Tízéves fennállását ünnepli idén a berlini thrash metal banda, a Space Chaser. Ünneplésre ad még okot továbbá, hogy a harmadik albumukat - mely "Give Us Life" címmel jelent meg július 16-án - már a Metal Blade Records gondozza. Kerek évforduló, nagykiadó, új album. Most már csak az a kérdés, hogy a hallgatók/rajongók szempontjából is indokolt-e az ünneplés.
Abszolút (mondjuk inkább csak a rajongóiknak, de erről majd később). A harmadik Chaser-nagylemez tulajdonképpen megy tovább az első-két albummal kitaposott úton: azok pedig nagyon oda lettek rakva, szóval van ok az örömködésre. A banda tipikus thrash metalt játszik, nagyjából a nyolcvanas-kilencvenes évek korszellemében. Semmi modernkedés vagy progresszivitás.
A Space Chaser egyik legfőbb ismertetőjele az énekes orgánuma: Bruce Dickinson és Bobby "Blitz" Ellsworth egyfajta keverékeként jellemezhető. Az általuk képviselt stílusirányzat pedig olykor ráerősít minderre, ezért megesik, hogy az ember hirtelen azt hiszi, Overkillt hallgat. Mondjuk a disztópikus jövőképet magában foglaló dalszövegeik egészen más világ, mint az Overkillé, de zeneileg azért vannak átfedések.
Még mielőtt belevágnék a lemez elemezgetésébe, fontos megjegyeznem, hogy mivel egy régivonalas thrash metal anyagról van szó, mely ráadásul különösebb izgalmaktól mentes (ilyenből pedig már annyi létezik, illetve annyit hallottam, hogy kezdek teljesen megtelni vele), nem tudok már úgy lelkesedni érte, mint korábban egy hasonló vágású lemezanyagért.
Szerintem én vagyok a Rozsdagyár szerkesztőségében a legelnézőbb, legkevésbé kritikus tag, de már számomra is kezd kissé unalmassá válni az egyensémákra épülő akármilyen metalzene. Valószínű, foglalkozási ártalom, de higgyétek el, elsősorban én is rajongói füllel közelítek egy-egy koronghoz. Viszont amikor már a mittudomén hányadik egyébként jó, de kvázi-ugyanolyan anyagról kell véleményt alkossak, akkor egyre nehezebb pozitív gondolatokat kicsikarni magamból.
Jó zenészek, jó dalokkal, de ahogy szerkesztő kollégám is rendszeresen leírja, 2021-ben ennél több kell ahhoz, hogy az embereket felrázza, pofon vágja. A lemez mind a tíz tétele teljesen rendben van, de nem ad semmi pluszt, semmi olyat, amire a hallgató felkapná a fejét. Egyszerűen képtelen vagyok számokat kiemelni róla, mert sokadik hallgatás után is egybefolyik az egész, alig lehet megkülönböztetni egymástól a dalokat (miért nem lehetett több olyan részt beékelni az anyagba, mint a zárótétel /Dark Descent/ végén felcsendülő melodikus betét?)
Nem rossz ez, de a jelenlegi lemezdömpingben sajnos csak tű a szénakazalban. Valahogy úgy vagyok vele, mint az új Criminal-albummal: tulajdonképpen ezerszer hallott témákból építkezik, az egyéniség maximum a dalszövegekben mutatkozik meg. Tudom, könnyű a fotelból kritizálni: egyszer majd megpróbálom circle vagy mosh pitelés közben is, hátha úgy autentikusabb...
7,5/10
