Ahogy a burzsoáziának, úgy a német thrashnek is megvan a maga diszkrét bája. Gúny nélkül, de kissé mosolyogva kezdem ezzel a felütéssel, mert a paderborni Toxic Trap új lemezét hallgatva nem tudtam megállni, hogy ne molyosodjak el a jól ismert zenei megoldások hallatán. Gyors, kapkodó ritmus, a dallamot néha el-elkapó, kissé jellegtelen ének, borotvaéles, technikás gitárfutamok, ahogy azt a nyolcvanas évek végén oly sok reményteljes fiataltól hallhattuk. Akkoriban jellemzően minden ilyen zenekar nevének vége –tor, vagy –er volt, tagjaik farmermellényben, szegecselt csuklószorítóval felfegyverkezve nyomultak, és kímélet nélkül osztották az igét…

Azóta sok víz lefolyt Germániában is, s bár a zenei stílus nem tűnt el, némiképp finomodott. Ez elsősorban a külsőségekben jelentkezik, hiszen ma már e tekintetben Németország is utolérte az amerikai elődöket, a legtöbb együttes megjelenése abszolút piacképes. Azonban ami a zenei minőséget illeti…

Nos, ezen lehetne vitatkozni. Kétségtelenül vannak ügyesebb, kiérleltebb, ötletesebb német thrashzenekarok, és mondhatni tapló-egyszerű amerikaiak, én a magam részéről még mindig ez utóbbiakat tartom jobbnak. De itt most a nagy átlagról beszélek, hiszen kivételek itt is, ott is, úgy lefelé, mint felfelé előfordulnak.

Ha összehasonlítási alapot keresünk ehhez a lemezhez, akkor nem szabad olyan dörzsölt, profi zenészek albumához nyúlni, mint amilyen idén volt az Exhorder, a Death Angel vagy az Overkill zenekarok megjelenése. Ez igazságtalan lenne, hiszen náluk a magas szintű technikai képzettség sok apró, mégis fontos tényezővel párosul (ismeretségek, stúdiómunka, anyagi bázis, kiadók, stb.), nem véletlen, hogy ezek a lemezek bombasztikusan hangzanak: minden hangszer a helyén, szépen ki van keverve az ének, szinte lehetetlen belekötni a minőségbe, csak az lehet kérdés, mennyi az új ötlet a régi legendák tarsolyában?

Ezért én egy kisebb vetélytársat hoznék ide, megmérettetésnek. Ez pedig a texasi The Scourge. Ha az általam legutoljára értékelt kiadványukat nézem, mely egy debütáló album, akkor meg kell állapítani, hogy a Toxic Trap még az old schoolnál is old schoolabb, annyira egyszerű megoldások híve, ami manapság már nagyon ritka. Éppen ezért tarthat számot a figyelemre, hiszen ennyire régimódi megszólalást már alig hallani.

Meg kell mondjam, nagyon kellemes élmény volt a "Blood To Water", részben mert felélesztette a régi emlékeket, részben mert nem cifrázta agyon a témákat, ellenben kiadós energiával feszült neki a tételeknek. Összesen nyolc számból áll a kiadvány, valamennyi a gitáros-énekes Christian Zysik szerzeménye, aki jelenleg a banda egyetlen tagja, mivel a 2014-ben alakult csapat többi tagja idén kilépett.

Gyönyörű szólójával kiemelkedik a Siren’s Song, és az Of Wind And Lightning, de összességében a gitárszólók mindegyik számban nagyon rendben vannak. Dallamosak és kellőképpen izgalmasak ahhoz, hogy a lemez ne csak háttérzene legyen. A hangszín, a hangzás, a dinamika, a nyújtások, minden-minden, ami a gitárral kapcsolatos, egészen elsőrangú és minőségi.

Nekem személy szerint a fantáziátlan dobolással, és a seszínű énekkel van némi gondom, és mindkettővel az a baj, hogy meghatározók. A lábgép szépen pörög, de a szimpla cséphadarás nekem már kevés. Jóval több ötletet igényelne ezen a téren minden szám. Az ének amolyan erőteljes üvöltés, death metalba hajló hörgésekkel, szerintem sokat ront az összképen. Amikor instrumentális zenei betétek vannak, akkor bizony nálam a maximum felé hajlana az értékelés pontszáma, de ahogy belép az ének, rögtön visszaesik olyan hetes körülire a színvonal. Pedig nem annyira rosszak az énekes adottságai, csak nagyon-nagyon keveset hoz ki magából.

Azt is elárulom, ha egy kicsit szabadabban elszakadhatok a thrash iránti kötödésemtől, hogy egy instrumentális gitárlemezt nagyon szívesen meghallgatnék ettől a sráctól, mert a szólózása egészen kiváló. A helyében felvenném a kapcsolatot a Mekong Delta/Watchtower/Coroner zenekarok tagjaival, hátha rábólintanának egy projektjellegű közreműködésre. Mert a hatodik Toxic Trap szám (Clash With Life) már erősen leveri a lécet ének tekintetében, miközben zeneileg abszolút rendben van. Egy technikás, kreatív dobossal, egy hasonló adottságú basszerrel Zysik csodákat művelne, ebben biztos vagyok.

Nagyjából ennyi lenne minden észrevétel a lemezanyaggal kapcsolatban, adott egy tehetséges dalszerző-gitáros, aki feltehetően Destruction, Kreator, Sodom lemezeken nőtt fel, és mivel rajongása irántuk a mai napig nem múlt el, így a Toxic Trap életben tartása sem jelent számára komoly feladatot, de talán érdemes lenne más vizekre is eveznie vagy esetleg egy énekest alkalmaznia a zenekarban.

7/10