Úgyhogy ez nem sláger-doom, nem divat-sludge (már ha van ilyen). Már akkor biztos voltam benne, hogy nem várhatok könnyed, fogós slágereket, amikor ránéztem a dalok időtartamaira: ezek bizony zömmel 5-8 percesek. Az első dalcím sem kecsegtetett semmi biztatóval: Agony Through A Lifetime. Némi sampler az elején, aztán kaszaboló dobok, de a dalban igazából a keservesen vánszorgó ritmusú gitárriffek és Bence száraz, reményvesztett hörgései dominálnak. Refrént ne keressünk, ez a dal csak egy hosszú tévelygés egy sötét sivatagban.

Ezután jön az Out Of Pure Malice, mely az album legrövidebb dala a szövegesek közül a maga három és fél perces játékidejével. De itt is annyira a vonszolódó riffek vannak előtérben, hogy az eleve rövid dalszöveget csak egy-két szavanként hörgi el Bence, majd jönnek az újabb szünetek. A dalcím – jelentése „merő rosszindulatból” - engem kissé elgondolkodtatott, hogy vajon az ennyire befordult zenét azért írják-e a zenészek, mert ezt szeretik csinálni vagy inkább levezetik a bennük felgyülemlett negatív energiákat és a hallgatóságukat terrorizálják vele – merő rosszindulatból. „Ha már nekem sz.r, akkor legyen mindenki másnak is sz.r”, valahogy így hangozhat a belső mottó.

To Starve For Happiness Is An Addiction To Misery – ez jól nézne ki demotiváló idézetként valami sötét humorú mémben, a képen mondjuk egy életuntan sétáló gót szerelmespárral a temetőben. A lemez leghosszabb dala a maga 7 perc 48 másodperces játékidejével és összetettségében, kilátástalanságában, destruktív dalszövegében az itteni legjobb tételnek tartom. Szomorúan gyűlölködő valláskritika, vezérfonalként egyszerű, de bitang riffekkel, kelepelő dobokkal, black metalra emlékeztető kiállással, végtelenül száraz összhatással. A sludge hangzást a rockújságírók általában a floridai mocsarak emlegetésével szokták képpé magyarázni, de a Grrrmba hangzása számomra inkább a csepeli gyártelep üres üzemeinek elhagyatottan, szárazon korhadó vázát idézi. Ez nem amerikai depi, ez magyar lelki nyomor, még ha angolul is van írva.

For A Higher Purpose, hangzik a jelszó, amiért halálba küldik az alattvalóikat az emberiség vezetői. A megfogalmazás változó, de a lényeg ugyanaz, a tömegek pedig mennek. „A cartridge in the sacred gun/ Sacrifice the body/ On the spirit’s altar/ The Earth mourns in silence/ Covered by a sea of crimson flesh.” Dalszövegileg talán ez a leginkább death metalosabb az "Embodiment" dalai közül. Nehezen tudnám eldönteni, hogy az undor és a gyűlölet ömlik-e jobban a szerzeményből vagy a kétségbeesés és a gyász. Hat és fél perces monstrum.

Metrikusan megfogalmazni a gyilkolást annyi, mint To Deprive You Of 21 Grams. A cím arra utal, hogy bizonyos kutatások szerint az emberi lélek súlya 21 gramm lehet, mivel halál után ennyivel csökken a testsúly. A dal a megbánástól mentes ölésről szól, mely az elkövetőnek annyira automatikus és gépies, hogy nem érez se gyűlöletet, se szomorúságot, csak sürgető kényszert és legfeljebb örömöt. A darálás közben a női beszédet és fojtott sikoltást/nyöszörgést Laura Weixelbaum adja ki magából, aki mellesleg festő, a Grrrmbához illő halálvíziókkal. Keressetek rá a képeire a neten, beteg és művészi az, amit csinál.

Talán a legsötétebb dal lett a Swallowed By The Whirl. A lemez utolsó előtti tételeként felszippant és megsemmisít minden maradék pozitív érzelmet, melyet még esetleg nem taposott ki belőlünk az elmúlt fél óra. Lassan bólogatós témák, a dalszövegben agykaparó költői képek, melyekből egy részletet egyszerűen ideteszek, hogy ne csak nekem égjen ki az elmém.

„Silver masked three-eyed locust
Pour your wisdom on all your slaves!
Whose heads lie scattered at your feet
Let them cum to sow their seeds!
Wingless birds struggle on the ground
Mourning in the angel dust
All the lights, sacrificed
Swallowed by the whirl”
 

Végül egy outro-jellegű megoldásként érkezik az instrumentális Embodiment, mint címadó, halk zörejekkel, szomorú elektronikus és természeti hangmintákkal, sikolyokkal. Körülbelül annyira megnyugtató, mint egy siralomházban sétálni, de az előző fél óra agresszivitásához képest ezt levezetőnek lehet nevezni.

A Grrrmba nem kínál könnyű szórakozást az "Embodiment" koronggal, de akik szeretnek zenei sétákat tenni a kényelmetlen hangulatok birodalmában, azok jól járnak ezzel az anyaggal. Ha egyetlen olyan dalt kellene ajánlanom, mely az albumot valóban megtestesíti, akkor a majdnem nyolcperces To Starve For Happiness Is An Addiction To Misery lesz a jó választás. Mint említettem, lehoz az életről az anyag, de egy ritka borongós formáját képviseli a kreativitásnak és szerintem kell ilyen is. A Lost Horizon Productions valamikor ki fogja hozni kazettán is, addig akár a csapat Bandcamp-oldalán is meghallgathatjátok, a szövegeket pedig ott elolvashatjátok.

8,5/10

Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu)