Nem csak a lemezkiadók által a szerkesztőségünkbe eljuttatott promók segítségével van lehetőségünk megismerni, esetleg megszeretni egy-egy újabb zenekart, hanem rengeteg különféle mód adódik még ezen kívül. A 2014-ben megalakult kanadai doom/sludge formáció, a Heron például az oaklandi Monster God zenekarral készült interjúnk (mely ITT olvasható) során került említésre, és innen maradt meg bennem a név. Ráadásul a mostanában beérkezett tonnányi mennyiségű promó között a Heron új anyaga is ott bujkált.

A Monster God bemutatkozó EP-je (kritika ITT) az egyik kedvenc anyagom, és mivel a Heron egy a zenekar kedvencei közül, sejteni lehetett, hogy nincsenek nagy stílusbeli különbségek a két formáció által képviselt irányvonal között. A súlyos, Crowbar-szerű riffek, illetve hangulatvilág úgy ivódott belém már az első másodpercekben, mint Mike Smario, a Monster God énekes/gitárosának a Rozsdagyárnak adott interjújában elhangzott szavai.

A Crowbar-hasonlóság azért csak részben fedi a valóságot, ugyanis a Heron agyontorzított gitárokkal, és jóval durvább, extrémebb énektémákkal dolgozik. Néha Phil Anselmo Superjoint Ritual nevű bandája is beugrott velük kapcsolatban. A dalokból áradó vészjósló atmoszféra, agresszió és düh pedig nem befelé fordítja az embert, hanem adrenalinbombaként hat, sokkal inkább feltuningol, mintsem a depresszió állapotába sodor.

Nem tolják túl a játékidőt (harminchat perc), de ebből az ultrabrutál, atomsúlyos fémszörnyetegből ennyi bőven elegendő. Így is eléggé mély nyomokat hagy az emberben, még hosszú-hosszú ideig a hatása alatt marad a hallgató. A lemez hangzása is kiválóan harmonizál a dalok atmoszférájával: olyan vastag és erőteljes, mintha egy úthenger dohogna végig a fülünkben.

A mindössze hat tételt felvonultató nagylemez egy Entombed-átdolgozást is magában foglal, méghozzá a klasszikus Wolverine Blues című darabot. Ezt a dalt is sikerült a srácoknak még az eredetinél is jóval brutálisabbra formálni, legalább akkorát üt, mint Gombóc, az orosz pofozkodóbajnok. A lemezt záró Endless pedig olyan súlyos, mint Tony Iommi összes riffje egybegyúrva.

A "Time Immemorial" című nagylemez 2020. május 15-én szabadult ki a palackból a Sludgelord Records jóvoltából. A vancouveri Heron egy valóságos underground gyöngyszem, a 2020-as év reménysége számomra. Atomsúlyos doom/sludge a javából. Az új korongjuk pedig egy kihagyhatatlan darab, legalábbis azok számára, akik erősen szimpatizálnak a Crowbar, Eyehategod, Superjoint Ritual, Monster God zenekarok munkásságával.

Múltkor elgondolkodtam azon, mi lenne, ha nem jelenne meg több lemez a jövőben. Semmi. Annyi zseniális korong kering a lemezboltok polcain és a világhálón, hogy ezer évig sem unatkoznánk. Viszont amikor meghallok egy ilyen fain muzsikát, mint a Heron, akkor azt mondom, hogy írjátok csak az új zenéket, én vevő vagyok rá!

9/10