Rozsdagyár

HUMAN ANIMAL - Interjú egy vadállat amerikai banda énekesével

2020. április 12. - Mr.Zoom

live_vincent-gonzalessss.jpg

Az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése számomra az amerikai Human Animal zenekar debütáló albuma volt, melynek címe: "The First Four Winters”. Ez a 2016-os anyag a mai napig hatalmas kedvencem, ezért szeretném bemutatni a zenekart a magyar hardcore rajongóknak.  Már csak azért is, mert az Erie környékéről származó együttes új megjelenése, a ”False Realities” máris robbanásra kész. Április 10-én adták ki, így tökéletes az időzítés ahhoz, hogy kicsit kiterjedtebb képet kapjunk a zenekarról. A csapat frontembere, a markáns hangú énekes, EMS válaszolt kérdéseimre.

Mit kell tudni rólatok dióhéjban? Hogy indult a csapat annak idején?

Mindenekelőtt nagyon köszönöm a korábbi lemezünkre vonatkozó kedves szavaid! 2012 elején kezdtük el ezeket a dalokat írni: valójában ez a zenekar régi barátokról szólt, akik különböző formációkban mind zenéltek, tehát ebből adódóan mi sokat lógtunk és alkottunk is együtt, de semmi több. A próbák felén csak azzal töltöttük az időt, hogy szórakozzunk egymással, új együtteseket mutassunk meg online, és mindenféle hülye cuccokat nézzünk a YouTube-on. Ez a lemez alapvetően néhány olyan kislemezünkből állt össze, amelyeket korábban kiadtunk. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer írunk egy teljes hosszúságú anyagot, és tessék, most itt tartunk ... A "False Realities” sok hónapos kemény munka után végre elkészült! Azt hiszem, ez valóban bennünket képvisel, és azt a zenét, amelyen felnőttünk.

Nem túl gyakori az olyasfajta bandaalapítás, mint a tiétek: egy basszusgitáros, aki mikrofonra vált, egy dobos, aki egyszer csak elkezd gitározni, hogy van ez? Miért nem maradt mindenki a saját hangszerénél?

Felcserélni a cuccokat és a szerepeket eleinte nagyon vad ötlet volt. Én például elég nehezen emlékeztem minden szövegemre, ha-ha... Minden előadás előtt kicsit pánikba estem, és fel kellett ugranom a telefonomon a Bandcamp-oldalunkra, hogy vágjam őket. Ezt megelőzően majdnem két évtizeden át basszusgitáron játszottam különféle együttesekben, tehát nagyon jó érzés volt kijönni a kényelmi zónámból. Adam régi zenekarai, amelyekben dobon játszott, véget értek és azt hiszem, egyszerűen csak ráunt a dobolásra (annak ellenére, hogy elképesztően jól üt). Nagyon szeretett volna gitárrészeket írni, és szórakozni vele kicsit. Bobby mindig is dobos volt, de felépített egy csodálatos stúdiót, így valójában vállalta a zenekar hangmérnöki szerepét is. Nyomon követte minden dalunk, amelyet valaha rögzítettünk, és minden alkalommal hozzátett valamit ezekhez.

Azt hiszem, hogy az egyik legfontosabb katalizátora annak, amit csináltunk, az volt mindenki számára, hogy valamennyien egyfajta furcsa átmeneti helyzetbe kerültünk a régi projektekkel kapcsolatban. Tudod, mindig szomorú feloszlani/elhalványulni látni egy régi együttest, amelynek része voltál. Mindannyian szó szerint ebbe a nehéz helyzetbe kerültünk, még a Human Animal megkezdése előtt. Azt mondanám, hogy úgy voltunk vele, jobb rögtön fejest ugrani egy újabb zenekarba, mint visszatérni a régibe, ahol a sok erőfeszítés hiábavalónak tűnt már, így mindannyian egy meglehetősen nyomasztó időt zártunk le az életünkben.

