Rozsdagyár

RAMMSTEIN - Rammstein (2019)

2019. május 17. - Kovenant

rammstein-album-rammstein.jpg

Az angolszász, de leginkább amerikai dömpingben mára a Rammstein maradt meg egyedül valamiféle német popkulturális termékként, melyre talán még felfigyel a világ. Alig találunk ma bármit is abból az elképzelhetetlenül hatalmas germán örökségből, ami a kortárs termésből átütné az ingerküszöbünket: amerikai filmeket és sorozatokat nézünk, angolszász zenét hallgatunk itt Európa kellős közepén, de ezzel nem vagyunk egyedül. 

Mivel pontosan tíz évvel ezelőtt jött ki a német csapat utolsó albuma, az egyszerűen csak "Rammstein" névvel ellátott hetedik korongjuk megjelenését hatalmas várakozás előzte meg, amire csak rájátszott a felvezető kislemezdal, a Deutschland ellentmondásos klipje is. Az 1994-ben megalakult német indusztriális metal banda az ezredforduló környékén érte el legnagyobb sikereit második és harmadik sorlemezével, melyek Amerikában is komoly eladásokat produkáltak. Azóta leginkább Európában számítanak ikonnak, bár fellépéseik még mindig hatalmas közönséget vonzanak.

A Rammstein számára a zene mellett ugyanolyan fontosnak számít a koncertek és videók látványvilága, ráadásul a németek előreszeretettel provokálnak és játszanak rá mindarra, ami negatív vagy éppen pozitív értelemben az évszázadok során rárakódott a világ Németországgal kapcsolatos előítéleteire. Éppen ezért igen könnyű egyfajta cirkuszi látványosságként felfogni a csapat teljesítményét, miközben a Rammstein mindig is rendkívül intelligens módon, bár kétségtelenül szemtelenül és tabukat nem ismerve foglalkozott a világ, Európa és a németség problémáival és ellentmondásos jelenével.

A zenekart az elmúlt húsz évben számtalan igaztalan vád érte (militarizmus, náci-szimpátia és hasonló színvonalú ostobaságok), melyek mind-mind pontosan ezekből a történelmi előítéletekből táplálkoztak. Az együttes a kommunista NDK-ból származik és mindig egyértelműen kifejtette, hogy jórészt baloldali gondolkodásúak és semmi közük a fenti vádaskodásokhoz. De mivel németül énekelnek és tudatosan rájátszanak a sztereotípiákra, ráadásul nagy ívben tesznek a mostanában szinte önálló vallási kultusszá fejlődött progresszív-liberális politikai korrektségre, könnyen céltáblájává váltak a fentieknek.

A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. A németekkel kapcsolatos konnotációk olyan mélyen rögzültek az amerikai és európai tudatalattiba, hogy azok gyakorlatilag azonnal beindítják a vészcsengőt mindenki fejében, ha arra bármiféle - akár áttételes - okot találnak és erre a történelem bőséges példákkal is szolgál.

Németország az az osztálytársad, aki már tizenkét éves korában kétméteresre és százharminc kilósra nőtt. Vele jársz iskolába, melletted ül a buszon és tudod, hogy jóban kell lenned vele, mert hacsak rád fúj, pillanatok alatt a földön találod magad. Mindenki gyanakodva méregeti, de kénytelen és megtanult együtt élni vele. Németország, ha adatott neki a történelem során húsz év béke és nyugalom, akkor pillanatok alatt  (gazdasági és katonai) világhatalommá nőtte ki magát és erre bármikor képes volt az évszázadok során. A porszívó- és kávéfőzőgyárakból két perc üzemi átállítás után tankok és zuhanóbombázók gurulhatnak ki: a százmilliós németség pedig itt van Európa közepén immár kétezer éve és puszta jelenlétével erre mindig is emlékezteti közvetlen és távolabbi szomszédait. 

