Felszínes zenei műveltségű emberek hosszasan, mélyebb ismeretekkel rendelkezők pedig valószínűleg órákig tudnának sorolni svéd gyökerű együtteseket. Lenyűgözően hosszú listánkra ezennel nyugodtan felvehetjük a debütáló albumát március elsején az Argonauta Records gondozásában megjelentető Earth Messiah nevezetű triót.

A 2017-ben Matthias Helgesson és Patrick Orrmén által alapított banda a stoner rock csapatok táborát erősíti: a brigád 2018-ban Marcus Hedkvist csatlakozásával lett teljes, és idén márciusban ki is adták első, "Ouroboros" névre keresztelt, kilenc számot tartalmazó albumukat. A lemez erősen magán hordozza a stoner rock és a klasszikus hard rock elemeit: torzított, súlyos hangzások, rekedtes ének, kiegyensúlyozott tempó. Az együttes tagjai zeneileg jól hallhatóan képzettek, a hangzás egyenletes, kiforrott, viszont relatíve egyhangú.

A bő félórás albumnak vannak egyértelműen kiemelkedő pontjai. Az instrumentális Ouroboros például kifejezetten kellemes nyugis dobtémájával és hullámzó, repetatív gitárszólamaival. Figyelemfelkeltő dal, tökéletes választás volt az album intrójának megtenni. Az I Am éteri gitárszólójára is felkaptam a fejemet, és az Escape From Reality dögös riffjeiben is van valami, amitől az embernek bólogatni támad kedve.

Viszont ezeket az eszközöket az együttes gyorsan kifuttatta. A zene nem rossz, félreértés ne essék, de nem tudja sokáig fenntartani a figyelmet, bár ha valaki pont erre vágyik, háttérzenének tökéletes. Az énekhang nem variál sokat, Matthias végig mély, rekedt hangját használja, a gitárszólók hard rockból néha power metalba csúszva mintha egy-egy elfeledett Iron Maiden számot idéznének.

Az In The Darkness szólójába még az elmaradhatatlan moduláció is becsúszott, melyet én személy szerint nagyon kevés együttesnek vagyok hajlandó megbocsájtani. Az album ilyetén formán egy az egyben hozza egy késő éjjeli rockbuli hangulatát: jó kis mikrofonállvány-rázó, kemény riffek, felpörgetős dobok, morcos, „rockos” énekhang, és bizony az „ezalatt a szám alatt kimegyünk cigizni” fajsúlyú alkotásból is került a korongra.

A banda nem az a tipikus szövegközpontú együttes. Fel lehetne ezt róni svéd származásuknak, de az ország rengeteg ellenpéldát kitermelt már magából. Vegyük akár a lírai Pain Of Salvation vagy a harapósabb Meshuggah szövegeit; bár nem az anyanyelvük, angol nyelvű szövegeik időnként meg tudják tornáztatni szótárforgató izmainkat.

Az Earth Messiah viszont a skálának inkább a Lake Of Tears felé eső végéhez közelít, és szövegeit feltételezhetően az Angol-magyar társalgási szótár rockereknek című könyvből merítheti. Bár a stonernél talán nem is annyira az a szempont, hogy kész kis versekre bólogassunk fejünkön fejhallgatóval, lábunkat az asztalra dobva, szóval akárcsak egy céges teljesítményértékelésen, tekintsük ezt inkább „fejlődési lehetőségnek".

Viszont a lelkesedés és a potenciál egyértelműen ott van az együttesben, zeneileg nemigen lehet belekötni abba, amit csinálnak. Az évek múltán némi szakértelemmel és rutinnal valószínűleg le tudják majd vetkőzni magukról a koncert utáni levezető rockzene utánérzetet. Számaik az albumról kiemelve, esetleg egy lejátszási listában egyéb dalokkal felütve nagyon jól működnek, megpörgetik, bólogatásra késztetik az embert, de töményen nekem sajnos nem csúszik. Akik azonban eddig is ebben a műfajban utaztak, azok valószínűleg elégedettek lesznek vele.

7/10