Ritkán írok recenziót folk metal anyagokról: ennek kizárólagos oka az, hogy az egész stílust belengi a klisés megoldások, de legfőképpen a mindent átható giccs orrfacsaró illata. Sajnos ebbe a kategóriába tartozik a színtér produkcióinak 90%-a, a zseniális maradék pedig sokkal inkább csak hatásaiban és megközelítésében lenne sorolható a folk címke alá.
Magyar részről ugyan mennyire folk metal a Thy Catafalque, a Perihelion vagy éppen az Ygfan? De az olyan külföldi csapatok esetében sem beszélhetünk vegytiszta zsánerekről, mint az Enslaved, a Moonsorrow vagy éppen az Amorphis. Jóval többek ezek a bandák az úgynevezett népi metalnál: a legborzalmasabb mindenesetre az, amikor egy ezerszer hallott és közismert népdalt egész egyszerűen metalosít egy zenei ízléssel és tehetséggel szerényebb mértékben megáldott együttes. Ilyenkor a klasszikusok diszkóritmusban szörnyű emlékei ugorhatnak be automatikusan, azt pedig még legmegátalkodottabb ellenségeinek sem kívánhatja az ember.
Az Inverse Records május 10-én jelentette meg "Nightspirit" címmel a finn multiinstrumentalista, Tobias Tåg Temple Of The Stars névre keresztelt szólóprojektjének bemutatkozását. Az ízelítőként megmutatott kislemezdalok azonnal felkeltették az érdeklődésemet: rendkívül finom, intelligens, de mégis a számomra fontos rockos hangzásvilágban gyökerező szerzemények voltak ezek és most, a teljes korong meghallgatását követően sem csalódtam, sőt!
Tobias Tågról annyit sikerült megtudnom, hogy klasszikus zenei képzésen esett át, de a zongora mellett hamarosan megismerkedett a fafúvós hangszerekkel (furulya, fuvola) és a basszusgitáron kívül minden hangszersávot ő játszott fel amellett, hogy az énekesi feladatokat is magára vállalta. Kellemes, mindenféle manírtól és betanult kliséktől mentes hangja nagyon szépen adja vissza a "Nightspirit" album gerincét alkotó, csodálatosan szép, mégis rendkívül visszafogott dallamvilágot.
A 2007-ben megalapított, instrumentális prog-rockot játszó Thoby Loth nevű zenekarával három soralbumig és egy koncert DVD-ig jutott, de emellett profi dalszerzőként színházi előadások és különböző zenei események megbízására is alkot.
Ha körvonalazni szeretnénk a Temple Of The Stars dallamvilágát, akkor elsősorban a Jethro Tull és Mike Oldfield korai dolgai, illetve az Amorphis melódiái juthatnának eszünkbe. A fuvola miatt természetszerűleg adja magát az összehasonlítás, de a finn muzsikus anyagában is jelen van (ha csak áthallásosan is) a kelta-ír zenei örökség.
Sokszor éreztem azt a nóták hallgatása során, hogy ha egy kicsit beindulnának a gitárok, illetve Tobias Tåg is besúlyosítaná a vokális teljesítményét, akkor a "Nightspirit" korong dalai akadálytalanul alakulhatnának át egy ezredfordulós, Pasi Koskinen fémjelezte Amorphis albummá. Az énekdallamok és -fordulatok is sokszor a legendás finn banda világát idézték meg, de a Temple Of The Stars korántsem metal, sokkal inkább prog-rock, bár tényleg nem sok hiányzik a határ átlépéséhez.
A lemez koncepciója (melyet tökéletesen meg is valósít a finn zenész) a természetben máig jelen levő csoda: az erdei lények, mitológiai szerzetek velünk élnek, ahogy a folyamatosan megújuló, de az ember számára mindig is rejtélyként megmaradó hegyvidékek, erdőségek, szakadékok, hegyi tavak is. Az északi és kelta mondák világa elevenedik meg a "Nightspirit" szerzeményeiben: szinte kézzelfogható az elveszett örökség, a lassan pusztuló természeti szépség visszaszerzése iránti vágy, de ugyanígy jelen van a modern világból történő kivonulás, a csend és a nyugalom megtalálásának szükségessége is.
Akit mindez valamiféle Coelho-féle, Tesco-gazdaságos világmegváltó bölcsesség- és giccsgyűjteményre emlékeztetne, az nyugodjon meg: a Temple Of The Stars - bár vékony mezsgyén egyensúlyoz, de - tökéletes biztonsággal kerüli el a nyálas, hatásvadász, csűrdöngölős, álnépies folk metalt, csakúgy, mint a líra túláradását. A gitárok végig hangsúlyos szerepet kapnak, a refrénre általában korrekt, a dallammenetet ellenpontozó riffelést is kapunk, szóval a "Nightspirit" maximális mértékben fogyasztható bármely metalrajongó számára.
A korong csodaszépen szól: lágy, telt, lekerekített, kiegyensúlyozott a hangzás, a klipek ízléses látványvilága pedig csak tovább bővíti a befogadás élményét. Két megjegyzésem lenne mindösszesen: számomra a nyolctételes, bő negyven perces anyagról nagyon hiányzott egy szigorúbb, komorabb szám, ahol tényleg bedörrentek volna a gitárok és Tobias Tåg is elővehetett volna egy doom/deathes hörgést, hogy ezzel is ellensúlyt képezzen a gyönyörű dallamok mellé.
A másik észrevételem az, hogy a nóták nagyon hasonló szerkezettel bírnak és emiatt egy kicsit egymásba is folynak. A következő lemezen nem ártana némi változatossággal élni: példaként felhozhatnánk Bakos Attila szenzációsan sikerült, 2015-ös lemezét, az "Aranyhajnalt" (kritika ITT), mely hasonló megközelítéssel dolgozik, de bátrabban él a metalosabb elemekkel. Ettől függetlenül ez egy bitangerős bemutatkozás, érdekesebb, szebb és izgalmasabb a folk metal színtér produkcióitól, bár bulizni nem lehet rá fesztiválokon, ez kétségtelen.
9/10
