Rozsdagyár

VIDEOLÓGIA - Argy (Nightstalker)

2021. március 18. - Mr.Zoom

1_3_1.jpg

Kőkemény fába vágtam a fejszémet, amikor egyik kedvenc énekesemet, a görög Nightstalker frontemberét, Argyris Galiatsatos-t céloztam meg egy gondosan összeállított videólistával. Nem mintha nem lett volna az állandó Facebook-közelségben lévő, a zenei világban naprakész fickó teljesen készséges, mert azonnal beleegyezett mindenbe, csak éppen a szavakat volt nehéz kihúzni belőle. Kétszer is neki kellett futni, hogy az alábbi gondolatmenetek megszülessenek, de azt jobb előrevetíteni, hogy eposzi hosszúságú mély elemzéseket ne várjatok tőle. Becsületére legyen mondva, a pontozást kíméletlenül és következetesen véghezvitte.

argyris_11.jpg

A kínálat gerincét cseppet sem véletlenül görög zenekarok képezték, hátha kiderülnek bizonyos kötődések és ez részben be is jött, de a nagyfőnök kapott azért teljesen műfajidegen és zavarba ejtő videókat is, csak hogy színesebb legyen a kép. Különösebben ezek az ínyencségek sem hozták ki szokott nyugalmából: mint alább olvasható, túlzott elragadtatás nélkül, ám mindvégig elismeréssel szólt a kiválasztott zenékről, és 6 pont alá egyik esetben sem ment, ami azt jelzi, hogy az ízlését nagy vonalakban sikerült eltalálni.

BAG OF NAILS - Daddy's Blues (2019)

Meg kell mondjam, egyáltalán nem ismertem ezeket a fickókat, egészen addig, amíg meg nem néztem ezt a videót. Jófajta régi vágású zene, igazi oldtimer boogie blues, nem több és nem is kevesebb.  6/10

ROB ZOMBIE - Crow Killer Blues (2021)

Ezt az embert viszont jól ismerem, körülbelül azóta követem a munkáit, hogy az 1992-es White Zombie lemez, a ”La Sexorcisto” megjelent, szerintem egy zseni az ürge, ennél többet nem mondhatok róla. Egyébként gyakran mondták nekem annak idején, a kilencvenes évek végén, hogy nagyon hasonlítunk egymásra: ugyanaz a koptatott, szakadt farmer, hosszú dreadlock frizura, hasonló fazon. Valószínűleg ez a hasonlóság adta, hogy figyelni kezdtem a dolgait. 9/10

DESERT SESSIONS – If You Run (2020)

Elképesztő énekhang, gyönyörű muzsika. És tudod, ez a sivatag tényleg valami bizarr egy hely, egészen különleges, na és ezek a Desert Session összejövetelek pedig teljesen olyanok, mint amikor a régi időkben a sámánok összeültek, hogy kifőzzenek valamit.  9/10

VILLAGERS OF IOANNINA CITY - Age Of Aquarius (2020)

Erre igazán nem tudom, mit mondjak, hiszen ezek a srácok a baráti körömhöz tartoznak, igazi jó cimborák, rengeteget hülyéskedünk együtt, általában jól szoktuk érezni magunkat, ez minden. Mit szépítsem, többnyire jól bepiálunk, és röhögünk egész este. Van bennük valami varázslatos érintés, mely egészen különböző irányból érkező embereket képes elkapni és bevonzani. 10/10

CHURUPACA - El Desierto (2020)

Teljesen rendben, tetszik a dal, de halvány fogalmam sincs, kik lehetnek ezek. 7/10

GRANDE FOX - Manganite (2021) 

Annak ellenére, hogy - különösen az elején - nagyon is emlékeztetett valami ebben a dalban a régi lemezeikre, szemmel láthatóan egy sokkal agresszívebb, erőteljesebb stílusra váltottak. Szerintem ez most már nagyjából félúton van a Rage Against The Machine és a Faith No More zenei világa között. Ügyes munka, szép próbálkozás, kicsit még mindig kiforratlan szerintem. 6/10

MAMMAL HANDS - Ithaca (2020)

Egyszer régen, még nagyon fiatal koromban jártam Ithakában, már nem is tudom, pontosan mikor. Ez egy misztikus környezet. Gyönyörű a zene és gyönyörű a videó hozzá. Ráadásul a szaxofon tökéletesen illik a háttérben látható tájképhez (valójában basszusklarinét - a szerk.). 8/10

STONED JESUS - Thessalia (2018)

Emlékszem, játszottunk velük, talán egyszer vagy kétszer valami fesztiválon. Ez sem mostanában volt. Elég jó ez a nóta, van benne valami gyilkos erejű groove.  9/10

RICHIE SAMBORA - When A Blind Man Cries - Deep Purple cover (2017)

Nem hiszem, hogy sokkal többet mondhatnék akár Richie Samboráról, akár a Deep Purple zenekarról, mint hogy az ő zenéjükön nőttem fel. Fantasztikus dal, ez egy egészen kiváló feldolgozás, nem is lehet más, mint tíz pont.  10/10

NIGHTSTALKER – Sweet Knife (2019)

Nos, ez lényegében egy blues-dal, már ami a gyökereit illeti, de tettünk bele egy kis csavart. A lány a videoklipben, ő érdekel, igaz? Ninának hívják, és az biztos, hogy nagyot domborított ebben a videóban. Egyébként kiváló táncos, sőt maga is énekesnő, a telefonszámát pedig... nem, sajnos azt nem adhatom meg neked! Ha-ha!  10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6916469512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása