Ha egy zenekar promójában azt olvasom, hogy dalaikban vegyítik a black metalt, a doomot és a kísérleti-analóg elektronikát, ráadásul szétcseszett és agyament sci-fi témájú szövegvilággal büntetnek á la Philip K. Dick, akkor bizony nincs számomra mentség és már fejest is ugrok az anyagba. Nos, pontosan ez történt a német Stellar Master Elite negyedik sorlemezével, melyet május 3-án jelentetett meg az Unholy Conspiracy Deathwork kiadó.

Az igencsak rejtélyes és egyben rejtőzködő német duó még 2010-ben alakult meg, alapítói pedig M.S. (dob, ének) és D.F. (gitár, basszusgitár, programok). Olyannyira álneveik mögé próbálnak bújni, hogy még zenekari fotót is csak nagy nehezen sikerült szereznünk. A banda váltott énekesekkel dolgozik, azaz a kreatív mag mellett stúdiózenészek is játszanak a felvételeken. 

A Stellar Master Elite kétévente jelenteti meg albumait, melyek közül az első  három egy közös tematikára felfűzött trilógia volt, a "Hologram Temple" azonban szakít ezzel és külön történeteket, illetve fantasztikus mininovellákat mesél el dalaiban. Az előző anyagokon közreműködött két vokalista, E.K. és S.K. is szerepel az új anyagon.  

Mivel korábban egyáltalán nem hallottam az együttes felől, az Interneten próbáltam több információt beszerezni róluk és bele is futottam egy nagyon súlyos online interjúba. Aki kedveli a totálisan elszállt összeesküvés-elméleteket, a titkos társaságokat, az ezotériát, no meg a legbetegebb sci-fi ötleteket, annak nem is kell tovább keresgélnie, mert a németek egybegyúrták és aranytálcán kínálják fel mindezt, nyakon öntve egy kis extrém metal zenei szósszal. 

Nézzük a konkrét toposzokat: ember és gép eggyé válása, digitális halhatatlanság, távoli galaxisok meghódítása a gépbőrbe bújt emberi tudatok révén, új galaktikus birodalom létrehozása, így kerülve el a Föld óhatatlan pusztulását. Másik kedves témájuk az, hogy az emberi evolúciót értelmes idegen lények indították be vagy felügyelték, akik hamarosan lerohannak minket, így előzve meg az ember-gép konvergenciát.

Van itt aztán még öntudatra ébredő mesterséges intelligencia, az emberiségbe lassan integrálódó androidtársadalom és az így generált kihívások, valamint a nagy kérdés, hogy az egész univerzum csak egy hologram vagy szimuláció-e. Ezek az ötletek valóban sorra előkerülnek Ph. K. Dick novelláiban és regényeiben, habár az amerikai szerző munkásságában elválaszthatatlan és nagyon fontos rész a humoré, melyet a németek éjfekete, gránitkemény korongján hiába is keresnénk.

Nos, ha be akarnánk lőni a Stellar Master Elite zenei forrásvidékét, akkor a Satyricon pengeéles, kíméletlen black metalját, a korai Dimmu Borgir és The Kovenant szimfo/techno feketefémjét, illetve a nyolcvanas évek kísérleti-art szintipopját (Jarre, Vangelis - különös kitekintéssel a Szárnyas Fejvadász kísérőzenéjére) hozhatnánk fel fő hatásként. Mindehhez pedig valóban a középtempósan döngölő doom metal vészjósló hangulatát adja hozzá a csapat és a végeredmény nagyon finom zene lett, mely azonban nem tökéletes (de hogy is lehetne az?). 

Bevallom, a Stellar Master Elite új lemezét párhuzamosan kezdtem hallgatni következő recenzióm tárgyával, a mai metalszíntér egyik nagyágyújának legfrissebb produkciójával (sőt, azt akartam elsőként megírni). Csakhogy a német duó teljesítménye mellett kezdett egyre unalmasabbá és sablonosabbá válni a sztárbanda korongja (nem nehéz kitalálni a brigád nevét, hamarosan érkezik a kritika is). Ilyenkor nincs mit tenni, azzal kell foglalkozni, ami megmozdít az emberben valamit és ami foglyul ejti a figyelmünket. Sokszor jeleztük már, hogy jó pár underground anyag kenterbe veri frissesség és ötletesség szempontjából a nagykiadós csodákat és most is pontosan ezzel állunk szemben.

A német brigád a fenti összetevőkből valami olyan embertelen, jéghideg, a mélyűr szurokfekete közömbösségét tökéletesen bemutató muzsikát hozott össze, hogy tényleg le a kalappal. Az ilyen, kiérlelt és határozott tematikával dolgozó zenekarok esetében az atmoszférateremtő képesség a legfontosabb: ezen áll vagy bukik a dolog, mert ha nem áll teljes összhangban a mondanivaló és a zene, akkor óhatatlanul hiteltelenné vagy éppenséggel nevetségessé válik a produkció.

A Stellar Master Elite alapvetően a középtempós döngölésben hisz, a szerzemények nagyon ritkán gyorsulnak be, de ha igen, akkor a blastbeatek kíméletlensége még rátesz egy lapáttal ahhoz a kiszámított, szinte gépies pusztításhoz, mely a németek sajátja. Alapvetően black metalról beszélünk, de a csapat igen nagy súlyt fektet a már említett elektronikus, ambientes elszállásokra is (lásd az Agitation Consent War vagy a záró, negyedórás Tetragon jó részét).

Egy kakukktojást találtam a lemezen, a hihetetlenül jól eltalált című Black Hole Dementia szerzeményt, mely crust punkos felütésű: a D-beat kíméletlen sodrása azonban a nóta végén afféle Szárnyas Fejvadászt idéző Vangelis-ihlette '80-a évekbeli szintetizátor-varázslásba torkollik. A The Secret Of Neverending Chaos pedig amolyan gótikus metal jellegű atmoszférával nyit, hogy végül még a post-black metal jellegzetes megoldásai is tiszteletüket tegyék a végén.

A fentiekből talán kitűnik, hogy az extrém metal kedvelői egy pillanatig sem fognak unatkozni a "Hologram Temple" hallgatása során: a németek nagyon egyedi, szuggesztív és rendkívül kifejező zenei világot teremtettek, ami már önmagában igen nagy szó a tucatprodukciókkal teli jelenlegi metalszíntéren. Egyetlen negatívumként a nagyon hosszú játékidőt (bő egy óra) tudnám felhozni: ebből a fajta jéghideg, kilátástalan muzsikából ez talán túl sok is lehet és esetleg a záró Tetragon című őrületet lehetett volna meghúzni vagy átgondolni, habár a John Carpentert megidéző szintetizátorfutamok is nagyon rendben vannak. 

Szóval aki telítődött a metalszcéna fősodorbeli produkcióival, azoknak a Stellar Master Elite új anyaga valóságos kincsesbánya. Nagy keletje van mostanában a nyolcvanas évek hangulatát és popkulturális utalásait magukba olvasztó sorozatoknak (Stranger Things, Wayward Pines, stb.) és bár a "Hologram Temple" jóval több ennél, mégis tökéletesen beleillik ebbe a trendbe. Ennek ellenére ez egy modern, kortárs anyag, mégpedig a legizgalmasabb fajtából.

9,5/10