Ha egy orosz underground banda az ószláv és finnugor népi mondák és népzene tematikájával próbál valami újdonsággal előállni a doom/death/folk metal színtéren, akkor én bizony automatikusan nyúlok a lejátszógomb felé, mert a magyar őstörténetet az egyik legérdekesebb és máig legködösebb történelmi témának tartom, melynek feltárása manapság kapott új lendületet mind régészeti, mind pedig genetikai szempontból.
A finnugor kapcsolat rendkívül összetett kérdés, melyet máig nem tisztáztak egyértelműen a vonatkozó tudományágak: elválik egymástól a nyelvi eredet és a származás kérdése, miszerint lehet a magyar finnugor nyelv, ha a magyar nép közép-ázsiai türk etnikumú, azaz a történelemben nem túl gyakori, de azért lehetséges nyelvcsere történt. A nyelvtudomány igen meggyőzően igazolja a magyar nyelv egyértelmű finnugor eredetét (jelentős iráni és török behatással, ami a honfoglalást megelőző ezer év alatt következett be a folyamatos egymás mellett élés eredményeként), de az egészen biztos, hogy számos meglepetést tartogat még az egész problematika.
Nos, az orosz Intothecrypt bemutatkozó anyaga június 21-én "Vakor" címmel jelent meg az Ordo MCM kiadó gondozásában és rendkívül érdekes koncepción alapul. A középkori első óorosz államalakulat, a Kijevi Rusz a varég viking nép, a Kelet-Európába telepedő keleti szlávok és az ott helyben élő finnugor népek keveredéséből jött létre a IX. században. A zenekar az óorosz és finnugor népi mondákat elegyíti dalszövegeiben: egy akkori sámán szemszögéből látjuk a történetet, aki a két kultúra keresztútján élve a mágikus rítusokat és hiedelmeket egyaránt felhasználja, így létrehozva valami újat.
Az Intothecrypt nevű zenekar gyökerei egészen az orosz kult underground epikus doom metal banda, a Scald történetéig nyúlnak vissza. A Scald a '90-es évek közepén négy évig létezett, egy soralbumig jutottak, majd énekesük halálát követően feloszlottak. Az együttes hangszeresei megalapították a Tumulus elnevezésű progresszív folk metal formációt (jelentsen ez a besorolás bármit is), de aztán ez a projekt is a földbe állt 2013-ban. Így 2016-ban a Scald korábbi tagsága létrehozta az Intothecrypt nevű death/doom/folk bandát, a fenti tematikára koncentrálva, majd 2017-ben egy négyszámos demóanyaggal álltak elő, melyről több elképzelést és konkrét dalt is átemeltek a debütalbumra.
Bevallom, mindig is hadilábon álltam a folk metal stílussal: az egész színtér 90%-a giccsparádé, afféle tilinkós-nyenyerés lakodalmas fesztiválmuzsika, melyben a népzenét a különböző folkhangszerek bevonásával próbálják autentikusan tálalni a csapatok, de sajnos a zene alapja túlnyomórészt a kelta motívumok és a bajor-sváb vurstlis dallamvilág keresztmetszetében található, bosszantó gyakorisággal. Fogalmam sincs, hogy ez miért alakult így, de tény, hogy az egész szcéna produkciójának többsége egyként jellemezhető a fentiekkel.
Ha egy metalbanda ennyire kihegyezetten építi zenei identitását a külön hangsúlyozott finnugor vonalra, akkor bizony érdemes lett volna a legnagyobb finnugor nyelvű nép, azaz a magyar népzenéjét tanulmányozni, melynek alapja a távol-keleti (kínai, japán) népeknél is meglévő pentatónia (legalábbis az ősi, régi típusú népdalaink esetében).
Sajnos, ennek nem sok jelét tapasztalhatjuk az Intothecrypt zenéjében, ámbár kétségtelen, hogy vannak olyan pillanatok, amikor bevillan valami eredeti, ilyen például a Yavi Sya, Merek! című nóta indítása, a szinte mongol torokénekkel és ha jól hallottam, dorombbal kísért dalnyitás. A félperces intrót követően aztán ez a tétel is belesimul a Bathory viking metalos korszakának dallamvilágába.
A gondom az, hogy minden ilyen zenekar csak a felszín kapargatásáig jut el és a végeredmény egyfajta világzenei katyvasz lesz. Csak a külsőségek, a könnyen megidézhető eszközök szintjén folk metal ez, valódi népzenei hatásokat nem érdemes keresnünk a dalokban.
Az orosz brigád javára írandó, hogy tényleg sikerült egy ködös, regős, kvázi-misztikus atmoszférát létrehoznia a közel egyórás, tíztételes korongon. A tempó is ehhez alkalmazkodik, azaz málházós doom/death nóták cammognak végig az anyagon hörgős énekkel, alkalmanként pedig női vagy tiszta férfi vokállal megtámogatva, ahogy éppen a hangulat megkívánja.
Ilja Tyimasev énekes-basszusgitáros hangját azonban sajnos én már pár nóta után igencsak monotonnak és kissé fárasztónak találtam: egyfajta agresszív szövegmondogatós stílussal rendelkezik, erőteljes és gyorsan kiismerhető hangsúlyozással kísérve, így igen hamar egyformára gyalulja az előadásmódja a dalokat.
Furcsa hibrid tehát az Intothecrypt anyaga: érdekes az alapkoncepció, de nem sikerült a mélyére ásniuk és így csak afféle marketingszövegként funkcionál a dolog, amolyan figyelemfelkeltés gyanánt. Ha nem ismernénk előzetesen ezt a finnugrista vonalat, akkor pusztán a zene alapján az életben meg nem mondanánk, hogy erről van szó. Korrekt a lemez, a hangulata is képes behúzni a hallgatóját, de sokkal többet vártam az előzetes információk alapján (az idióta világzenés-keltás megoldásokért, no meg a Scooby Doo utánérzésű borítóképért pedig három kövér feketepont-levonás jár).
7/10
