Az Einherjer régóta az egyik titkos favoritom: a norvég black metal hullám berobbanásakor, 1993-ban létrejött, 2004-ben feloszlott, majd 2008-ban újjáalakult csapattól még nem hallottam rossz albumot. Rögtön 1996-os bemutatkozó korongjukkal ("Dragons Of The North") tulajdonképpen a viking metal stílusalapítóivá is váltak: habár ez a címke nem igazán zenei stílust jelöl, hanem inkább tematikát, az kétségtelen, hogy az Einherjer a színtér egyik zászlóvivője.
Az együttesben mára csak Frode Glesnes énekes-basszusgitáros és Gerhard Storesund dobos maradt az alapítók közül, Ole Sønstabø szólógitáros 2016-ban, Tom Enge ritmusgitáros pedig tavaly csatlakozott. A bandának nem szokása elkapkodni a lemezmegjelenéseket: úgy három-négyévente dobják piacra az aktuális stúdióalbumot, ez alól csak a klasszikus első korong húszéves újrakiadása, egészen pontosan újrafelvett verziója jelentett kivételt, melyet teljesen feleslegesnek és céltalannak éreztem (2014-es és 2018-as soranyagaikról ITT és ITT írtunk kritikát).
Az Einherjer hosszú időn át a szintén norvég Indie Recordings istállójában dolgozott, azonban a február 26-án érkező "North Star" már a Napalm Records gondozásában jelenik meg, azaz a zenekar próbál szintet lépni terjesztésben és promócióban is. Érzésem szerint ennek már régóta ideje volt, talán egy kissé el is késtek a lépéssel, mert egy közel harmincéves, ráadásul kimagasló színvonalat képviselő banda megérdemli azt a nívót, melyet az osztrákok jelenleg nyújtani tudnak.
A "North Star" már a nyolcadik soralbumuk: a csapat mára rendkívül kiforrott zenei világgal rendelkezik, mely a hasonló viking tematikában mozgó csapatok közül talán a legközelebb áll a színtér eredeti megközelítéséhez (az Amon Amarth dolgozik még hasonlóan,bár inkább a dallamos death metal térfelén). Frode Glesnes jellegzetes blackes károgása, mely talán Abbath hangszínére emlékeztet, a helyenként a heavy/power metaltól kölcsönzött epikus, málházós melódiák és szólók, a be-bekúszó folkos megoldások és azért az alapvetően feketefém esztétika jelentik azt az alapot, melyre a norvégok lassan harminc éve építkeznek.
A két legfontosabb összetevő, melyet elsőként kiemelnék és azonnal szembejön velünk már a nyitótételben (The Blood And The Iron), az a hihetetlenül ízes, remekbe szabott gitárszólók, illetve a fantasztikus, epikus atmoszféra, melyet az Einherjer gyakorlatilag csuklóból kiráz. Hideglelős a végeredmény: a Stars című nóta kezdeti elektronikus pszichedeliája, majd az abból kibontakozó kompozíciós ív egész egyszerűen zseniális, nem tudok rá jobb szót.
Nehéz lenne már szétszálazni az Einherjer által saját zenéjébe beolvasztott stílusokat, mert az egész olyan, mint a rakott palacsinta. Látod a különböző rétegeket, esetleg még érdekes is lenne elemezni az összeállt műremeket, de az egész teljesen felesleges és értelmetlen, mert ahogy az első falat a szádba kerül, lényegtelen lesz minden és csak élvezed az ízek összhatását. Nos, a norvégok dalai, lemezei pontosan ilyenek: magukkal ragadóak, elkapnak és nem eresztenek.
Átkozottul fogós dallamok, sodró, tempós, azonnali fejrázásra ingerlő tempók, elképesztően jó szólók és olyan hangulat, hogy legszívesebben fejest ugranál egy középkori viking témájú tévésorozat forgatásába és szétütnéd a pozőröket egy mikrofonállvánnyal: tulajdonképpen minden lemezük kapcsán ezt éreztem.
A tömörebb, három-négyperces döngölések között helyet kapott a csaknem nyolcperces epikus minieposz, az Ascension is, melyben talán a leginkább kézzelfoghatóak a black metal gyökerek és a hangulat megint fantasztikus. Egészen meglepő számomra, hogy egy lassan valóban harmincéves csapat ilyen erőtől duzzadó, kiemelkedő minőségű anyaggal képes előállni: érdemes mindenkinek elgondolkodnia azon, hogy mit is jelent a hosszú távon gondolkodás és a kitartás, mert a norvégok alapos leckét adnak mindebből az összes, egy-két albumot megérő, aztán az egész zenélést feladó bandáknak.
Semmi álintellektuális merengés vagy művészieskedés: ez bizony százszázalékos metal (még csak extrémnek sem mondanám a rengeteg, bitang szép dallam miatt) a legjobb fajtából. Nagyon remélem most már, hogy az Einherjer a "North Star" révén elfoglalja azt a helyet a nemzetközi rockszíntéren, melyet már régen kiérdemelt. Kegyetlen jó album: talán 2021 második vagy harmadik lemeze eddig, melyről biztosan állíthatom, hogy az év végi toplistánkon előkelő helyen fog szerepelni.
10/10
