Ezek a taljánok nagyon érzik a súlyos, sötét hangulatú zenéket, a vérükben van a dolog. Számos olasz doom/sludge bandához volt szerencsém az elmúlt körülbelül egy-másfél év leforgása alatt, de közülük egyedül a jelenlegi kiszemeltem, a 2002-ben alakult Bleeding Eyes az, amelyik nem csak angolul, hanem olaszul is megszólítja a hallgatóságát. Olyannyira hozzászoktam már az angolhoz, hogy ilyenkor mindig egy kicsit meg vagyok lepődve: legutóbb a német Asenblut esetében vontam fel a szemöldököm, most meg az olasz "csigametal"-színtér versenyzőjével kapcsolatban érzek hasonlóképp.

A zene viszont egyáltalán nem lepett meg: ilyet és ehhez hasonlót nem egyet és nem kettőt hallottam már. A Bleeding Eyes súlyos doom/sludge muzsikája nem éppen egyedi vagy forradalmi, tulajdonképpen egyedül az olasz nyelv az, mely kiemeli őket a hasonszőrű bandák közül. Zeneileg semmi rendkívülit nem tapasztaltam velük kapcsolatban, ami egyébként nem jelent feltétlenül rosszat.

Komor itt minden: a lemezborító, a dalszövegek és a zene is. Az ötven perc alatt egyszer sem süt ki a nap, az album egészét egy rendkívül súlyos, borongós atmoszféra lengi körül. A hangszerek testesen, bivaly módon szólalnak meg, méltóan ehhez a közeghez. Már a tizenkét perces nyitó tétel, az In Principio úgy gyomron vágott, hogy egy kicsit pihentetnem kellett az anyagot, mert komolyan azt hittem, hogy itt van a világvége.

Tulajdonképpen az egyetlen bajom a koronggal az, hogy szó szerint agyonnyomja az embert ez a komor, vontatott, atomsúlyos doom/sludge szörnyeteg. Nagyon rá kell erre hangolódni, ez nem az a fajta zene, melyet ha bárhol, bármikor meghallasz, akkor azonnal egy húron pendülsz vele. Bár már hozzá vagyok szokva az ilyen jellegű súlyosságokhoz, de azért néha még engem is maga alá temet.

Szerencsére azért akadnak nyugisabb, szellősebb betétek is az albumon, melyek alatt kissé fellélegezhet a hallgató, ám ezek is nyomasztó, apokaliptikus hangulatúak. Sok hallgatást igényel amúgy, többszöri nekifutás után tisztul a kép. A brutál, vastag hangzás is olyan tényező, mely egy idő után fárasztó lehet a fülnek, szóval tényleg nem egy könnyű cucc. Én próbáltam maximálisan ráhangolódni, néha sikerült, néha nem.

Egy biztos: a zenei alapok jók, nem ismételgetnek egy bizonyos témát a végtelenségig, a középszerűségnek vagy a monotonitásnak nem adtak teret, igazából a súlyos, komor összkép lehet egy picit sok, taszító, de ez is csak inkább hangulatfüggő, nem több. Amikor úgymond egy húron pendültünk, akkor nem éreztem soknak. Az hétszentség, hogy ezt az albumot még sokszor elő fogom venni, mert semmilyen számottevő negatívum nem róható fel a lemezzel kapcsolatban.

A Bleeding Eyes negyedik, ötvenperces és hétszámos nagylemeze, a "Golgotha" 2020. július 31-én jelent meg a Go Down Records gondozásában. Erősen hangulatfüggő, de amúgy tekintélyt parancsoló, jól összerakott doom/sludge muzsika. A stílus rajongóinak nem hinném, hogy csalódást okoz majd. Nekem sem okozott. Megálltam nyolc és fél pontnál, de elképzelhető, hogy a későbbiekben még jobban beüt majd számomra a dolog.

8,5/10