Ehhez képest meglepő, hogy a Human Animal nem úgy szól, mint egy csináld-magad zenekar. Mintha mindig is profik lettetek volna, olyan a hangzás. Ennek mi a titka?

ems_vincent-gonzalesok.jpg

Mindannyian rengeteg stúdió-tapasztalattal rendelkezünk, akár egy garázsban, akár egy szuper divatos stúdióban Manhattan belvárosában vagy éppen New Yorkban. Többségünk azonos zenei ízléssel bír, és igazán nagy hangsúlyt fektetünk a hangzásra, jól felszerelt, nagy stúdióban dolgozunk, ezért nagyon feszes, jól hallható a hangzásunk élő környezetben is. Azt hiszem, ez valami olyasmi, amire mindig is vágytunk, már a régebbi együtteseink megalakulása óta. Ez egyébként szó szerint egy csináld-magad folyamat. Időnként kapunk egy kis segítséget néhány jó baráttól, megosztják velünk a felszerelést vagy tanácsokat adnak, ilyesmi.

Bobby egy haverja, Shawn (aki gitározott az Erie metalcore legendában, a Red Sky-ban) segített sok korábbi cuccunk keverésében, és új dolgokat is tanított Bobnak a stúdióval kapcsolatban. Van néhány újszerű trükkünk, de semmi extra, semmi őrület. Azt hiszem, onnan jön a hangzás, amilyen zenéket hallgattunk rég, és amelyekkel mostanság a nap folyamán találkozunk. Ezek befolyásolják együttesünk hozzáállását és az elképzelésünket. Magas elvárásaink vannak önmagukkal szemben, és minden új kiadványunknak előre kell mutatnia az előzőekhez képest.

Az a 2016-os album bombasztikusan sikerült! Milyen visszajelzést kaptál erről? Régóta hallottam ilyen őszinte, hiteles, dallamos hardcore zenét, talán a H2O utolsó lemezén... A saját skálátokon mérve mennyire vagytok sikeresek jelenleg?

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy számos kisebb kiadó a világ különböző részein megjelentette néhány dalunkat. A Panda Claw (Kalifornia)  és a Bound By Modern Age (Németország) készítette az általad említett CD-t és kazettát. A reakció nagyon jó volt. Meglepő módon a CD-k élőben továbbra is nagyon jól eladhatók. Elismerő e-maileket és megrendeléseket kaptunk a webhelyünkön keresztül. Szeretem azt látni, ahogy a cuccok a világ minden részére eljutnak. Ez nagyon izgalmas.

Azonban az évek során még nem játszottuk ki a lapjainkat. Úgy érzem, hogy sok körben még mindig gyakorlatilag ismeretlenek vagyunk. Nem szerződtünk elismert, nagy kiadóhoz, és nem vagyunk képesek különálló, hosszú, kiterjedt turnékra, így sok esélyt passzolnunk kell. Azt gondolom, hogy folytatnunk kell a dolgunkat, így az emberek talán megtalálnak és megkedvelnek minket. Azt is tudom, hogy nem éppen a legnépszerűbb, kemény hardcore-t nyomatjuk. Egyesek számára túl lájtos, megint másoknak túl nehéz. De ez rendben van, olyan zenét készítünk, amelyik tetszik nekünk. Határozottan szeretnék egy csomó más helyet is megcélozni a műsorok kipróbálására, mint amilyenek például az USA nyugati és déli területei. Annak is hosszú ideje már, hogy bárki közülünk Európában járt volna. Határozottan tehetnénk néhány apróbb turnét oda is. Japánba is mindig el akartam jutni.

Nem tudunk sokat az Erie környéki hardcore-színtérről itt Európában. Jellemzően a New York-i, washingtoni, bostoni bandák az ismertebbek a műfajban. Kérlek, mutasd be egy kicsit ezt a közeget!

Az Erie-központú zenekarok fénykora a '90-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig tartott. A helyi fellépők 300-1000 nézőt voltak képesek bevonzani a kis klubokba, és az egész közeg valami fantasztikus volt. A dolgok az évek során elhaltak, ahogy a helyszínek cserélődtek, s a különféle nívótlan trendek is keresztbe tettek nekünk. De akad egy maroknyi zenekar mostanság is, ők nagyszerű dolgokat készítenek. Néhány kedvencem csak így kapásból: xRepresentx, Subdue, Bushido Code, Shattered Utopia, Shiver, Mala Sangre, Maniacal Device, Fog Giant, Half Glass és No Comply. Ezen bandák legénységeinek ízlése a kipróbált, valódi hardcore-tól a metalos behatásokon át a gyors, energikus punkig, és a nagyszerű dallamos, ringató indie-cuccokig terjed. Kivétel nélkül mind mosolyt csalnak az arcunkra, és félelmetes emberekkel vannak tele. Ha van időtök, keressetek rájuk! Sajnos biztos vagyok benne, hogy kifelejtettem valakit…

Érdekes a zenekarotok neve, van benne egy rövidke üzenet. De inkább nem fejtegetném, áruld el, honnan származik a név? Beszélhetnél a dalszövegekről is. Mit értesz a "Hamis valóság" (False Realities) lemezcím alatt?

Néhány hónapja már zenekar voltunk, mielőtt bármilyen névvel elő tudtunk volna állni. A cimborám, Swisher és én viccelősen mindig intelligens barlanglakóknak neveztük magunkat. A Biohazard hatalmas inspirációt jelentett néhányunknak, én nagyon szerettem az egyik régi számukat, a Human Animal-t, és úgy éreztem, hogy ez jól kapcsolódik a modern neander-völgyi ötletéhez.

Ráadásul olyan ostoba hangzású, hogy emlékezetessé teszi. Szövegileg az új lemez sok olyan témával foglalkozik, amelyek a társadalmi szerepvállalásról szólnak. Megpróbálok pozitív megközelítést alkalmazni a világgal szemben, inspirálni akarok, hiszem, hogy jobbá kell tenni a dolgokat mindenki számára egyénileg, ami viszont egy jobb társadalmat hoz létre. A dalok nehéznek és ijesztőnek tűnhetnek azok számára, akik nem ismerik ezt a zenei műfajt, de határozottan jelen van az optimizmus egy rétege ebben a „Hamis valóságban”, és erős reménykedés körvonalazódik az önismeretre, a személyes kiteljesedésre és a változásra vonatkozóan, egy olyan egység megkovácsolása érdekében, mely önmagunknál sokkal nagyobb jelentőségű.

Ha összehasonlítjuk az új szerzeményeket a régi album dalaival, van bármi, ami jelentősen megváltozott?

Ez az új lemez nagyon széles skálán fut. Néhány dal ”groovy”, néhány rövidebb és gyors, az egyik inkább utcai punk hangulatot áraszt, van amelyik “moshy”, néhány pedig egészen fémesre sikerült ... Megpróbáltuk olyan sokszínűre keverni a hangzást, amiben a dalok még kellően változatosak, de nem hatnak túl furcsán, amikor mindet meghallgatja együtt valaki. A Misfits, a Circle Jerks és a Dead Kennedys dalain nőttem fel, tehát nagy rajongója vagyok annak, hogyan lehet emlékezetes és fülbemászó kórusokat írni, ugyanakkor megpróbálok furcsa artikulációkat produkálni a hangommal.

Úgy gondolok erre a lemezre, mint egy szuperszilárd, kipróbált, igazi klasszikus hardcore albumra, és meg kell mondjam, mi nagyon büszkék vagyunk rá. Ezen a lemezen basszusgitárosunk, Baby Boi is dalszerzővé lépett elő, és mint kiderült, egészen egyedülálló alkotókészséggel van megáldva. Ahogy szerzeményeit az asztalra tette, az bizony egy üdvözlendő új változás volt.

Az első számú inspirációtok a saját bevallásotok szerint a Sick Of It All, ám ott szerepel az Anthrax is a kedvencek listájának végén. Érzek is egy erős heavy metal vibrálást a zenétekben, azt hiszem, a csapat valahol a két világ között van. Mit gondolsz erről?

Ó, határozottan egyet tudok érteni ezzel. Szeretjük a klasszikus heavy metalt, és a fémes hardcore zenéket. Legtöbben mindannyian metalrajongók voltunk, mielőtt rátaláltunk volna a punk és hardcore műfajokra. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak volt focistafrizurája, és felnyírt haja is. Amúgy én jelenleg is hosszú hajú rocker vagyok! De a '80-as, '90-es évek metalbandáinak rajongói voltunk alapvetően, majd beleszerettünk néhány metal hardcore bandába. Erie mindössze 90 percnyire keletre fekszik a hírhedt Cleveland-színtértől, tehát nagy adag Integrity & Ringworm kombinációval nőttünk fel.

Azt is tudom, hogy néhányunk szerette a Machine Head zenekart, a Fear Factory-t, a Pantera-t, a Bloodlet-et, az Earth Crisis-t, a VOD-ot, stb. Mindezek a zenekarok bestiálisan nagy felvételeket készítettek, mi pedig fiatalok voltunk azokban az időkben, és mindent felszippantottunk. Még mindig izgalomba jövök, amikor meghallom ezeket a dalokat, na és ott van az Iron Maiden, ami szintén alap.

Ejtsünk néhány szót az élő fellépésekről is: mely hardcore együttesekkel osztottad meg a színpadot?

Szerencsések vagyunk, hogy olyan fantasztikus zenekarokkal játszottunk már, mint például: Code Orange, Madball, Ringworm, Incendiary, Cruel Hand, Steel Nation, Black Dahlia Murder, Harms Way, Mongoloids, God’s Hate, Shai Hulud, és az egyik kedvencünk, a Borrowed Time. A legjobbaknak kölcsönadtuk a felszerelésünket is, ha-ha. Őszintén szólva, az elmúlt egy-két év kicsit csendes időszak volt számunkra, hiszen készítettük ezt az új lemezanyagot.

Remélem, hogy az új LP kibővíti a hallgatók ismereteit rólunk, és talán még több helyre kijuthatunk, hogy új embereknek játszhassunk. Nagyon élvezzük, amikor esélyünk van kijutni a városból és felléphetünk, nagyokat kajálhatunk, találkozhatunk a régi barátokkal és újakat is szerezhetünk. A fellépésekbe a legénységünk mindent belead, semmilyen kompromisszumot nem tűrünk az élő hangzás kialakításában. Maximális fordulatszámon üvöltözök én magam is, amennyire csak tudok. Ezután általában hetekig fáj mindenem. Túl sok a headbangelés és az ugrabugra is, de mit csináljak, imádok ezzel szórakozni! Semmi sem tudja legyőzni az élő show-t. Annyira katartikus!

ems_jason-worcester.jpg

Remélhetjük a jövőbeni fellépéseteket Magyarországon is? Nagyon sok hatalmas név volt nálunk, és kisebb underground zenekarok is érkeznek hozzánk, a bázis nagyon erős, érdeklődik az új előadók iránt, ezért előfordulhat, hogy kísérőzenekarként eljussatok ide. Mit tudtok egyébként Magyarországról? Volt már itt valamelyik tag?

Én magam jártam már Budapesten. 2004-ben a basszusgitáros posztját töltöttem be a Stretch Arm Strong turnéján, és ott játszottunk. Milyen gyönyörű város! Az egyetlen probléma az volt, hogy a zenekar promóterei és barátai rendeztek egy csodálatos fiesztát a helybéli vegetáriánus ételekből. Annyira bezabáltam ezekből, még a koncert előtt, hogy azt hittem, hogy felrobbanok. Milyen nagyszerű éjszaka volt!

