Minden tiszteletem Jeff Becerraé, a Possessed énekeséé, aki kerekesszékben is ugyanolyan elánnal és színvonalasan tolja a death metalt, mint anno fénykorában, makk egészségesen. Ám jobban belegondolva, ha kerekesszékben élném az életem és zenélésre adnám a fejem, valószínűleg én is valami hasonlóan extrém metalt játszanék, melynek segítségével a tehetetlenségem által felgyülemlett frusztrációt szabaddá engedhetném, visszanyerve valamelyest az önbecsülésemet ezáltal.
A banda, mint a death metal műfaj megalapítója, valamint számos zenekar elsődleges hivatkozási pontjaként abszolút megkérdőjelezhetetlenül vonult be a köztudatba. A viszonylag rövid pályafutást megélt Possessed számos tagcserét, illetve többszöri újjáalakulást követően 32 év után új stúdióalbumot jelentetett meg "Revelations Of Oblivion" címmel a Nuclear Blast kiadó jóvoltából 2019. május 10-én.
Sosem felejtem el, amikor tinédzserként az ujjatlan Possessed-pólómban feszítve riogattam az idős néniket-bácsikat (azért csak őket, mert másokban félelem helyett inkább csak szánalmat keltettem satnya testalkatommal). A banda logójába beleszőtt hatalmas fordított keresztet nagyon menő dolognak tartottam, imádtam az ilyen polgárpukkasztó, vagány megjelenést. A pusztító death metal muzsika meg csak hab volt a tortán.
Most lehetne azon vitatkozni, hogy a Possessed most akkor death metal vagy sem, vagy mondjuk a szintén hasonlóan legendás banda, a Venom mennyire black metal, mindenesetre körülbelül annyira, mint amennyire az Ozzys felállású Black Sabbath heavy metal. Na mindegy, a lényeg, hogy ezen zenekaroktól eredeztetnek bizonyos stílusok létrejöttét, ami már önmagában is nagy szó.
A zenekar 2007-es legutóbbi újjáalakulása óta ez még csak az első lemezük, szóval nem kapkodták el túlságosan a dolgokat. Meg aztán minek is rontanák le a régen felépített kultusz státuszukat egy összecsapott, semmitmondó anyaggal. És ezáltal a végeredmény pedig egy kissé kidolgozottabb, összeszedettebb produktum lett a régi klasszikusokhoz képest a dalok felépítése, valamint a hangszeres játék tekintetében egyaránt. Persze azért senki ne számítson világmegváltó újításokra, csúcsminőségű stúdiómunkára stb. Inkább csak a nyolcvanas évek kissé amatőr, kiforratlan hozzáállásához képest kaptunk most egy nívósabb anyagot. Becerra mellett a következő hangszeresek alkotják jelenleg a bandát: Daniel Gozales - gitár, Emilio Marquez - dob, Robert Cardenas - basszusgitár, Claudeous Creamer - gitár
Eltelt kicsit több mint két évtized azóta, hogy a Possessed az orromnál fogva vezetett a lázadásom majdnem pokolba vezető útján. Mai fejjel visszahallgatva a régi klasszikusokat már nem hoz annyira lázba a munkásságuk, amivel persze egyáltalán nem szándékozom leminősíteni őket, csak az én ízlésem finomodott valamelyest az idők folyamán. Jó persze felidézni a régi szép emlékeket, de hosszabb távra már nem tudja befészkelni magát a zenelejátszómba a banda.
Az új lemezük viszont minden bizonnyal kielégít minden vérbeli Possessed-rajongót, hisz a hőskorban kitaposott ösvényen halad tovább a banda, a csalódás kizárt. A horrorfilmbe is beillő intro (Chant Of Oblivion), tökéletes felvezetése az albumnak, majd az ezt követő No More Room In Hell pontosan azt adja, amire vártunk, amit anno képviselt a banda. Becerra hörgése mit sem változott, a riffek, a szólók mind hasonlóképp szólalnak meg, mint annak idején. Nincsenek nagy újítások, de nem is hinném, hogy bárki elvárna tőlük ilyesmit, inkább hozzák csak a jól bevált formulát és kész.
A Temple Of Samael egy két szám közötti, sejtelmes, akusztikus átvezetés, melyet a Dominion thrashes zúzdája követ. A Damned című tétel is inkább a thrashre hajaz, mintsem a death metalra. Aztán a Demon következik, és ahogy sorjáznak egymás után a dalok, arra a következtetésre jutottam, hogy ennek az albumnak bizony több köze van a thrash metalhoz, mint a deathhez. Vagy inkább a kettő keveréke.
Jól sikerült lemez lett a "Revelations Of Oblivion", valamivel jobban tetszik mint a régi albumaik, a zenekar rajongói pedig biztosan nem fognak csalódni az anyagban. Megérte ennyit várni rá. Arra viszont kíváncsi vagyok, lesz-e következő, és az is ilyen jól sikerül-e majd, vagy esetleg ellőtték ezzel minden töltényüket?
8,5/10
Fotó: Hannah Verbeuren
