Rozsdagyár

RINGS OF SATURN - Eddigi legbrutálisabb lemezükkel érkeznek Budapestre

2020. március 05. - Felicium

thegidimtour.jpg

Az amerikai “aliencore” zenekar "Gidim" című új lemezével érkezik Budapestre. Lucas Mann és bandája zenéje ezúttal minden eddiginél súlyosabb és agresszívabb anyag lett. Intergalaktikus lemezbemutató március 9-én a Dürer Kertben.

A csillagközi lények kapcsolatba léptek Lucas Mann-nal és megnyílt egy interdimenzionális portál, köszönhetően Mann gitárhúrtépő tehetségének. Ezután még éveken keresztül tárgyaltak Mann-nal archaikus sumér nyelven az inváziós terveikről, akit arra késztettek ezek az utasítások, hogy válaszként zenét szerezzen. Így kezdődött a Rings Of Saturn sztorija -  legalábbis a zenekar biográfiája szerint -, mindenesetre a death metal együttes 2009 óta sorra jelenteti meg technikás lemezeit. A debütáló Embryonic Anomaly-t három lemez követte, majd tavaly év végén megérkezett a "Gidim" is. Az új korong a zenekarra jellemzően hozza az aliencore, azaz a földönkívüliekkel kapcsolatos témákat, miközben nagyon durva, disszonáns, gyakran meglepetésszerű váltásokkal, hörgésekkel és sikolyokkal lékelik a koponyákat. A Rings Of Saturn tavalyi teltházas bulija után pedig most ismét Budapestre érkezik, ráadásul nem semmi társaságban: az Enterprise Earth, a Traitors és a Brand of Sacrifice lesznek partnereik a fejleszedő metál buliban március 9-én, a Dürer Kertben.

Időpont: 2020. március 9. 18:30
Helyszín: Dürer Kert
Jegyárak: 4.500 / 5.000 Ft
Elővétel: ITT
Facebook-esemény: ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1315506594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása