Rozsdagyár

PRETTY MAIDS - Karácsony előtt pótolják az elmaradt tavaszi koncertet

2018. december 11. - Felicium

unnamed_21.jpg

December 18-án pótolja tavasszal elhalasztott koncertjét a Pretty Maids. Az év eleji turné utolsó állomásai, így a budapesti fellépés azért került lemondásra, mert az énekes Ronnie Atkins a turné során egy kisebb balesetet szenvedett, és megfigyelésre kórházba került, azonban rövid idő elteltével már ismét változatlan lendülettel tolta tovább a rock and roll szekerét. Ronnie idén ősszel a Nordic Union nevű zenekarral is kiadott egy Second Coming című albumot, jövőre pedig a Pretty Maids is újabb, immár 16. nagylemezét tervezi elkészíteni, ami a 2016-os Kingmakert követi majd.

A Pretty Maids ősszel Japánban is játszott, decemberben pedig egy karácsonyi miniturné keretében pótolja az elmaradt fellépéseket, végül hazai pályán, Koppenhágában egy duplakoncerttel zárják az évet. A december 18-ai, budapesti fellépésre nem az eredetileg tervezett helyszínen, hanem a Barba Negra Music Clubban kerül sor, a márciusra megváltott jegyek is érvényesek erre az estére.

Az este hazai fellépője az Amberjack zenekar lesz, melynek első nagylemeze, a Storm 2017 tavaszán jelent meg: leginkább vintage-rock zenekarként emlegetik őket, de valójában stílusuk egyedi és hiánypótló a hazai zenei palettán, hiszen a klasszikus blues-rockzenét szólaltatják meg fergeteges hangszeres és énektudással mostani, modern köntösben. Cockroach című tavalyi videójuk itt látható:

a Livesounds bemutatja: Xmas Tour 2018
2018. december 18., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Pretty Maids, Amberjack koncertek
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Barba Negra pénztárában, a http://tixa.hu és az http://eventim.hu/ weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/

http://prettymaids.dk/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/482826658856482/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8614471888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása