A feketefém ma már a metal szinte minden alstílusába belefolyt, illetve áthatotta azt: gondoljunk csak a különböző blackened death, blackened deathcore, blackened crust punk és a Jóisten tudja, még miféle zenei hibridekre. A thrash valamilyen oknál fogva ki szokott ebből maradni, de legalábbis kevésbé van szem előtt. Míg az előbb felsoroltakhoz mind tudunk zenekari példákat mondani, az utóbbinál azért kell törnünk a fejünket rendesen, de szerencsére itt van nekünk a dán Terminalist és bemutatkozó lemeze, a "The Great Acceleration."
A 2018-ban megalakult koppenhágai csapat debütalbuma május 7-én érkezik az Indisciplinarian kiadó gondozásában. A zenekar 2019-ben adott ki egy EP-t "Abandon All Liberties" címmel és az öttételes, mindösszesen alig harmincöt perces friss korong is tartalmaz egy arról átemelt tételt, így előzetesen kissé spórolósnak éreztem a dalszerzői tevékenységet, azonban azt kell mondjam, többszöri átpörgetés után valóban optimális az anyag hossza.
Szóval a játék neve blackened thrash: a kiadó promóciós anyagában a brigád hiperthrashként definiálja saját stílusát és ez annyiban mindenképpen megáll, hogy a tempó sodró, gyakorlatilag egy pillanatnyi pihenőnk sincs a lemez során. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek legelején csúcskorszakát élő technikás, progresszív thrash, a tremolós - blastbeates dallamos black metal és a progresszív rock sci-fis konceptalbumainak atmoszférája keveredik össze a dánok produkciójában, megspékelve Emil Hansen gitáros-énekes deathes vokáljával: mindez igencsak étvágygerjesztően hangzik, és összességében korrekt is az anyag, azonban nem mentes a gyermekbetegségektől.
Manapság egyre gyakoribb, hogy a különböző metalcsapatok komplett filozófiai vagy éppen technológiai iskolákra, elképzelésekre vagy elméletekre alapozzák lemezeiket (lásd az Epica új korongjának kritikáját ITT). A Terminalist is így tett, esetükben a 2018-ban elhunyt Paul Virilio francia kulturális esztéta és filozófus dromológiája az ihletadó. Virilio nyolcévesen élte át azt, ahogy a német páncélosegységek villámgyorsan rohanták le, törték meg és foglalták el Franciaországot és ez egy életre szóló inspirációt szolgáltatott kutatásainak és tanulmányainak.
A dromológia a sebesség tudománya vagy logikája. A társadalom reakciója és felépítése a hadviselés, a modern média és a gazdaság sebességéhez igazodik, illetve azzal lép kölcsönhatásba. A sebesség, mellyel bizonyos dolgok, események bekövetkeznek, alapvetően befolyásolja annak természetét és a gyorsabb legyőzi a lassabbat.
A tőzsdén bekövetkező változásokat, és így a tőzsde-összeomlásokat, valamint a nukleáris fegyverarzenált, a drónháborút mind az ember által felfoghatatlanul gyors számítógépes rendszerek irányítják és végzik, a híradások gyorsasága és mennyisége ma már pedig szellemi és fizikai depressziót, apátiát vagy akár rettegést is kiválthat (gondoljunk csak a tavaly tavaszi koronavírus-járvány indulásakor a legnagyobb magyar portálokon is szinte percenként frissített, gyászkeretes esetszám-közlésekre).
Mindezekből és mindezekhez a dánok egy sci-fi történetet kreáltak: az emberiség a szinte őrületig felgyorsult technológiai fejlődés révén már más galaktikát hódít meg, a fényét meghaladó sebességgel, más dimenziókban utazik, eljut a technikai szingularitásig, az út végén pedig a mesterséges intelligencia által uralt agresszív, terjeszkedő fajjá válik.
Az első két tétel gyors, pörgős, sodró lendületű szám, melyek közül a Terminal Dispatch kifejezetten fejbólogatós darab átkozottul eltalált, húzós riffje miatt. A majd' tizenegy perces Invention Of The Shipwreck tremolóhegyeket tartalmazó blackes nóta, de érzésem szerint nem igazán igényli ezt a játékhosszt: tényleg csak a gitárdarálás megy és ahhoz képest, hogy technikás thrash a csapat önmeghatározása, a szédítő tempón kívül más hangszeres villantást vagy fantáziadús megoldást nem igazán találtam itt.
Az ismét rövidebb Estranged Reflection az effektezett, visszhangosított gitárjaival ismét kiváló atmoszférát teremt, a tízperces záró Dromocracy megint blastbeatben fürdik és a gitárjáték itt afféle technikás death metalt idézően gyors reszelés, ráadásul itt folyamatosan amolyan miniszólóként a verzék alatt is hozza a hangszer a finom díszítéseket.
Azonban két gondom is akadt a lemezzel. Egyrészt a már említett dalszerzői laposság: ha eszembe jut a Vektor, akkor bizony a dánok produkciója progresszív, technikás thrash metalként kicsit vérszegény. Sokkal több ötlet, váratlan megoldás, dallam vagy hangszerelési fifika kellene ide. A másik észrevételem pedig a frontember énekesi teljesítménye: nagyon jó, agresszív hörgése van, de egy idő után nagyon monotonná teszi a dalokat, azaz itt is elférne a változatosság.
A Terminalist alapkoncepciója zeneileg és tartalmilag is izgalmas, de van még mit csiszolni a dolgon. Bemutatkozásnak mindenképpen ígéretes a lemez, alaposan felkeltették az érdeklődésemet és kíváncsian várom a folytatást. Ajánlott cucc!
8/10
