A zenei albumok rangsorolása, az előadók egymással való összevetése még egy adott műfajon belül sem helyes: az egyes zeneművek hallgatása közben jelentkező érzet, és az ebből megszülető állapot az egyetlen fokmérője a zenemű értékének, mely érték személyenként különböző, hallgatási alkalmanként változó lehet. Mégis, létezik egy dupla album a rocktörténelemben, mely talán minden más előadó műveinél különlegesebb értékeket hordoz magában. Ez pedig az Aphrodite’s Child ”666” című alkotása.
A lemezanyag zsenialitása elsősorban nem a zenei virtuozitásban van jelen, hanem a zene megközelítésében. Kivételes szólókkal, ragyogó mesterségbeli tudással és jó ízléssel számos előadó életművében találkozhatunk, azonban ezek mindegyike a maga műfajának írott és íratlan szabályait betartva alkotott és alkot ma is. Esetünkben egy határokat feszegető formáció nem hétköznapi kiadványáról beszélhetünk. A mű születésének éve 1971, helye Párizs, szülőatyjai görögök: Demis Roussos énekes, basszusgitáros, Vangelis Papathanassiou billentyűs, és Loukas Sideras dobos. A három zenész 1968-ban költözött Franciaországba, és Aphrodite’s Child néven egy dallamos szerzeményeket jegyző, slágerlistákat ostromló zenekart hozott létre.
Két olyan lemezük is kiadásra került, melyekre egy árva szót sem érdemes vesztegetni. Az Europa-Sonor stúdióban 1970-ben három hónapon keresztül készült harmadik darab azonban meghökkentett rajongót, szakembert egyaránt. Nem csoda, ha kiadatási nehézségek után csak némi szerencsével került a boltok kirakatába 1971-ben. A zenekar agytrösztje, valamennyi dal zeneszerzője Vangelis volt, aki akkor még egyetlen filmzenét sem jegyzett. A szövegekért Costas Ferris, görög költő, forgatókönyvíró volt felelős, a csapatot erősítette "Silver" Koulouris gitáros, Harris Halkitis kongás, szaxofonos, Michel Ripoche harsonás, tenorszaxofonos, John Forst narrátor, és az egyik felvételben hallható Irene Papas színésznő (Zorba, a görög).
A koncepció? Vangelis, aki társaival együtt szem- és fültanúja volt a párizsi diáktüntetéseknek, s aki tisztán látta merre halad a globális értelemben vett emberi civilizáció, hátradőlt a székén és azt mondta:”- Majd én megmutatom nektek, milyen az apokalipszis… megmutatom, milyen az én saját kis apokalipszisem.” Talán így történt, talán nem, egy biztos, a lemez a bibliai apokalipszis témakörére épült. A Jelenések könyve ad keret a történetnek. Modern felfogásban, narrátor közreműködésével, lármás előadás színfalai közé helyezték a szentírást: a Troupé nevű cirkuszban akrobaták, táncosok, tigrisek adják elő produkciójukat, míg kintről, a sátorponyva mögül különös zajok hallatszanak. Odakint valóságos Apokalipszis tombol, de a közönség nem retten meg, azt hiszi, mindez a produkció része.
A szövegeket egy élő cirkuszi-show előadás számára írta még korábban Costas Ferris, azonban végül maga a színpadi mű nem került bemutatásra. Az alapötlet és a szövegkönyv megmaradt, ezt használták fel később a lemez felvételeihez. Ferris nyilatkozata szerint az alkotóknak egy extravagáns rock-különlegesség elkészítése volt a céljuk, bár egy egyetemes békeüzenetet már akkoriban sem volt menő így megfogalmazni. De lényegében erről, a politikai hatalmak megváltoztathatatlan fölénye elleni fellépésről, a látszat-demokrácia újraértelmezéséről, annak esetleges újraépítéséről szól a színfalak mögötti történet.
Gondoljunk csak bele, egy zenekar, mely korábban Demis Roussos búgó hangjára alapozva adta elő a könnyűzenében oly jól ismert érzelmi ömlengéseket, s nem kevesebb, mint 20 millió (!) eladott lemezzel a háta mögött, sztárstátuszban éli a maga gondtalan világát, egyszer csak kiad egy dupla albumot ”666” címmel, és az első szám első sora a "tears running from your blue eyes” típusú szövegek helyett így hangzik: "We got the system, to fuck the system.”
Mindez két dolgot takarhat: Polgárpukkasztást, és/vagy állásfoglalást. Válaszként máris kezdődik a Jelenések könyvéből a Babilónia bukását megéneklő fejezet. Tulajdonképpen ez a szám zenei szempontból az album legkevésbé érdekes darabja, itt még talán nem venne észre a gyanútlan hallgató lényeges zenei eltérést, hanem aztán jön a Loud, Loud, Loud, a maga gyermeki bájával, húsba vágó költészetével, majd megérkezik közénk a Four Horsemen, azaz a négy lovas - 5 perc 54 másodperc tömény gyönyörűség!
Amikor a tért ölelő magas tenor, a görög népi kultúra, és a modern zenei felfogás szerves egységet alkot; amikor csengettyűk csengenek, furulyák szólnak, orgona kísér, és a bárány kinyitja az első pecsétet, megjelenik az első lovas, mely pajzsot tart kezében. De jön már a második pecsét, s egy újabb lovas, karddal, miközben a dob pereg-pereg, majd elkezdődik az őrület! Aztán sorra érkezik a többi gyöngyszem: apró, nagyobb, még nagyobb, furcsa, különös, és vicces darabok. Igen, ennek az egész látomásnak van egy irtózatosan erős Monthy Python-szerű humora. Mindezt a narrátor közreműködése nagyban meghatározza, de maga a zene is kikacsint, kivigyorog a hallgatóra.
Mégis több ez mint frappáns őrültködés. Az Aegian Sea pont olyan, amilyennek az Égei-tengernek lennie kell, nyugodt, fenséges, csillogó. A Seven Bowls, a The Wakening Beast, a Lament azoknak a nyúlfarknyi ötleteknek a palettáját bővítik, amilyenekből bőséggel van mindkét lemezen. De aki tartósabban szeret belefeküdni egy-egy szerzeménybe, az sem csalódik ezzel a lemezzel, részint mert ezek a rövid darabok össze vannak kötve, részint mert ott van az All The Seats Were Occupied című közel 20 perces tétel, melyben aztán minden van: hangtöredékek, zajok, üvegtörés, nyekergés, kopogás, gitár, buzuki, orgona… Aki nem ismeri a ”666”-ot, és nyitott szemlélettel bír, feltétlenül tegyen vele egy próbát.
A Mercury Records, az Aphrodite’s Child akkori lemezkiadója hosszas huzavona után megtagadta a kiadatást, mivel a zenei vezetők Irene Papas közreműködését blaszfémiának tartották, így mára a Vertigo lehet büszke eme páratlan kiadványra. Nem marad más hátra, mint egy ajánló az ajánlóban: néhány évvel később Vangelis szinte ugyanezzel a társasággal, de már saját neve alatt hasonlóan kiváló lemezt készített "Earth" címmel. Párizs, varázslat, narráció, óriási dalok, szintén kötelező.
10/10 (sőt...)