1996-ban, 2001-ben és 2004-ben is turnéztam Európában. Bob és én 1996-ban együtt voltunk, és ő többször visszament, amikor az AKA-ban dobolt. Adam is átment 1999-ben, azt hiszem, kettős feladatot végzett az xDisciplex & Shockwave programjaiban, de nem tudom pontosan, hogy mely országokban járt. Basszusgitárosunk kicsit fiatalabb, mint mi hárman. Szeretném, ha Európába mehetnénk és megmutatnám neki, milyen csodálatos odaát. Még mindig reménykedem abban, hogy valamelyik európai lemeztársaság megjelenteti a "False Reaities"-t (valaki fedezzen fel!) miután a tengerentúli lemezek beszállítása jelentősen megnöveli az árakat. Szerencsére a Bandcamp/Spotify-oldalunkon elérhetőek vagyunk.

Az egész világot jelenleg a COVID-19 járvány körüli események foglalkoztatják legjobban. Nem tudom megkerülni a kérdést, hogy érintett ez benneteket? Mi a helyzet ezen a téren?

Nem fogok hazudni, először azt hittem, kamu az egész. De az idő múlásával bebizonyosodott, hogy ez nem vicc. Biztos vagyok benne, srácok, hogy senki sem látott ilyesmit soha az életben. Minden nap egy csomó különböző hangulaton megyek keresztül, a depressziós állapottól kezdve, odáig, hogy hálás vagyok, hogy otthon lehetek a feleségemmel és a gyermekeimmel, és hogy nem vagyok beteg. Nem fogok hazudni, amikor nyilvános helyre kellett mennünk, kiborultam és sírtam, hogy mennyire idegesítőek és aggasztóak a dolgok.

Üres utcák, üres polcok az üzletekben. Mindenki kesztyűben, maszkban mászkál. Ez irreális látvány. Ismerünk két közvetlen családi barátot is, akik megkapták a vírust, tehát mindez nagyon gyorsan ment végbe. Szerencsére mindketten gyógyulóban vannak. A zenekarból a négy ember jelenleg nem működhet együtt, így valóban szar. Én önálló vállalkozó vagyok, tehát jelenleg amolyan csökkentett üzemmódban dolgozom. Az egyetlen pozitív dolog, hogy remélem, ez a tapasztalat megtanítja embertársaimnak, hogy a pénzügyeit és személyes egészségét súlyozottabban vegye figyelembe.

Milyen bandákat vagy lemezeket ajánlotok a magyar olvasóknak ezekre a nehéz időkre?

cover_ha_falserealitiessmall.jpg

Mindenekelőtt egy jó nevű, amerikai banda, a Human Animal legújabb nagylemezét, amelynek címe "False Realities”, ha-ha… De feldobtam a kérdést a zenekar tagjainak, és ezeket a mini toplistákat küldték, szóval jó böngészést! A Facebook- és Bandcamp-oldalunkon pedig várjuk a magyar hallgatók visszajelzését!

Bobby Williams (dob):1. Leeway “Open Mouth Kiss” 2. Orange 9mm- mind 3. Higher Power "27 Miles Underwater"  4. Angel Dust “Rock the Fuck on Forever” 5. Clutch “Pyshcic Warface”

Ryan Zimmerman (basszus): 1. Caroline Polachek “Pang” 2. Pinegrove “Marigold" 3. Swain “The Long Dark Blue” 4. Gulch “Burning Desire to Draw Last Breath” 5. Take Offense “Keep an Eye Out”

Adam Salaga (gitár): 1. Higher Power “27 Miles Underwater” 2. Alice In Chains “Dirt” 3. Life of Agony “River Runs Red” 4. Suicidal Tendencies “Lights Camera Revolution” 5. Bloodlet “Entheogen”

EMS (ének): 1. The Take “self titled” 2. Agnostic Front “Get Loud” 3. Steel Nation “The Big Sleep” 4. Subhumans “Crisis Point” 5. Fotocrime “South of Heaven”

 

ORIGINAL VERSION IN ENGLISH:

One of the biggest surprises for me in recent years has been the debut album by the American band Human Animal, titled “The First Four Winters”. This 2016 material is still a huge favorite of mine, so I would like to introduce the band to Hungarian hardcore fans. Especially because the Erie band’s new release “False Realities,” is ready to blow your minds. It was released on April 10th, so the timing is perfect to get a slightly more comprehensive picture of the band. The four piece outfit is represented by the strong voice singer EMS, who answered my questions via internet.


