2007-es újjáalakulását követően immáron a harmadik soralbumát tette közzé a svéd dallamos death metal alapcsapat, az At The Gates: július 2-án jelent meg a Century Media gondozásában a "The Nightmare Of Being" című új anyaguk. Előző lemezük, a 2018-as "To Drink From The Night Itself" nem hagyott maradandó nyomokat bennem, de a metalszcénán belül sem és az ITT olvasható kritikánkban jeleztük is, hogy a banda egyre színtelenebb korongokkal áll elő és kérdéses, hogy egyáltalán képesek lesznek-e még olyan teljesítménnyel előjönni, mely megállítaná folyamatos eljelentéktelenedésüket. Jelentem: képesek.
Az At The Gates újabb kori történetében a legfontosabb változás akkor állt be, amikor 2017-ben kilépett a formációból Anders Björler alapító gitáros, aki a zenekar fő dalszerzője is volt egyben. Lehet, hogy ennek a változásnak volt köszönhető az ezt követő lemez amolyan se hús, se hal színvonala, mindenesetre ikertestvére, a szintén őstag Jonas Björler basszusgitáros vette át a helyét a nótaírás terén.
Nem sok reménnyel kezdtem neki az új albumnak: eleve kétségeim vannak, amikor egy, a kreatív zenitjét évtizedekkel korábban elérő, stílusalapító banda később egyszer csak újjáalakul. Nagyon nehéz ilyenkor visszazökkenni a kerékvágásba, újra felvenni az egyszer már megszakadt fonalat és tulajdonképpen lehetetlen is teljesíteni a rajongói-szakmai elvárásokat. Kevés ilyen próbálkozás sült el jól és úgy érzem, a svédek 2007 után is inkább a nosztalgiavonatra ültek fel, illetve szívesebben vetették bele magukat a fesztivál- és turnékörbe, mintsem a kompozíciós feladatokba.
Éppen ezért ért teljesen váratlanul a "The Nightmare Of Being": mi a fene történhetett itt pontosan? Az anyagot szinte egy lapon sem lehet említeni elődjével: teljesen váratlan hangszerelési megoldások, olyan energia és dinamizmus, mellyel már régóta nem találkozhattunk a csapat esetében, ráadásul olyan mélységű, sötét, nyomasztó, konceptalbumnak is beillő szövegvilág, mely tényleg csak hab a tortán.
A korong mögött Thomas Ligotti amerikai horrorszerző és Eugene Thacker író-filozófus gondolatai húzódnak meg: a kozmikus rettenet, a világegyetem közönyössége, az emberi lét értelmetlensége, pesszimizmus és nihilizmus és hasonló finomságok sorakoznak itt a dalokban, tökéletesen illeszkedve a szerzeményeket átitató súlyossághoz.
Habár a svédek a dallamos death metal stílusalapítói közé tartoznak, a "The Nightmare Of Being" kevesebb, illetve sokkal több is egy egyszerű melo-death albumnál. Egyrészt az At The Gates sokkal közelebb állt a stockholmi halálfém vonalhoz mindig is, mint pályatársai, az In Flames vagy a Dark Tranquillity, másrészt a mostani stúdióanyagukban a szokásos melódiák csak kiegészítésként érkeznek a dalokhoz, nem pedig azok alapmotívumai.
De még ehhez képest is meglepetés például a Garden Of Cyrus szaxofonszólója, illetve a dalban betöltött alapvető szerepe, a Touched By The White Hands Of Death vonós- és fúvóskísérete, illetve a korong csúcspontjában, a The Fall Into Time című minieposzban található kórus, teljes szimfonikus hangszerelés és a dzsesszelemek remek használata.
Az Anders Björlet helyére érkező Jonas Stålhammar gitáros szólói pedig hol neoklasszikus, hol pedig fúziós dzsessz hatásokat villantanak fel, de végig kimagasló színvonalúak: külön figyeltem erre, mivel a gitárszólók szerepe régóta a vesszőparipám és őszintén szólva kétszer ennyit is elviseltem volna tőle.
A legmeglepőbb azonban az a kísérletezőkedv és modern megközelítés, mellyel a svédek végigviszik ezt a tíz nótát a negyvenöt perces albumon. A nyitó Spectre Of Extinction Meshuggah-jellegű, szinte djentes, kiszámíthatatlan ritmikájú riffelése, a The Paradox embertelen brutalitása úgy berobbantja a hangulatot, hogy onnan aztán már egy másodpercre sem fog elkalandozni a figyelmünk, mert a "The Nightmare Of Being" kikényszeríti azt tőlünk.
Nem tudok semmit sem felhozni negatívumként: egész egyszerűen hibátlan ez a lemez, remek dalok sorakoznak végig rajta, Eva Nahon borítófestménye gyönyörű, a hangzás pedig (hála Jens Bogren és Andy La Rocque munkájának) remek, tiszta, kiegyensúlyozott, szóval jó hallgatni, semmi sem áll az értő befogadás útjába.
Hatalmas pozitív meglepetés tehát az At The Gates 2021-es teljesítménye: akkor kaptam tőlük egy óriási gyomrost, amikor már a legkevésbé vártam volna ezt tőlük. Akkora zeneiség lakozik itt, hogy kizártnak tartom azt, hogy ne kerülnének fel 2021-es külföldi toplistánk valamelyik legfelső pozíciójába. Remélem, a svédek most már nem fogják ennél kevesebbel beérni stúdiófronton.
10/10
