Rozsdagyár

MÁDRA – Bittersweet Temptation To Disappear Completely (2019)

2020. január 04. - Chloroform Girl

madra_cover.jpg

A Hænesy tagjai (2018-as albumukról ITT írtunk) és a Slytractből ismert Galántay Tamás által létrehozott, Mádra névre hallgató projekt közel sem a klasszikus zenei alkotások közé tartozik, ahogy ezt már az album koncepciója is sejteti. A félórás játékidejű „Bittersweet Temptation To Disappear Completely” mindössze négy dalból áll, a gyakorlatilag dalszöveg nélküli darabok pedig olyan módon alkotnak egy képet a hallgató fejében, mely fura átmenetet képez a zene, a költészet és a festészet között.

Bizonyos értelemben véve az album besorolható a klasszikus black metal skatulyába. Az attribútumok megvannak: analóg módon felvett dobok és már-már a háttérzajba olvadó károgós vokálok, az albumot pedig, ha nem is egy észtországi barlangban, de mindenesetre otthon keverték, ezáltal megőrizve az anyag eredeti hangzását és kizárva minden külső tényezőt, mely esetleg befolyásolhatná a végeredményt.

Másfelől viszont pont, hogy elszakadtak a jól bevált kliséktől, és egy egészen egyedi ösvényre terelték az élő előadásra egyáltalán nem szánt, atmoszferikus doom-black anyagot. A darabok zeneileg lényegesen kevésbé karcosak, mint az átlagos black metaltól elvárható lenne; kiemelt szerepet kap például a zongora, a vokálok és a dobok is a háttérben maradnak, és a megszokott tremoló pick technika is valahogy bágyadtabb, kevésbé torzított, sőt időnként csak egy-egy húron, szinte torzítás nélkül szólal meg.

Ettől függetlenül azonban az album befogadása nem egyszerű. A félórás korongot csak egyben, elejétől a végéig van értelme meghallgatni. A dalok – a rövidebb, akusztikus gitáros intró Depart pt. I-et leszámítva – egymástól nehezen megkülönböztethetőek, nincs egymástól eltérő karakterisztikájuk, inkább működnek egy regény egymást követő fejezeteiként, mintsem egy verseskötet darabjaiként. A szerzők az album tematikájaként elődeink modern kor előtti életének küzdelmeit és kudarcait jelölik meg, egy olyan világot, amelyet még az Istenbe és a sorsba vetett hit definiált. Az album azonban egyértelműen jobban koncentrál az atmoszférára, mint a tartalomra.

Az atmoszféra, melyet megteremt, viszont sötét, istenkáromló szövegek és ütvefúró erejű duplázó nélkül is sokkal kietlenebb, mint amit az átlagos arcfestéses-tökig szegecses black metalos kollégáktól megszoktunk. A kimért tempó, a kásás hangzású dobok, az egyházi témájú hangbetétek és a háttérben fel-feltörő tagolatlan, fájdalmas üvöltések egy bizarr, modern kor előtti halottas menetet idéznek fel a hallgatóban.

Fontos kiemelni az albumon az egyházi motívumok használatát. Nem új, hogy a black metal a keresztény témákat hívja segítségül, gondoljunk csak akár az azóta kettéhullott Batushkára; a maszkos lengyel brigád nemes egyszerűséggel ortodox zsoltárokat citál dalaiban, mellőzve mindennemű sátáni toposzt, és mégis elképesztően sötét légkört képes teremteni. A Mádra is hasonlóan járt el. Felcsendülnek többek között gregorián dalbetétek, egy Rózsafüzérolvasás részletei, az Üdvözlégy Mária; azt hiszem, ez az első alkalom, hogy black metal albumkritika írása közben hasznát veszem tizenkét évnyi katolikus iskolás múltamnak.

A szövegek nincsenek kifordítva, kicsavarva, az imákat nem írták át a Ghost Satan Prayeréhez hasonlóan úgy, hogy Isten helyett a Sátánt dicsőítse, mégis hátborzongató hatást keltenek. Tinédzserkoromban misén ülve a húgom jegyezte meg nekem, hogy a ministránsok összehangolt mozgása és az egész rituálé mennyire ijesztő lehet valakinek, aki nem tudja, miről van szó. Valószínűleg ez a vallást nem gyakorló emberek előtt rejtélyesnek tűnő kimért, ünnepélyes, fegyelmezett világ az, ami miatt az egyházi betétek ennyire jól működnek black metallal keverve.

Nem csak a szövegek, de a zene ellenében is az atmoszférakeltésre kerül a hangsúly. Nincs különösebb technikázgatás, a sokszor csak egy húron pengetett gitártémák a háttérbe kerülnek, a duplázó csak időnként kerül elő, akkor sem észveszejtő tempóban, a kísérteties vokálnak pedig legtöbbször nincs sok köze a black metaltól megszokott károgáshoz; szöveg nélküli fájdalmas üvöltések hagyják csak el az énekes torkát. Az jut eszembe róla, amikor egy barátom, aki éppen nagyon sok stressz alatt állt, azt panaszolta nekem, hogy legszívesebben elbújna egy hangszigetelt szobában, és addig üvöltene, amíg a torka vérezni nem kezd. Én pedig, mint igazi sznob, annyit feleltem neki, hogy akkor nagyon rossz a technikád. Azonban itt kicsit úgy érzem, valami hasonló történt; elképzelhető, hogy az extrém vokált oktató énektanárok húznák a szájukat a csak A.-ként aposztrofált énekes technikájára, de a nyomasztó atmoszféra megalkotásához ez volt a tökéletes választás.

A zongora kiemelt szerepbe helyezésével kiváló, jeges légkört lehet teremteni, ahogy ezt többek között a My Own Private Alaska is bizonyította annak idején. Ezzel a fegyverrel élt a Mádra is, viszont közel nem használták ki a nyolcvannyolc billentyű adta lehetőséget, hallás alapján a zongorát csak egy szólamban, mintha csak egy kézzel szólaltatnák meg. Ez azonban semmit nem vesz el a hangzásból, az egyszerű, szinte improvizatívan fel-alá futkosó dallam meditatív hangulatot kelt a dobok, kórusbetétek és a rideg vokálok teremtette kietlen univerzumban. A "Bittersweet Temptation To Disappear Completely" egy jól átgondolt, ihletett, a modern post-black katyvaszból kiemelésre méltó darab lett.

9/10

haenesy_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4015393046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2020.01.04. 23:41:04

Azt írod: "azonban az album befogadása nem egyszerű."
Én csak azóta hallgatom, amíg végigolvastam a kritikát és bizony engem már megvett.
Ezt az albumot majd végig KELL hallgatni.
süti beállítások módosítása