Rozsdagyár

TRIDENT - Beat (2020)

2020. november 07. - chris576

trident-beat.jpg

Folyamatosan érkeznek a lesújtó információk a zeneiparral kapcsolatban, melyek legfőképp a szórakozóhelyeket, illetve a koncerteket érintik. A legtöbb, amit tehetünk a magyar zenekarokért (és persze a külföldiekért) ebben a vészterhes időszakban, hogy a velük kapcsolatos hírek leközlésén kívül lemezkritika-írással is megtámogatjuk őket (vagy éppen interjúkkal). 

A 2016 óta újra működő berettyóújfalui Trident zenekar először egy válogatáslemezzel, majd egy EP-vel (melyről ITT írtunk kritikát) jelentkezett az újraegyesülést követően. A "Beat" címmel az E.Z.S. Music gondozásában 2020. október 29-én megjelent nagylemezre sajnos a tervezettnél egy kissé tovább kellett várni, de megérte.

Véleményem szerint a tavalyi "Mindenen kívül" című EP-vel eléggé magasra tették a lécet, ebből kifolyólag aztán nem lehetett egyszerű összehozni egy minőség szempontjából legalább annyira kifogásolhatatlan albumot, mely már nem négy, hanem egészen pontosan tizenöt dalt tartalmaz. Először jómagam is felvontam a szemöldököm a mennyiség láttán, illetve hallatán.

A szerzemények egy része visszautal a "Mindenen kívül" világára, de vannak tempósabb darabok is, például a Kísértés című nyitótétel, mely enyhe hardcore-os elemeket tartalmaz vagy a Jobb lesz, mely bár szintén lendületes, de kevésbé zúzós, mint az előző dal. Az Útvesztő egy energikus, vidám darab, az ezt követő Égig ér pedig már lassabb, grunge-osabb, melynek zseniális, a hetvenes éveket idéző őserejű riffje csontig hatol.

Az akusztikus Fehér zaj leginkább a grunge felségvizein evez, a punkos elemekkel megtűzdelt Medveölő valamiért nem igazán tudott megfogni, de azt ezt követő vérbeli grunge darab, a Hangold át! viszont már rendesen betalált. Az Ami megmarad egy könnyed, kellemes kis dalocska, a Bakancslista jó rövid lett, az Úgy, mint eddig súlyos, húzós riffje telitalálat, nagyon adja.

Én itt már behúztam volna a féket a zenekar helyében, ugyanis közel negyven percnél jár az anyag, de még vissza van további öt nóta. Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől meredeken esik a színvonal, csak soknak érzem a tizenöt dalt. Ha lenyesnénk a felesleget, ez a lemez közel tíz pontos lehetne. Úgy érzem, hogy becsúszott egy-két töltelékdal, melyek egyike sem csapnivalóan rossz, csak egy kicsit homályosítják az összképet, ennyi.

Erős, korrekt albumot szállított le a berettyóújfalui csapat, melynek egyetlen sebezhető pontja van, a hossza. Persze ez már csak amolyan szőrszálhasogatás, nem mérvadó a lemez megítélésével kapcsolatosan. Jó anyag ez, na.

8,5/10

2_5_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9516277124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása