Rozsdagyár

NERO DI MARTE - Immoto (2020)

2020. február 16. - Mr.Zoom

a0495241320_10.jpg

Jelentős lépést tett önmaga fejlődése érdekében a 2007-ben alakult bolognai Murder Therapy, amikor öt év együtt zenélés után átlényegült a mai formájába, és felvette a Nero Di Marte, azaz magnetit nevet. Itt nem annyira a frappánsan hangzó névre gondolok (a magnetit a természetben előforduló egyik legkeményebb, legsűrűbb vasérc), bár az előzőhöz képest ez is nagy eredmény, hanem az egész koncepció, maga a stílus is sokkal kifinomultabb, érettebb lett.

Beszélhetnénk itt a szövegekről, az énekstílusról, a zenei összetettségről, gyakorlatilag bármiről, az együttest minden téren mintha kicserélték volna. A Murder Therapy "Symmetry Of Delirium" című első és egyetlen nagylemezén még vaddisznó módon hörögték el a mondanivalót, melyből éppen csak szavakat lehetett érteni (talán nem is baj, ha megnézzük, mennyi ocsmányságot hordtak össze például a Tales Of The Bizarre című tételben). Az akkori műfaji megjelölés még modern black/death metal volt, míg a most megjelenő "Immoto" album már olyan címkéket kapott a kritikusoktól, mint progresszív metal, experimentális metal, post-metal, vagy technikás death metal.

Mindegyik elnevezés igaz valahol (a death mondjuk hmm… határeset?), a csapat jelenlegi arculatát én magam így határoznám meg: művészi vénájú, intellektuális zúzda-brigád, olyan emberek egysége, akik szeretik a váratlan meglepetésekkel teli zenei megoldásokat, és nyilvánvalóan ilyen szemléletet várnak el a hallgatóságtól is.

Mindössze hét szerzemény kapott helyet a sorrendben harmadik nagylemezen, de ezeket így egyben meghallgatni nagyon nehéz, talán nem is érdemes ezzel próbálkozni. Alaposan próbára teszik a befogadási képességeinket, még egy-egy kompozíció (nevezzük így) elfogyasztása is erőpróbát jelent, én mégis javasolnám mindenkinek, hogy bátran tegyen próbát velük, mert rengeteg jó ötletük van, és a kidolgozás minősége is hibátlan.

Ének tekintetében maradt valami a régi hörgős időszakból is, azonban ezeket a durvulásokat kiválóan ellensúlyozzák a szelíd, álmodozó hangulatú vokális betétek vagy éppen az opera-jellegű szólamok, miközben a delíriumba hajló üvöltések is vissza-visszatérnek. Mindezekért felelős a banda frontembere, Sean Worrell, aki az ének mellett gitározik is. További tagok: Andrea Burgio - basszus, Francesco D’Adamo - gitár, Gulio Galati - dobok.

Talán a legrágósabb falatot tették fel nyitószámnak a srácok, a címe Sisyphos: akit ennek brutalitása nem riaszt el, annak a továbbiakban már könnyebb dolga lesz. Számomra az igazi szépségek és mélyebb tartalmak a második tételtől kezdődnek. A L’Arca szerintem az igazi nyitánya a lemeznek, a Sisyphos inkább amolyan kapu, amelyen át meg kell közelítened az olasz szobrászok különös csarnokát, ahol már várnak rád a bizarrnál bizarrabb, mégis lenyűgöző kiállítási darabok.

A harmadik dal a címadó szerzemény, ebben egyfajta fájdalmas őrlődés váltakozik a pihentebb, elmélyültebb vokális megoldásokkal, ennek megfelelően kapunk az arcunkba zúzást és lebegést egyaránt. Az énekdallamok elképesztően egyediek, ami különösen nagy dolog, ha belehallgatunk a már említett Murder Therapy korábbi munkásságába, amelyben ennek a mostani kifinomultságnak nyoma sem volt.

De hát az évek múlnak, s úgy tűnik, nem múlnak el hiába, mert közben sokat tud változni az ember ízlése, és az azon keresztül lecsapódó művészete is. A dalszövegekben, melyek kivétel nélkül olaszul íródtak, nem találunk direkt utalást semmilyen borzalomra, inkább az emberi faj jelentéktelenségét és esendőségét hangsúlyozzák a végtelennel szemben. Az együttes tagjai a privát szférától eltávolodnak, kozmikus távlatokban gondolkodnak, ezért nem könnyű bármi megfoghatót találni a szövegeikben. Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, a szöveg itt inkább azért van, hogy az énekdallamok mégis valamire illeszkedjenek, és nem fordítva.

Az ördög háza (La Casa Del Diavolo) című tételben maga a sátán szólal meg, mintegy megfenyegetve bennünket, hogy még visszatér hozzánk, jobb, ha tudjuk… Hát most már tudjuk. Egyébként ennél a dalnál hasított belém a kérdés, hogy vajon nem egy rock-operát vagy metal-operát hallgatok-e? Bár nem találtam erre vonatkozó utalást, mégis úgy érzem, ilyesmi lehetett a végcél. Egy extrém, képzeletbeli rockelőadást láttam lelki szemeim előtt ahol öltönyös urak és hosszú szoknyás hölgyek tombolnak az őket mágnesként vonzó gitártémákra. Jobban is illene egy ilyen szabadtéri előadásra ez a zene, mint rockklubokba, ahol az esetlegesen gyanútlan közönség csak áll és néz, hogy mi ez?

A lemez végéhez közeledve előbb kapunk egy kis kegyelmet az Irradia formájában, amely az egész album leginkább emészthető falatja, egy pihentetőbb, könnyedebb darab: doomba hajló basszusfutamok keringenek a levegőben, suttogások és beszédfoszlányok váltakoznak, ebből bontakozik ki az idegtépés  majd zárásként jön a La Fúga, melyben hozzávetőlegesen a pokolraszállás élő, egyenes adásban történő közvetítése zajlik. Húsba vágó gitárok, és szeletekre aprító dobtémák kapnak el, s tesznek teljesen megsemmisültté. Ezalatt mindvégig elegánsan és ízlésesen, de kíméletlenül gyötörnek az olaszok. „Bocsássa meg nekem a világ, szeretem a hegedű szavát” mondja a magyar nóta, hát bocsássa meg nekem a világ, de ezt az embert próbáló, ötszöri, hatszori meghallgatást igénylő lemezanyagot én mostanra egészen zseniálisnak érzem, még azt is mondanám, hogy tökéletes.

Megközelítőleg hat teljes évet dolgoztak rajta a zenészek, de ez érződik is a szerzemények tekervényes összetettségén, nincs egyetlen 4/4, nincs egy állandó tempójú dal, nincs egyetlen elkoptatott klisé, ellenben folyamatos, fokozatos állandó pulzálás van, mint amikor egy vulkánkitörés után már kihűlőben van a magma, de a felszín alatt még heteken át tart az utóműködés, egymásnak feszülő roppant erők küzdenek, és még a kürtőből is kifröccsen egy adag izzó láva... Nem tudom, mi a kerek tízes, ha nem ez? Abszolút mai, ízig-vérig modern, kompromisszummentes rockzene, olyasmi, ami nem minden nap kerül boltokba. Szeressétek.

10/10

nero_di_marte.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7215476882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása