Ha valaki aktuálisan képben van a nemzetközi, de főleg brit deathcore, technikás death metal és metalcore történésekkel, akkor már nagyon várhatta a Viscera bemutatkozását. A banda ugyanis afféle -core szupergroup: Jamie Graham, a death/thrash alakulat, a Sylosis és a progresszív metalcore brigád, a Heart Of A Coward korábbi frontembere hozta össze a projektet iparági veteránokkal és március 6-án "Obsidian" címmel meg is jelent a debütalbumuk.
A zenészek nem kisebb formációkból érkeztek, mint az Abhorrent Decimation, a Martyr Defiled, a Nervecell és a Surfaces, szóval harcedzett profik egyesítették erőiket. A kiadóhoz történő leszerződést mondjuk nagy mértékben segíthette, hogy Jamie Graham pont azt a Unique Leader Records istállót menedzseli, mely ismert otthona a hasonszőrű brigádoknak, de ne legyünk ennyire rosszmájúak.
A Viscera 2019-ben jött létre és ez azért is meglepő, mert Jamie Graham 2017 márciusában kifejezetten azért szakított a Heart Of A Coward tagságával, hogy a munkájára és a családjára koncentrálhasson és úgy tűnt, hogy ki is vonul az aktív zenészlétből. De a vér nem válik vízzé: elég hamar összerántotta új zenekarát és szerintem ez sokak örömére történt így.
A Viscera produkciójában a felsorolt korábbi bandák zenei világa köszön vissza, mégpedig mixelve, jól megkeverve és totálisan a ma hangzásához és igényeihez igazítva: tulajdonképpen egy tökéletesen a trendekhez igazodó, százszázalékos zsánerlemezt kapunk és hogy ez aztán mennyire üdvözlendő, azt mindenki döntse el saját maga.
Minden összetevőből a legmarkánsabb elemeket használták fel a britek: a deathcore az ultrabrutális, súlyos, pincemély hörgéssel teli verzékkel, a technikás death metal a szélvész módjára le-fel száguldozó, skálázós, arpeggiókat felhasználó gitárszólókkal, míg a metalcore a rendkívül érzelmes, dallamos refrénekkel és a nyakcsigolya-zúzó breakdown-okkal szerepel itt.
Vannak kifejezetten jó ötletei a csapatnak: az Immersed In Ire középrészén például a szaggatott, dallamos gitárjáték érdekes és Jamie Graham vokális előadásmódja a stílushoz képest meglepően változatos, szóval érezhető, hogy apait-anyait beleadott a bemutatkozásba a szigetországbeli zenekar. A Lamb To The Slaughter a másik klipes dal és ez nem is véletlen: a melo-death dallamokkal dolgozó tétel kifejezetten dinamikus, magával ragadó nóta, ráadásul a szóló is finomra sikerült. Ez a két szerzemény az, amelyik egyértelműen kiemelkedik a korongról.
Az "Obsidian" azonban kilenc dal keretében harminchét perces játékidővel rendelkezik, de én bizony a korong felénél kezdtem azon kapni magam, hogy kissé üveges szemmel magam elé bámulok és úgy ment el mellettem három-négy szám, hogy egy másodpercet sem tudok felidézni belőle. Szorgalmasan és bűntudattal telve tekertem vissza a lejátszót, de a helyzet semmit sem változott azóta sem, pedig már legalább egy tucatnyi alkalommal pörgettem végig az anyagot.
A gond még csak nem is a britekkel van, hanem a stílussal. Ez a metalcore-deathcore elegy olyan szinten vált túljátszottá az elmúlt tizenöt évben, hogy nulla, azaz zéró esély van arra, hogy egy ilyen produkcióval 2020-ban ki lehessen tűnni az iszonyatosan túlzsúfolt mezőnyben. Ez a lemez valamikor 2007 környékén hatalmas sikert arathatott volna, de ma egész egyszerűen semmiféle újdonsággal nem bír. Kicsit amolyan Don Quijote-érzésem van: mintha egy generációval lekéste volna a Viscera a bulit és egy már letűnt stílust próbál megélni akkor, amikor már mindenki odébbállt a színtérről.
Ahogy a régi bölcsesség tartja: az utolsó talpon maradt patkókészítő műhely gyárthatta a világon a legjobb patkókat. A Viscera csillagos ötösre vizsgázott a metalcore-iskolában, de lehet, hogy ő végzett utolsóként a képzés keretei között. Hiába csillog-villog minden, tökéletes a stúdiómunka, profik az előadók, centire, patikamérlegen kimérve van itt minden, amiről metalcore-rajongó csak álmodozhat, én bizony semmi eredetiséget vagy önálló hangot nem találtam itt.
Szó szerint bandák ezrei játsszák ugyanezt ugyanígy: aki tényleg elvakult híve a szcénának, annak minden bizonnyal tetszeni fog a Viscera bemutatkozása, de erősen kétlem, hogy nagyobb visszhangot vetne az "Obsidian". Ahhoz túlságosan lepolírozott, fröccsöntött korong ez, mely sajnos tökéletesen belesimul az egyenprodukciók garmadájába.
7,5/10