- What do we need to know about you in a nutshell? How did the team start in those days?

- First of all, thank you very much for your kind words about our previous album! We started writing these songs in early 2012, you know, this band was actually about old friends who all played in different formations, so as a result, we hung out and composed a lot together, but nothing more. In half of the rehearsals, we just spent time having fun with each other, showing new bands online, and watching all sorts of stupid stuff on YouTube. This album was basically a compilation of some of our previous singles we released. We never thought we’d write a full-length material once, and here we are ... After many months of hard work we’re finally made it! I think it really represents us and the music we grew up with.

- It's not very common to form a band like yours: a bass player who switches to a microphone, a drummer who suddenly starts playing guitar, how is that? Why didn't everyone stay with their own instrument?

- Switching up stuff and roles was a very wild idea at first. For example, I had a hard time remembering all my lyrics, ha-ha ... Before each performance, I panicked a bit and had to jump up to our Bandcamp page on my phone to cut them. I had been playing bass guitar in various bands for almost two decades, so it felt really good to get out of my comfort zone. Adam’s previous bands in which he played drums had ended and I think he just kinda burnt out on drumming (even though he is amazing). He really wanted to write guitar parts and have some fun with it. Bobby has always been a drummer, but he built an amazing studio, so he actually took on the role of the band as a sound engineer. He tracked every song we ever recorded and improved every time.
I think one of the most important catalysts for what we did was for everyone, that we all got into a kind of weird transition situation about our old projects. You know, it’s always sad to see breaking up / fade an old band you’ve been a part of. We were all literally in this difficult situation, even before Human Animal began. I would say we were better off jumping into another band right away than going back to the old one, where a lot of effort seemed futile already, so we all ended a rather depressing time in our lives.

 - Considering all of this, surprisingly Human Animal doesn’t sound like a do-it-yourself band. It’s like you’ve always been a pro, the sound is amazing. What's the secret?

- Between all of us we have a lot of past recording studio experience whether it was done in a one car garage or in a super fancy studio in downtown Manhattan, NY.  A bunch of us share a lot of similar musical tastes & we are really into tones & having a big professional sound in the studio as well as being very tight & good audibly in a live setting.  I think it’s just something we have always aspired to in our older bands as well as this one.  It is all literally DIY too.  We have some help from some good friends at times whether it’s sharing gear or advice.  Bobby’s one buddy Shawn (who played guitar in Erie metalcore legends Red Sky) helped mix a lot of our earlier stuff & would teach Bob new things with his studio.  We’ve got a few tricks up our sleeves but nothing too crazy, I think it’s just from the type of stuff we liked back in the day & currently that influence our attitude & vision for our band.  We have high expectations for ourselves & each new output should be a step up from the last.

- The 2016 album has become bombastic! What feedback did you get about it? What successes have you achieved? I've heard such honest, authentic, melodic, hardcore music for a long time, maybe on H2O's final record ... In your own scale how successful is Human Animal right now?

- We’ve been very fortunate to have numerous labels in different parts of the world put out some songs for us.  Panda Claw (California) / Bound By Modern Age (Germany) did the CD / Cassette you mentioned.  The response was pretty good.  Surprisingly CDs still sell really well in a live setting.  Panda Claw Rec. is basically on the last small box of those & that was a pleasant surprise to us.  We get some really cool emails & orders to our merch site & I love seeing stuff going to all different parts of the world.  That excites me a lot. 

