Érdekes és egyben meglepő dolgokat produkál az emberi fül. A hallás ugye egy szubjektív mechanizmus: ugyanazon hangokat másként érzékeljük. Persze van egy afféle objektív éle is természetesen, mert egy dobot nyilván nem gitárhangnak tulajdonítunk ugyebár. De kedélyállapotunk is befolyásolhatja az érzékelésünket negatív, illetve pozitív irányba elmozdítva a zenehallgatás élményét.

Amikor első ízben füleltem bele a Beorn's Hall új nagylemezébe, ami eszembe jutott, az a borzasztó jelző volt. Majd újbóli nekifutásom alkalmával már szép lassan kezdett kibontakozni az egyébként klisékben jócskán bővelkedő korong, és mondhatni békejobbot nyújtottam a zenekarnak. Nem rossz ez, érezni a korongon a tagok maximális elkötelezettségét a metal műfaj iránt.

Az egyik leghálátlanabb feladat az óriási kedvenceink új produktumai helyett, egy ismeretlen, feltörekvő társulat anyagairól cikkezni. De hát ezt a feladatot is el kell végezni valakinek, nekik is meg kell adni az esélyt a kiugrásra, főleg ha a teljesítményük kiemelkedő, átlagon felüli. Ám ez is egy szubjektív fogalom, mert lehet hogy csak pár embernek fog tetszeni, de nekik viszont nagyon. Továbbá hozzájuk is el kell juttatni valamilyen úton-módon a lemezanyagot, és én most szívesen leszek az úgynevezett hírvivő.

A Beorn's Hall törekvését arra, hogy a dalaik, a hallgató felé közvetített impulzusok a lehető legrövidebb úton bizalmat nyerjenek, maximálisan elismerem és támogatom. Hisz gondoljunk csak arra, hogy a hetvenes években a ma már csak legendásként számon tartott lemezekről is eléggé lesújtó véleménnyel élt az akkori könnyűzenei sajtó. A félreértések elkerülése végett: a szóban forgó anyag valószínűleg nem válik legendássá és a nyomába sem érhet egy úgynevezett rockdinoszaurusz munkásságának. Viszont kellemes hallgatnivaló, a rengeteg klisé és a nyilvánvaló amatörizmus ellenére is.

A nyolcvanas évek végének doom/death/black nyomvonalán haladó  Beorn's Hall eddigi dolgairól nem sokat tudni. A promóanyag mellé kapcsolt szöveg sem árul el túl sok mindent a banda előéletéről. Amit más egyéb forrásokból sikerült összeollóznom a zenekarral kapcsolatosan, az az, hogy például a 2016-ban létrejött  társulat Anglia New Hampshire városában székel. Továbbá, hogy ezt megelőzően már megjelent két lemezük, a 2017-es "Mountain Hymns" és a 2018-as "Estuary".

Az "In His Granite Realm" egyik nagy erénye, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Nincsenek eszement tekerések, korszakalkotó újítások, mondhatni az égvilágon semmi extra. Viszont ami van, azt maximális erőbedobással prezentálják, kellemes élményeket hagyva maga után. Az egy teljes órához közelítő lemezanyag hat darab tételt vonultat fel - kettő szám kivételével, - tíz perc fölötti játékidővel. Ezekbe belesűrítve nagyon sok mindent találunk: fellelhető itt pánsíp, billentyűs hangszerek, akusztikus gitár, black metalos károgás, halálhörgés, tiszta ének, dallamos gitárszóló, zúzás, lassú, hangulatos doom témák.

A számcímek felsorolását, illetve a dalok kielemzését feleslegesnek tartom, az album egésze egy olyan egységet alkot, amit nem érdemes így külön boncolgatni. Aki egy fergeteges, kitörölhetetlen mestermű szembejöttét várja az "In His Granite Realm" képében, nyugodtan térjen ki előle. Aki viszont szeretne egy átlagosnál valamivel jobb doom/death/black utazást Beorn csarnokába lépve, tegyen egy próbát a lemezzel, mely 2019. március 15-én jelent meg a Naturmacht Productions kiadásában.

7,5/10