A svéd October Tide a doom/death metal színtér egyik legalulértékeltebb bandája és egyszerűen fogalmam sincs, hogy miért. Talán a megalakulásuk körülményei miatt, azaz valahogy örökre rajtuk ragadt a Katatonia-mellékprojekt jelzője. 1995-ben jött létre a zenekar, mégpedig az akkori Katatonia-felállás két tagja, Fred Norrman gitáros és Jonas Renske énekes (itt dob + vokál az első albumon) jóvoltából. Bár sokan az első két lemez okán tartják számon őket és utána már kevesebb figyelmet szenteltek a produkciójuknak, az October Tide folyamatosan tartani tudta a színvonalat és minőségi anyagokkal állt elő mindvégig az elmúlt közel negyedszázadban.
Nincs ez másként az Agonia Records által május 17-én megjelentetett "In Splendor Below" című hatodik soralbum esetében sem. A csapat egy bő évtizedes kihagyás után, 2009-ben alakult újjá, amikor Norrman otthagyta anyabandáját, a Katatoniát. Ez az October Tide már teljes értékű zenekarként működött, új felállással. A friss korong azóta már a negyedik a sorban, de a tagcserék azóta sem szűntek meg, így a mostani formációban egyedül Fred Norrman jelenti az állandóságot. Ez az ő együttese, az ő zenei ötletei kerülnek megvalósításra, de igazából minden brigád esetében így van ez, kimondva vagy kimondatlanul: kell valaki, aki saját elszántságával löki előre a dolgokat.
A doom/death stílus kialakulásában hatalmas (gyakorlatilag szinte kizárólagos) érdemeket szerzett Katatonia és a Peaceville kiadó szentháromsága, az Anathema - Paradise Lost - My Dying Bride trió mindegyik tagja ma már teljesen máshol jár karrierjében: a legkacskaringósabb pályát talán a Paradise Lost járta be, de egyikük sem igazán tartott ki kezdeti stílusa mellett. Nos, az October Tide tulajdonképpen csak a megszólalását modernizálta, de ha visszatekernénk az időt olyan huszonöt évvel, akkor az "In Splendor Below" minden probléma nélkül illeszkedne mondjuk az 1995-as felhozatalba.
A csapat egyik legerősebb fegyvere a bandához 2012-ben csatlakozott énekes, Alexander Högbom. Irtózatosan agresszív, domináns hörgése van (néha Johan Hegg is beugorhat a hallatán) és az alstílushoz képest szokatlan élt és keménységet visz a dalokba. Ha valaki a doom/death jelző kapcsán a belassult, depresszív, letargikus atmoszférára tippelne (amúgy jogosan), az October Tide esetében alaposan mellélőne. A svédek sokkal több döggel és energiával játsszák ezt a fajta muzsikát, mint a fentebb említett klasszikus bandák bármelyike.
Ehhez jön még az is, hogy a zenekar igen okosan emel át megoldásokat és zenei eszközöket a rokonstílusokból. A black metal szikársága és kíméletlensége köszön vissza néhányszor a vokálban és az akkordbontásokban, míg a dallamok sokszor kölcsönöznek a göteborgi dallamos death metalból is, így sokszor meglepően változatosak a szerzemények. Ha még azt is hozzátesszük, hogy az atmoszferikusabb részek egyfajta elszállt post-metal hangulatot is hordoznak magukban (lásd az Our Famine tipikusan akkordbontogatós elmélkedéseit), akkor láthatjuk, hogy a dalszerzői minőségre bizony egyáltalán nem panaszkodhatunk.
A tempóval sem lehet különösebb gondunk: a Stars Starve Me, az Envy The Moon vagy a Guide My Pulse kifejezett húzós, döggel átitatott tételek, már természetesen a doom/death keretei között értelmezetten (azért senki se várjon AC/DC-féle lábbeindító ritmusokat). A Guide My Pulse számomra a legkerekebb és legkönnyebben befogadható nóta a lemezen: jó kis koncertfavorit és közönségkedvenc válhat belőle és a zenekar helyében klipet is forgatnék rá, mert kifejezett kislemeznóta-potenciál rejlik benne.
Az October Tide semmi olyasmivel nem állt most elő, amivel ne találkozhattunk volna korábban is akár a saját első két korongján, mégis átkozottul jó hallgatni ezt az anyagot. Kerek, szép, súlyos megszólalás, vérprofi zenészek kiérlelt, míves muzsikája ez és az ezernyi, kutyaütő módra amatőr banda ránk árasztott szennyzuhataga között az "In Splendor Below" igazi gyémántként ragyog ki a szemétből.
Számomra az év egyik legkellemesebb pozitív csalódása a svédek produkciója: abszolút nem számítottam rá, ám annál jobban esik ez a szikár, ólomnehéz érzelmekkel teli album. A doom/death metal legtisztább, klisé-, giccs- és sablonmentes megoldásai sorakoznak itt nyolc tételben, háromnegyed órában. A stílustól ódzkodók is nyugodtan próbálkozhatnak vele, mert a dallamok és a bitang riffek egymagukban meghozzák a kedvet a dalokhoz. 100%-os fémtartalom, rozsdamentes acél: erősen ajánlott anyag!
8,5/10