We have’t played out a ton over the years though.  I feel like we’re still practically unknown in many circles.  We’re not on a big current label & we aren’t able to be apart of long extensive tour packages so we get skipped over a lot.  I just figure we’ll keep doing our thing & people might find us & like us.  I also know that we don’t play the type of hardcore that I think is super popular.  It’s too light for some & too heavy for others.  But that’s okay, we make music that we like.  I would definitely like to hit a TON of other places to play shows like out West & down South in the US.  It’s also been way too long since any of us have been to Europe.  We could definitely do some small tours like that.  I’ve always wanted to go to Japan too.

-We do not know much about the Erie hardcore scene here in Europe. Mostly known are bands from New York, Washington, Boston. Please introduce this scene a little bit!

-Erie bands had a huge peak in the mid 90s to early 2000s.  Local bands could draw 300-1,000 kids to shows & it was so awesome.  Things died down over the years as venues came & went, various bad trends didn’t help either.  But there is a small handful of bands locally now that are making great stuff.  Some of my favorites off the top of my head are xRepresentx, Subdue, Bushido Code, Shattered Utopia, Shiver, Mala Sangre, Maniacal Device, Fog Giant, Half Glass, & No Comply.  That crew of people range from tried & true hardcore, to more metallic leanings, to blistering fast punk, to some great melodic rocking indie stuff.  All of those bands put smiles on our faces & are filled with awesome people.  If you’ve got time, look them up! I’m sure I’m forgetting someone though.

- I feel like there is a small message in the name of Human Animal. Where did this name come from? What are the lyrics about? What is the message under the title of  False Realities?

-We were a band for a few months before we could even come up with a name.  My buddy Swisher & I always jokingly referred to ourselves as intelligent cavemen.  Biohazard was a huge inspiration for some of us, and I loved their one old track “Human Animal”.  I felt like that tied into the modern neanderthal idea.  Plus it’s so goofy sounding that it makes it memorable.   Lyrically the new record deals with a lot stuff revolving about ones role in society.  I’m trying to have a positive approach to the world & want to inspire & make things better for everyone individually which in turn makes for a better society.  The songs are heavy, might sound scary to someone who isn’t familiar with this musical genre but there is definitely an underlying layer of optimism on “False Realities” and a strong hope for self awareness, personal growth, and change to impact an entity far larger than just yourself.

-How would you describe the new stuff? Compering the new songs to the previous album? Anything that has been changed?

-There’s quite a bit of “range” (I use that term loosely) on this new record.  A few songs are groovy, some are short & fast, one has more of street punk vibe, some are “moshy”, a few are more metallic… with so many songs we tried to make them varied enough but not too odd when all put together.  I grew up on the Misfits, Circle Jerks, & Dead Kennedy’s so I’m a big fan of trying to write memorable & catchy choruses & weird articulations with my voice.  I just think of this as super solid tried & true classic hardcore album & we’re super proud of it.  On this record our bassist Baby Boi really stepped up and brought his unique writing skills to the table too so that was a welcomed new change.

-The number one inspiration for you is Sick Of It All, but there is Anthrax at the end of the list you shared via Facebook. I also feel a strong heavy metal vibe in your music, I think the team is between the two worlds. What do you think about that?

- Oh, I can definitely agree with that.  We love some classic heavy metal & metallic hardcore.  Most of us were all metalhead before we found punk & hardcore.  I’m sure we all had some wild mullets & undercut hair styles haha.  Hell I’m even a long hair currently!  But yeah we were big fans of 80-90s metal & then we fell in love with some metallic hardcore bands.  Erie is only 90 minutes east of the infamous Cleveland, OH scene so we grew up with a  heavy dose of Integrity & Ringworm.  I know back in the day some of us loved Machine Head, Fear Factory, Pantera, Bloodlet, Earth Crisis, VOD, etc… All of those bands made some monstrous records & we were young during those times & eating it all up.  I still get pumped when I hear those songs today and also Iron Maiden freaking rules.

- Let's share a few words about the live shows: Which hardcore bands did you share the stage? 

