Az indusztriális, death és klasszikus heavy metal elemeket ötvöző olasz Geschlecht debütáló albumáról nem csak azért volt nagyon nehéz beszámolót írni, mert az ünnepek között rokontalálkozók, baráti összejövetelek, telített zsírsavak és felesleges kalóriák tömkelegében fuldokolva addig se jutottam el, hogy bejelentkezzek a számítógépemre. Hanem azért, mert az olasz kvartett Eclipse Records által kiadott lemezén nagyon nehéz fogást találni. A „New Load Continue” túl egyhangú ahhoz, hogy dicsérjem, de mindent összevetve túl jó ahhoz, hogy komolyabban belekössek.
A langyos embert a Jóisten is kiköpi, hangzik a mondás, és nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, de én hasonlóan viszonyulok a langyos lemezekhez is. A legjobb eshetőség, ha igazi remekművet vagy csiszolatlan gyémántot kapok; ezekről a lemezbeszámolókat nem csak áldásos munka megírni, de előfordul, hogy a munkatársi kapcsolatból románc lesz, és a kritizálásra kapott lemez a lejátszási listámon végzi. Ennél csak egy fokkal nehezebb, de még mindig jó móka az, ha olyan anyagot kapok az asztalomra, mely hagy maga után kívánnivalót: ilyenkor a hiányosságokba bele tudom mélyeszteni a fogaimat, és egy cikk erejéig marcangolhatom a szerencsétlenül járt lemezt.
A Lacuna Coilból ismert Richard Meiz rendezésével létrejött Geschlecht azonban a harmadik, legnehezebben feldolgozható kategóriába került nálam. Az első pár számot hallgatva úgy voltam vele, hogy hm, ez elég menőn hangzik, akár még jól is elsülhet! De az album hátralevő részén nem történik változás; nincsenek kiemelkedő számok se hosszban, se stílusban, se minőségben, a lemeznek nincs íve, a számok közti szüneteken kívül nincs, ami megkülönböztesse egymástól az előző dalt a következőtől. Na, kritikusként innen szép nyerni.
Alapvetően a stílusirányzat, melyen a brigád 2016-os alakulásakor elindította magát, jó. Kemény, hörgős zenét játszanak, de a riffek időnként indusztriálisba, vagy (például a Home Sweet Home-ban) nu metalosba csúsznak. Tiszteletét teszi még a death metal is; a vokál egy az egyben halálhörgés, és némelyik dal kifejezetten a dallamos death stílusába sorolható az epikus gitártémákra hörgött refrénekkel. Összességében az olaszok létrehoztak egy olyan ötvözetet, mely felhasználóbarát, szórakoztató, és könnyű vele építkezni.
Ami azonban nem tetszett például, az a vokál használatának milyensége. Amedeo Finati az elvárt minőségben hozza a karcos, öblös death éneket. Nem többet, nem kevesebbet. Azonban ez hamar egyhangúvá válik, mert emberünk orgánuma nem elég egyedi ahhoz, hogy tiszta ének, scream vagy a hangszínnel való játék nélkül is fenn tudja tartani az érdeklődésünket. Talán részben ez is felelős az album menet közbeni ellaposodásáért. Egy idő után olyan érzésünk lesz tőle, mintha azt a diákot látnánk-hallanánk, aki a csoportosan végzendő projektfeladatban a többiek szorgalmára építve potyázik egész órán.
Mert a többiek szorgalmára tényleg lehet építeni; legyen szó a Cursed power metalba illő epikus szólóiról, a Bloodmoon harapós, indusztriális riffjeiről vagy a The Power Of Five jól headbangelhető, fürge témáiról, Amedeo Casale mintha két ember helyett dolgozna. Azonban sajnos ez is kevés ahhoz, hogy hosszabb ideig fenntartsa a hallgató érdeklődését.
Egyvalami azonban a kissé lapos számok megmentésére siet, ez pedig az album egyedi tematikája. A "New Load Continue" ugyanis konceptlemez, minden szám egy történetet mesél el. A történet pedig valahol a fantasy és a sci-fi határmezsgyéjén mozog: a sztori főhősét magába szippantja egy videojáték, melyben tűvé kell tennie az egész világot egy mágikus kőért, melynek erejével aztán meg tudja törni az átkot, mely ennek az elképzelt világnak az öt nagy harcosát harcképtelenné teszi.
Tehát a szövegek témáját nem érheti az a vád, hogy fantáziátlanok lennének. Sajnos azonban szövegkönyvre lenne szükség ahhoz, hogy ezt az album hallgatása közben is érzékeljük; a death vokálok sajnos sosem artikuláltságukról voltak híresek. A srácoknak ez a legelső stúdióalbuma; mivel hangszeres tudásból és lelkesedésből nincs hiány, úgy gondolom, lesz ez még jobb. Egyelőre azonban azt tudom mondani, amit az ilyen nehezen megfogható lemezeknél szoktam mindig: ha szereted ezt a stílust, akkor a Geschlecht stabil minőségben fogja neked szállítani a hallgatnivalót. Ha viszont nem, akkor ne velük próbálj meg beleszeretni, tartogat ennél izgalmasabb dolgokat is ez a műfaj.
7/10