Precizitás, kíméletlenség, szadizmus, kivételes filozófiai, művészeti és tudományos érzék, a vallásos misztikum és a szexuális extremitás iránt tanúsított fokozott érdeklődés, remek üzleti, ipari, pénzügyi és kereskedelmi eredmények, hihetetlen munkabírás, fanatizmus: ezek a tulajdonságok mind ott vannak Németország történetében. Olyannyira ott vannak, hogy maguk a németek sem tudnak ezekkel mit kezdeni: pontosan tudják, hogy mit gondol róluk a világ, de ahogy a szomszédságukkal megvert vagy éppen megáldott országok is adottságként kell, hogy elfogadják ezt a helyzetet, ők sem tehetnek másként. 

Ebből áll össze vajon Németország, Germánia örök eszménye? Az első kislemezdal, a Deutschland provokatív klipje pontosan erről az eltéphetetlen, de meghaladhatatlan kapcsolatról szól: kétezer éves történeti áttekintés, a haza iránt érzett gyűlölet-szeretet, illetve annak tudomásul vétele, hogy a németség ilyen és nem lehet kilőni őket az űrbe vagy megváltoztatni őket. Vagy mégis? A videó legvége pontosan arról az igen ellentmondásos és egyelőre eldöntetlen kimenetelű történelmi kísérletről szól, melyet Németország az elmúlt fél évszázadban folytat. Az örök Germánia életet ad egy új fajtának, mely aztán itt hagyja történelmi színpadát és másik hazát keres magának valahol máshol.

A "Rammstein" album azonban sok mindenről szól még: a korong legnagyobb rockslágere, a Radio a kommunista elnyomás alatt szenvedők számára az egyedüli szabad hírforrásként szolgáló kommunikációs csatorna szerepét méltatja, melynek révén a diktatúrában élők is megtapasztalhatták a szabadság ízét, hacsak esténként egy-két órára is. A Zeig Dich keserű szózat a Teremtőhöz, számba véve az egyházak évszázados és mindennapi bűneit, felszólítva egyben az Istent, hogy végre mutatkozzon meg, mert fogy az idő mindannyiunk számára. 

Az Ausländer a mindenhol - de éppen ezért sehol sem - otthon levő, kozmopolita világpolgár karikatúrája, egyfajta eurodiszkós tempóval és slágeres refrénnel megtámogatva. A Sex a szexualitásba belefáradt vagy éppen beleundorodott posztmodern lázálom, tőrőlmetszett Marilyn Manson tétel, bitang jó riffel. A Puppe pedig igazi rémálom: amit Till Lindemann a refrénben művel, arra nemigen volt még eddig példa Rammstein-albumon. 

Az album első fele, azaz az első hat tétel egyszerűen telitalálat. Olyannyira magasra teszik a lécet ezek a tempós, metalos darabok, hogy a korong B-oldala óhatatlanul is kicsit leül, nem utolsósorban azért, mert a merengősebb, lassabb, elvontabb darabok ide kerültek. Számomra még a Was Ich Liebe című dal jelentett egyfajta csúcspontot, de leginkább a hihetetlenül és megdöbbentő módon nihilista vagy inkább pesszimistán kiábrándult szövege miatt, melyet a dallamok kifejezően adnak vissza. 

A háromnegyed órás, tizenegy tételes lemez azonban kerek egész: minden szerzemény elsőre megjegyezhető, önálló karakterrel bír, több szám átkozottul fogós, slágeres is (ahogy a németektől már megszokhattuk), de az egész anyagot belengi valamiféle fojtogató, megkerülhetetlen atmoszféra. Az biztos, hogy van min gondolkodnunk: valóban olyan a világ, ahogy a Rammstein bemutatja? Van-e még remény: megváltoztatható-e egy ember, egy nép, egy kontinens sorsa vagy intsünk nagyívű búcsút ennek az egész ócska cirkusznak? Az aláfestőzene mindenesetre megvan hozzá. 

9/10

rammstein_2019_promo_pic_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr714831714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feaky D 2019.05.20. 19:06:26

Ez a lemez a jelen kritika olcsó közhelyei ellen is szól...wenn du deutsch verstehst...így egyes, szerző leül...
süti beállítások módosítása