-We’ve been lucky to play with some awesome bands like: Code Orange, Terror, Harvest, Madball, Ringworm, Incendiary, Cruel Hand,Steel Nation, Black Dahlia Murder, Harms Way, Mongoloids, God’s Hate, Chokehold, Morning Again, Shai Hulud, & one of our favorites Borrowed Time.  We’ve loaned our gear to the best of them haha.  To be honest it’s been kinda quiet show wise for us the past year or two as we finished up this record.  I’m hoping the new LP will expand listeners knowledge of us & maybe we can get out there more to play to new people.  We have so much fun when we get the chance to get out of town & play shows, eat food, hang out, see old friends, & make new ones. My crew goes hard in our live show without compromising our sound.  I try to give it everything I can.  I’m normally sore for days afterwards.  Too much head banging & jumping around but I like to have fun man!  Nothing can beat playing a live show.  It’s so cathartic. 

- What kind of concert experience do you have? Can we hope for your future action in Hungary? A lot of huge names & underground bands come to us, the base is really strong, there is interest in new names, so you might come along as an accompanist. What else do you know about Hungary? Has any of the members been here?

-I have actually been to Budapest.  In 2004 I was filling in on bass for Stretch Arm Strong & we played there.  What a beautiful city!  Only problem was the promoters & friends of the band made this AMAZING feast of regional vegetarian foods.  I ate so much before we played I thought I was going to explode.  What a great night that was.  I toured Europe in 1996, 2001, 2004.  Bob  & I were together in 1996 & he went back several times when he was drumming in The AKA’s.

Adam went over in 1999, I think it was, doing double duty in xDisciplex & Shockwave but I’m not sure what countries he went to.  Our bassist is a bit younger than the 3 of us & I would love to be able to go to Europe & show him how amazing it is over there.  I’m still hoping maybe a record label in Europe will release a version of “False Realities” (someone hit me up!) since shipping records over really drives the price up.  Thankfully people can hear it on bandcamp / spotify.

 - What's happening around the world right now is the pandemia CoVid-19, what do you think of that? Are you involved? Any comments on the current situation?

- You know I’m not gonna lie, at first I thought it was a bit of bullshit.  But as time went on it has proven that it is no joke.  I’m sure with you guys, none of us have ever seen anything like this in our lives.  Each day I go through a bunch of different moods from depressed, to thankful to be home with my wife & children & not be sick.  Not gonna lie, when we have to go out in public I’ve broken down & cried on how unnerving things are. 

Empty streets, empty shelves in the stores.  Everyone in gloves / masks.  It’s unreal.  I’ve known two direct friends of our family who have Covid now so it got real very fast.  Fortunately they are on the mend.  All 4 of us in the band however are currently out of work so that really sucks.  I’m self employed so I work under half reduced mode currently.  One thing that I hope this experience teaches my fellow humans is to take your finances & your personal health more seriously.  

- Finally: What music do you guys recommend for these hard days?

- First of all, there is an oddly named American band, called Human Animal, they released their brand new album, ”False Realities”. But I asked all of my bandmates what they’ve been listening to lately:

Bobby Williams (drums):1. Leeway “Open Mouth Kiss” 2. Orange 9mm – all 3. Higher ”Power” 4. Angel Dust “Rock the Fuck on Forever” 5. Clutch “Pyshcic Warface”

Ryan Zimmerman (bass): 1. Caroline Polachek “Pang” 2. Pinegrove “Marigold" 3. Swain “The Long Dark Blue” 4. Gulch “Burning Desire to Draw Last Breath” 5. Take Offense “Keep an Eye Out”

Adam Salaga (guitar): 1. Higher Power “27 Miles Underwater” 2. Alice In Chains “Dirt” 3. Life of Agony “River Runs Red” 4. Suicidal Tendencies “Lights Camera Revolution” 5. Bloodlet “Entheogen”

EMS (voice): 1. The Take “self titled” 2. Agnostic Front “Get Loud” 3. Steel Nation “The Big Sleep” 4. Subhumans “Crisis Point” 5. Fotocrime “South of Heaven”

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5115608056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása