Szakács Bence a magyar extrém metal underground egyik legaktívabb tagja. Mondjuk ez az egész első mondat totális önbecsapás: hazánkban a gitáralapú zene (blues, rock, metal) mára már olyannyira undergrounddá vált, hogy ezen belül az olyan extrém finomságok közönségét, mint például a blackened sludge doom, nagyítóval kell keresni. Mert a 2019-ben megalakult Brygmus választott csapásiránya ez, mégpedig annak legpusztulatabb, legvérhányósabb verziójában.

A bandát 2019-ben alapította meg Szakács Bence gitáros és Kovacsics Tamás basszusgitáros. Komódi Szófia énekesnő hamarosan csatlakozott, míg Illés Ádám dobos 2020 elején vált taggá, amikor a zenekar kihozta első kiadványát, a "...For All That Is Holy" című kétszámos EP-t. Szakács Bencét a hasonló vonalon mozgó Grrrmba soraiból ismerhetjük (a csapat korábbi lemezeiről ITT és ITT írtunk kritikát), ám a Brygmus egészen más állatfaj és még véletlenül sem lehet összekeverni őket a gitáros másik együttesével.

Míg a Grrrmba szinte pszichedelikus mélységekbe rántja bele hallgatóját a kitekert, disszonáns, agyas riffelésével, addig a Brygmus afféle zsigeri, érzésem szerint szinte szándékoltan primitív brutalitásával támad. Ráadásul Komódi Szófia személyében egy olyan énekesnőt találtak, akinek a rozsdás borotvapengével átmetszett torkából bugyog fel az összes pokolbéli förtelem, melyet csak képzeletünk előhozhat. Rá hárul jórészt a feladat, hogy az ólomsúlyú döngölések között fenntartsa a feszültséget és megteremtse a dalok atmoszféráját, amit szerencsére csillagos ötösre teljesít.

A "Vitiate" lemez legnagyobb pozitívuma a hangzás: elképesztően tiszta, arányos, kerek a megszólalás (a dobok nagyon finomak, erre érdemes külön figyelni), de ami tényleg unikum, az a gitár - szó szerint értendő - horzsolása. Némileg hasonlít ez a klasszikus svéd láncfűrészes death metal hangzáshoz, de annál jóval mélyebben dörmög és valami ultrabrutál hangulatot hoz be szinte mindegyik szerzeménybe.

A dalokat alkotó riffek a fentebb már említettek szerint lecsupaszított sludge durvulatok, megbolondítva néha egy kis feketefém sikálással. A nóták kilátástalanságát, ólmos menetelését szinte alig-alig töri meg bármi: a nyitó When Only Pain Satisfies tétel középrészén például érkezik egy hardcore-ízű gyorsulat, illetve az Unquenchable Thirst felénél jön egy rövid kétlábdobos betét, de körülbelül ennyi: végestelen-végig csak a lassú nihil, no meg a Komódi Szófia által hozott, leginkább deathes hörgés agressziója.

Az anyagon található egy Beherit-feldolgozás is, az Unholy Pagan Fire: ez is teljesen hézagmentesen illeszkedik a "Vitiate" átfogó atmoszférájába, olyannyira, hogy bárki simán a zenekar saját szerzeményének gondolhatná. A legnagyobb meglepetés azonban a bő félórás lemez legvégén érkezik: a Penetrate Into Temple (Proselyte Regulator) egy, a korong hangulatától teljesen elütő indusztriális-elektronikus zakatolás, gyakorlatilag mindenféle hangszer alkalmazása nélkül.   

Zsigeri, nyers cucc ez, mindenféle finomkodást kihagyva, a dalszövegek pedig az önkínzás, az öngyilkosság és öncsonkítás vidám témakörében mozognak, szóval kereskedelmi tévés esztrádműsorokban ne keressük a bandát. Bevallom, nekem a legjobban az énekesnő produkciója jött be az egészből, mert azért a gitárok által hozott témák egy idő után egybefolynak és monotonná is tudnak válni.

Rövid is a lemez, de ha jobban belegondolunk, ebből a fajta totálisan embergyűlölő, nihilista muzsikából egy ültő helyünkben körülbelül ennyi a befogadható mennyiség. A hangzás előtt viszont le a kalappal, az valami embertelen. Kíváncsi leszek a Brygmus következő anyagaira és remélem, hogy egy kissé változatosabbra írják majd a jövőbeni dolgaikat. Mindenesetre jó volt ez így, de azért van tere a fejlődésnek. 

8/10