Komoly változások történtek az amerikai progresszív, technikás death metal / deathcore brigád, a Fallujah háza táján. A 2007-ben létrejött zenekar alapító énekese, Alex Hofmann 2017-ben jelentette be távozását, majd Brian James ritmusgitáros és dalszerző lépett ki a bandából. Az új frontember Anthony Palermo lett, aki az Underling soraiban együtt játszik Rob Morey Fallujah-basszusgitárossal és a többiek régi haverja is egyben, így természetes választásnak is tűnt, viszont új gitárost nem is kerestek. Így a zenekar kvartettként rögzítette "Undying Light" című negyedik soralbumát, mely március 15-én lát napvilágot a Nuclear Blast kiadó gondozásában

A kaliforniai együttes nagyon hamar, szinte már pályája kezdetén megtapasztalta a sikert és a szakmai elismerést. Scott Carstairs gitáros-dalszerző-zenekarvezető 2007-ben, még középiskolás éveiben alapította meg a bandát, 2011-re azonban már meg is jelent első nagylemezük. Innentől kezdve meglehetős rendszerességgel adták ki anyagaikat és a rocksajtó egyöntetűen a keblére ölelte az együttest. A Fallujah - habár elsősorban technikás death/deathcore brigádnak számított - gyorsan megnyerte a modern progresszív metal rajongótáborát is, a folyamatos koncertezésnek köszönhetően pedig saját bázisuk is nőtt.

A 2016-os harmadik soralbumuk, a "Dreamless" (kritikánk ITT olvasható) egyértelműen a prog-metal irányába mozdult el: egyre bátrabban használták az elektronikát, a tiszta éneket, illetve az álmodozósabb, poposabb refrének is helyet kaptak dalaikban. A két tag bevezetőben már említett távozása azonban eléggé kétségessé tette, hogy az addig egyértelműen felfelé ívelő pályájuk hogyan folytatható zökkenőmentesen. Nos, az új anyag megfelel erre a kérdésre, de számomra meglepő az irány, melyet választottak.

A változások teljesen logikus módon következnek a kilépett zenészek pótlásából, illetve annak hiányából. Míg Hofmann kifejezetten egy mélyebb hangfekvésű, szinte klasszikus deathcore-torok volt, addig Palermo egy tipikusnak mondható, magasabb regiszterben üvöltöző hardcore arc. Ezzel természetesen alapvetően megváltozik a zene karaktere: sokan monotonnak, kifejezéstelennek ítélték meg a korábbi frontember teljesítményét, de az kétségtelen, hogy képes volt súlyt, húzást adni a Fallujah dalainak.

Nos, Palermo megközelítése teljesen eltérő: az ő előadása is monoton, csak talán másképp. Az biztos, hogy a klasszikus (post-)hardcore üvöltözésével a szerzemények más megvilágításba kerülnek, a death metal vonal gyakorlatilag teljesen kiveszett a nótákból.

A másik alapvető változás, hogy a gitár megszólalása lazább, lágyabb, kevésbé sűrű lett, azaz nincs elég dög a riffekben, hiányzik a mély, ha úgy tetszik. Fogalmam sincs, hogy ez mennyire köszönhető Brian James hiányának, hiszen a stúdióban Carstairs annyi sávot játszhatott fel és rögzíthetett, amennyit csak akart, de mégis vékonyabb a hangzás: nem rossz ez, csak szintén más.

A zenei irány érdekes módon pedig ez alkalommal a hátraarc. Az előző anyagukon már igencsak előtérbe került elektronikát és szintetizátorokat teljes mértékben hanyagolták, csakúgy, mint a tiszta éneket és a refréneket. A dalokban természetesen megmaradtak a gitáros, dzsesszes, atmoszferikus elszállások, illetve Andrew Baird dobos gyakorlatilag a lelkét is kiüti a korongon (ehhez elég meghallgatnunk a nyitó Glass House című tételt), mégis kevésbé kanyargós és kísérletezős az "Undying Light".

Természetesen a Fallujah, ha akarna se tudna rossz koronggal előállni. A fantasztikus basszustémájával ütő Last Light, a szenzációsan építkező Dopamine, a dzsesszesebb The Ocean Above vagy éppen a Deftones dallamainak elszállt atmoszféráját visszaidéző Distant And Cold zseniális nóták, melyek azonnal megragadnak az ember fejében és pontosan ezeket hiányoltam pár évvel ezelőtt a "Dreamless" esetében. 

Más ez a Fallujah tehát, mint ami volt akár három-négy évvel ezelőtt: nem jobb, nem rosszabb, talán egy kicsit hagyományosabb megközelítésű, mint korábban. Most is tudnak írni emlékezetes dalokat, de azt megjósolni, hogy a rajongótáboruk hogyan fogja fogadni az új frontember teljesen eltérő vokális megközelítését és az így megváltozott hangzást, az megjósolhatatlan. Mindenesetre a zenekaron nem múlt semmi: bátran választottak egy markánsan különböző hanggal rendelkező énekest és keményen odatették magukat a lemezen. Én mindenesetre szurkolok nekik. 

8/10

Fotó: Hristo Shindov